A hétpróbázó Farkas Györgyi a 21. helyen végzett, a záró számban, a 800 méteres futásban 2:17.83 perccel 853 pontot tett hozzá addigi eredményéhez. Így 6013 ponttal zárt, mindössze 17 ponttal elmaradva idei legjobbjától. Pekingben 5760 ponttal a 28. volt, így pontszámban és helyezésben is előre lépett. A Honvéd atlétája kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott a két nap során, több számban egyéni csúcsot produkált vagy idei legjobbját érte el.
A győzelmet a papírformának és a hazai közönség várakozásának megfelelően a 2009-ben világ-, 2010-ben Európa-bajnok brit Jessica Ennis szerezte meg, fölényesen, 6955 ponttal. Ennél csak négyen értek el jobb eredményt a világon.