Az olimpiai evezős versenyek szervezői megváltoztatták a vasárnapi programot, mert az előrejelzések ismeretében attól tartanak, hogy hétfőn a nagy szél miatt egyetlen futamot sem lehet majd lebonyolítani a szkiníaszi pályán.
Matt Smith, a nemzetközi szövetség (FISA) főigazgatója elárulta: szombaton minden rendben ment, de vasárnap, majd hétfőn már jóval kedvezőtlenebb körülményekre lehet számítani.
"Ezért úgy döntöttünk, hogy vasárnap nem 10, hanem 7 perceként indítjuk majd a futamokat, így egy órával korábban véget ér a program" - mondta, majd hozzátette: "Elképzelhető, hogy hétfőn egyetlen versenyre sem kerülhet sor."
Vasárnap a tervek szerint a Varga Tamás, Hirling Zsolt és a Remsei Mónika, Stift Edit könnyűsúlyú kétpár is vízre száll. A szombati előfutamban ötödik Bencsik Gábor, Haller Ákos kétpár számára hétfőn rendeznék a reményfutamot.