A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
3
Ezüstérem
2
Bronzérem
2
HUNMagyarország
14:00VízilabdaMagyarország-Ausztrália
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Franciaország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
A XXXIII. nyári olimpia kilencedik napján is rengeteg magyar versenyző sikeréért szoríthatunk. A kalapácsvető Halász Bence éremért lép dobókörbe, míg a kerékpáros Vas Kata Blanka akár kellemes meglepetést is okozhat az országúti kerékpár női mezőnyversenyében. Ezen felül a férfi kézilabda-válogatott utolsó csoportmérkőzése is óriási izgalmakat tartogat, ugyanis Chema Rodríguez együttesének a továbbjutáshoz le kellene győznie a házigazda, címvédő és Európa-bajnok francia csapatot.

Vasárnap délelőtt elsőként annak a Takács Boglárkának szoríthatunk a női 200 méteres síkfutás első fordulójában, aki pénteken országos csúccsal jutott be a 100 méteres táv elődöntőjében. Ezt követően a kalapácsvető Gyurátz Réka következik a Stade de France-ban.

Déltől vitorlázok között vízre száll Érdi már és Vadnai Jonatán is. A nőknél péntekre három futamot terveztek, de egyet elhalasztottak, Érdi a második helyen állt, amikor lefújták, így összetettben a 24. helyről folytathatja szereplését. Az Európa-bajnoki ezüstérmes Vadnai Jonatán pénteken 21. és 13. hellyel folytatta szereplését, így négy futam után a 17. helyen található, számára még "lőtávolon" belül van az éremverseny, a tizedik kilenc helyezési ponttal előzi meg.

Vas Kata Blanka meglepetést is okozhat
Fotó: Belga via AFP

Vas Blanka akár kellemes meglepetést is okozhat az országúti kerékpár női mezőnyversenyében. Az SD Worx-Protime bringása hegyikerékpárban - három évvel ezelőtti negyedik helye után - tizedik lett, de idén elsősorban az országúti viadalra összpontosított már csak azért is, mert a pálya saját bevallása szerint fekszik neki. 

Hirdetés

A 22 éves versenyző országúton U23-as világbajnok, a felnőtteknél pedig 2021-ben negyedik volt a vb-n, ami jól mutatja, hogy ha jó napja van, akkor képes felvenni a versenyt a legjobbakkal is.

Magyar szempontból még a férfi kézilabda-válogatott utolsó csoportmérkőzése tartogat izgalmakat, ugyanis ki-ki mérkőzést játszik a házigazda, címvédő és Európa-bajnok Franciaországgal. Chema Rodríguez szövetségi kapitány együttese kizárólag akkor jut a legjobb nyolc közé, ha bravúrral felülmúlja az esélyesebb riválist.

Lékai Mátéékra sorsdöntő meccset játszik a francia csapattal
Fotó: Csudai Sándor - Origo

A medencés úszóversenyek utolsó napján azért Betlehem Dávidért szoríthatunk, aki országos csúccsal jutott be a férfi 1500 méteres gyorsúszás döntőjébe.

Halász Bence, a Dobó SE nehézatlétája a pénteki selejtezőből 76,90 méteres dobásával hatodikként kvalifikálta magát a legjobb tizenkettőt felvonultató döntőbe, de saját bevallása szerint is dobogós helyezéssel szeretné meglepni saját magát, ugyanis éppen vasárnap ünnepli 27. születésnapját. A tavalyi, budapesti vb bronz- és az idei Eb ezüstérmese már most felülmúlta tokiói szereplését, mivel három éve a selejtezőben búcsúzott.

Halász Bence volt a tavalyi budapesti atlétikai világbajnokság magyar sztárja
Fotó: Csudai Sándor - Origo

ATLÉTIKA (Stade de France)

11:27 női 200 m 1. forduló, 5. futam: Takács Boglárka

11:45 női kalapácsvetés selejtező B csoport: Gyurátz Réka
 

VITORLÁZÁS (Marseille Marina)

12:00 – 19:00 ILCA 6, ILCA7 futamok (7-8) Érdi Mária, Vadnai Jonatán
 

KERÉKPÁR (Start and Finish: Trocadéro)

14:00-18:45 női mezőnyverseny: Vas Kata Blanka
 

VÍZILABDA (Aquatics Centre)

14:00 – 15:30 női csoportmérkőzés: Magyarország - Ausztrália
 

KÉZILABDA (South Paris Arena 6)

16:00 – 17:30 férfi selejtezők 5. forduló B csoport: Magyarország - Franciaország
 

ÚSZÁS (Paris La Defense Arena)

18:30 – 20:30 döntők

18:36 férfi 1500m döntő: Betlehem Dávid
 

ATLÉTIKA (Stade de France)

19:05 férfi 400m 1. forduló Molnár Attila

20:30 férfi kalapácsvetés döntő: Halász Bence

Hirdetés

A Direct One Direct Now alkalmazása révén egyetlen sportpillanatról sem fogsz idén nyáron lemaradni. A tartalmak az alkalmazásban megállíthatóak, újraindíthatóak, 7 napig visszanézhetőek.   

Kövesd az Olimpia legizgalmasabb pillanatait a 𝗗𝗶𝗿𝗲𝗰𝘁 𝗡𝗼𝘄 segítségével, bárhol és bármikor! Használd az alábbi kódot: INFLU24TIFDU, és fizess elő 990 forint kedvezménnyel! Részletek itt

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!