Súlyos baleset történt szerda este a bajorországi Nürnberg melletti Lichtenfelsben egy körúton. A 19 éves sofőr jelentős gyorsasággal haladt és egy jobbra ívelő kanyarban elvesztette az uralmát autó felett és lesodródott az útról.
A Peugeot átrobogott egy erdős részen, magával sodorva több fát is, majd néhány méter után egy fa előtt állt meg, és kigyulladt.
Pár másodpercen belül már az egész autó lángokban állt. A sofőrnek és vele egykorú utasának hajszál híján, az utolsó pillanatban sikerült kiugornia az égő autóból - írja a Bild.
Csodával határos módon mindkét férfi csak könnyebben sérült meg. A mentők a baleset helyszínén ellátták, majd kórházba szállították őket további kezelésre.
A két embert ezer őrangyal védte
- hangsúlyozta a baleset helyszínén a tűzoltóság baleseti parancsnoka.
A tűz eloltása után a rommá égett Peugeot-t el kellett vontatni. A rendőrség jelenleg vizsgálja a baleset pontos okát.
Korábban egy 84 éves nő okozott óriási kárt és majdnem tömegkarambolt egy benzinkúton a németországi Böblingenben. Szintén egy rosszul bevett kanyar miatt tarolt mindent, ami az útjába került. Márciusban pedig egy emeletes iskolabuszba csapódott egy teherautó Németországban. Az iskolásokat szállító sofőr áttért a szemközti sávba, mert mással volt elfoglalva vezetés közben.