A francia szakember szeptember 13-án vette át a magyar válogatott Ádám Martint is foglalkoztató görög csapat irányítását. Azóta mindössze három meccsen ült a kispadon, ezeken egy győzelem és két döntetlen volt a mérlege. A görög Sport24 információi szerint azonban alig egy hónap után nézetkülönbség alakult ki a Makélélé és a vezetőség között, ezért úgy döntött, hogy távozik a klubtól. Állítólag a francia edzőnek abból lett elege, hogy a vezetőség mindenbe bele akart szólni, kezdve azzal, hogy milyen játékrendszerben küldi pályára a csapatát, sőt még abba is, hogy egy-egy játékos mennyi időt és milyen poszton játsszon.
A hírt egyelőre nem erősítette meg a klub, de több görög és francia lap is tényként közölte a játékosként BL-győztes Makélélé távozását, sőt a Monobala már azt is tudni véli, hogy a Levediától távozott Nikosz Papadopoulosz lehet az utódja, aki már a harmadik edzője lehet a Aszterasz Tripolisznak idén, ugyanis a görög csapat Milan Rasztavacs vezetésével kezdte a szezont.
Az Aszterasz Tripolisz az idei szezonban hét meccs után a hetedik helyen áll a görög bajnokságban, hátránya hét pont a listavezető PAOK-kal szemben.
A Real Madrid és a Chelsea legendás középpályása játékosként világklasszis volt, edzőként viszont egyelőre nem túl sikeres. 2014-ben 13 meccsen irányította a francia Bastia csapatát, de csak három meccset tudott megnyerni mielőtt kirúgták. Ezt követően a Monaco technikai vezetőjeként, majd a Swansea segédedzőjeként tevékenykedett mielőtt abelga Eupen edzője lett. Legutóbb öt éve a Chelsea utánpótlásában dolgozott edzőként.