"Minden futballszurkoló megkapta, amiért kijött a stadionba. Nagy elismerés a csapatnak – nyilatkozott Hansi Flick, a németek szövetségi kapitánya a Spanyolország ellen elért 1-1-es döntetlen után, majd kiemelte a gólszerző Niclas Füllkrug teljesítményét. Hozzátette ugyanakkor, hogy csak az első lépést tették meg a továbbjutás felé vezető úton. – A csapat gigantikus teljesítményt nyújtott ma, büszke vagyok rá. Az együttes mentalitása nagyon meggyőző volt."
Luis Enrique, a spanyolok mestere szintén elégedetten értékelt a meccs után:
"Ha valaki azt mondta volna nekem, hogy két találkozó után vezetjük a tabellát és egy döntetlen is elég a továbbjutásunkhoz, azt előre aláírtam volna. Az első félidőben nagyszerűen játszottunk, de a végén kicsit elbizonytalanodtunk, amit a németek kihasználtak. Ők mindent egy lapra tettek fel, mi pedig nem tudtuk irányítani a játékot. Az utolsó meccsre úgy megyünk ki, hogy nem számolgatunk, hanem nyerni akarunk."