A zenerajongók kedvelt szórakozása, hogy hasonlatot keresnek kedvenceiknek, a Doorst viszont nehéz besorolni: legendája a Beatleshez, stílusa inkább a Rolling Stoneshoz teszi hasonlóvá. A rock Bach-ja? Egy biztos: a zenekar megkerülhetetlen a zenetörténelemben. Összesen hét albumuk látott napvilágot az énekes-frontember haláláig, melyek mindegyike legalább aranylemez lett, és összesen több mint 50 milliós példányszámban keltek el világszerte. Az eladott példányszámok azonban nem adják vissza azt a kultuszt, amely a zenekar köré épült az utóbbi évtizedekben. Mi táplálja a legendát?
A dalszövegek költőisége, illetve hol pszichológiai, hol politikai töltése nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Doors a kor meghatározó együttese lett. Jim Morrison már a zenekar megalakulása előtt írt verseket, és egy évvel a halála előtt egyenesen azt nyilatkozta egy zenekritikusnak, hogy inkább költőnek, mint zenésznek vallja magát. Amikor kézbe vette megjelent verseskötetét, elsírta magát. Sokan úgy vélik, hogy Morrison lelke mélyén inkább költő volt, és a rockzene csupán eszköz volt számára, hogy szövegeit eljuttassa a az emberekhez.
A dalszövegekhez persze John Densmore dzsesszes dobolása, Ray Manzarek kavargó billentyűjátéka és Robby Krieger gitározása is hozzátett. Egyedi hangzásukban közrejátszott az is, hogy a többi rockzenekarra ellentétben a Doorsban nem volt basszusgitáros, hanem Manzarek játszotta a basszusrészeket Fender elektromos orgonáján.
A legenda azonban Jim Morrison karizmatikus - és botrányos - személyisége nélkül nem létezne. Társai úgy emlékeznek rá, hogy teljesen megváltozott, amikor színpadra lépett. Morrison rendszeresen annyira felpörgött a koncerteken a drogoktól, hogy úgy kellett őt lerángatni. Máskor a nemiszervét vette elő a színpadon.
"Szeretek minden reakciót, amit a zenével váltok ki. Úgy értem, hogyha egy egész helyiséget meg tudsz tölteni részeg, belőtt emberekkel akkor ideje felébredni és elgondolkodni, hogy sikerült valamit elérni" - mondta Morrison.Végül az alkohol és a kábítószer tönkrette: a legvalószínűbb elmélet szerint halálát is heroin-túladagolás okozta.
Jim Morrison-elméletek |
A Doors maradék része egy darabig folytatta a zenélést - nem nagy sikerrel Megjelentettek ugyan két albumot, de Morrison nélkül már nem működött ugyanúgy a zenekar. Az együttes hivatalosan 1972. szeptember 2-án lépett fel utoljára. A Doors két tagja a nagy visszatérést pontosan 30 évvel ez utánra időzítette.
Hallgassa meg a Riders On The Storm-ot az Doors eredeti előadásában! |
Megkeresték John Densmore-t, azonban az egykori dobos hallását már tönkretette a hangszerrel töltött több évtized. Így a Police dobosa ugrott be egy időre az újjáalakuló Doorsba. A Densmore által elkezdett pereskedés alatt Doors of the 21th Century néven léptek fel. A Riders Of The Storm nevet a mostani turnéra találták ki az azóta pert vesztett tagok, a magyarok nyári koncertnaptárjában is ez szerepel, de az igazi rajongók tudják - fél-Doors a Margitszigeten.