Leonardo Kolosszusa Debrecenben

Vágólapra másolva!
A tavaly ősszel elkészült, debreceni MODEM egy igazán nagyszabású és népszerű témát bemutató kiállítással igyekszik a városba vonzani a közönséget: november közepéig látható a kelet-magyarországi városban Az igazi Da Vinci című vándorkiállítás, amelynek egyik szenzációja, hogy a kulturális központ előtt felállították a Leonardo eredeti tervei alapján elkészített hét méter magas Kolosszus-t.
Vágólapra másolva!

Érdekes azon elgondolkozni, hogy az a Leonardo, akit az emberiség egyik legnagyobb "géniusza"-ként és korát meghaladó felfedezőként tisztelünk, valójában kicsit türelmetlenebb lehetett, mint pályatársai, számos zseniális ötlete maradt papíron, mert a mester nem valósította meg tervét, helyette inkább egy újabb találmányon törte a fejét.

Az általa megálmodott nagyszabású szerkezetek - például a tengeralattjáró vagy a repülőmasina - papíron nagyon lenyűgözően hatnak, ám számos félbehagyott festménye is arról tanúskodik, hogy ez a hatalmas ambíciókkal rendelkező ember sokkal többet hagyhatott volna az utókorra, ha egyszer-kétszer befejezi, amit elkezdett.

A kiállítás a címében ígéri, hogy itt az igazi da Vincit ismerjük meg: több vázlat, tervek alapján elkészített tárgyak, filmek segítenek megismerni a mester életművét, de gyaníthatjuk, hogy ez a kiállítás sem igazibb, mint más, Leonardót bemutató tárlatok, annyiban egyedi viszont, hogy magyar közönség ennyire közel még soha nem kerülhetett az olasz mester szelleméhez.

A debreceni MODEM választása tökéletes: Leonardo da Vinci misztikusságba burkolt életművével együtt amúgyis kiváló alany lenne, de Dan Brown regénye óta meg kiváltképpen alkalmas arra, hogy sok embert vonzzon a városba. A tárlat címe (Az igazi da Vinci) is azonnal a nagy sikerű kultúrtörténeti krimit juttatja eszünkbe, más kiállítások, így a tokiói és a firenzei például inkább a gondolkodó-alkotó keresztnevét (Leonardo) használják. Számunkra, kiállítás-látogatók számára kényelmetlen a hosszú utazás, azonban a kiállítás nemcsak Debrecennek kiváló lehetőség, hogy az ország egyik kulturális központjává váljon, hanem hazánknak is jó, ha nem minden jelentősebb programot a fővárosban rendeznek meg.

Forrás: [origo]

Nagyon jó, hogy egy vidéki város ilyen nagyszabású kiállítást rendezhet, ám készüljünk fel, hogy a múzeumlátogatás nem jelent egy olcsó kirándulást. Egyrészt a nem Debrecenben lakóknak jelentős utazási költségek is felmerülnek, de ami fontosabb, hogy bár korábban tíz eurós jegyeket ígértek a szervezők, végül a kiállítás hétköznap 2900 forintért (11,60 euró), hétvégén pedig 3200 (12,80) forintért látogatható. Ez azt jelenti, hogy Tokióban is olcsóbban nézhették meg a kiállítást az érdeklődők! (Firenzében maximum 9,5 euróért, Tokióban pedig mindössze 9,2 euróért.) Jegyeket interneten is vásárolhatunk, vigyázzunk, a Szépművészeti Múzeumban megismert idősávos rendszert itt is alkalmazzák.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!