Nagyképűen nyilatkozott Mourinho a Roma újabb borzalmas veresége után
![Sevilla FC, AS Roma, Puskás Aréna, José Mourinho](https://cdn.origo.hu/2023/12/kYydzdz1eO3tYfIIm_4SibGyZBIez3kcG-bEIMjp7ac/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZjNzFiMjU3NWMyMzQ3NmFhODhlNDIyMTI5MTkwMmE4.webp)
Az olasz bajnokságban topcsapatnak egyáltalán nem mondható Genoa csütörtök este kivégezte a Romát, Mourinho együttese 4-1-es vereséget szenvedett idegenben. A fővárosiak hat forduló után mindössze a 16. helyen állnak, amely a csapat és a portugál edző számára is történelmi mélypont.
A kétszeres BL-győztes tréner a mérkőzés után beismerte a kudarcot, ugyanakkor a szokásos stílusában saját magát is bálványozta.
"Igen, így van, ez minden idők legrosszabb idénykezdete a Romának, sőt, nekem is mint vezetőedzőnek.
Ugyanakkor az is igaz, hogy ha én nem vagyok, akkor a Romának sosem lett volna esélye arra, hogy egymás után két európai kupadöntőt játsszon" -
számolt be a Nemzeti Sport Mourinho reakciójáról.
A portugál tréner 2022-ben a Romával megnyerte a Konferencia-ligát, tavaly pedig Európa-liga-döntőig jutott, amelyet a Puskás Arénában emlékezetes meccsen veszített el 11-esekkel a Sevilla ellen.