Karel Brückner (Csehország): "3-0-ra legyőztük Trinidad és Tobagót, ez nagyszerű eredmény. Akivel különösen elégedett voltam, az nem más, mint Jan Koller. Ő pont úgy játszik, amire a csapatnak szüksége van, nagyon örülök, hogy a keretemben tudhatom. Ugyanez elmondható Thomas Rosickyről is, aki remélhetőleg kiheveri sérülését, mert az Egyesült Államok ellen kulcsszerepet szánok neki."
Bruce Arena (Egyesült Államok): "Minden rendben van a csapat körül, már alig várjuk a június 12-ei, csehek elleni meccsünket. A felkészülésünk is hiba nélkül zajlott, nincsenek sérültjeink, ám hogy jó úton járunk, azt jövő hétfőn a pályán kell bebizonyítanunk."
Ratomir Dujkovic (Ghána): "A kezdőcsapatomat illetően még nem szolgálhatok teljes névsorral, én is csak 80 százalékban tudom, hogyan fog festeni az együttes. A legjobb megoldást kell választanom, hiszen nem akárki ellen fogunk pályára lépni, hanem az olaszok ellen. Mindenképp biztatónak tartom, hogy minden posztra két, közel azonos képességű játékosom van."
Marcello Lippi (Olaszország): "Talán sokakat meglep, de engem megnyugtat, hogy döntetlent játszottunk Ukrajnával és Svájccal. Semmi értelme, hogy most legyünk csúcsformában, sőt erre nem is a vb első meccsein lesz szükség, hanem fokozatosan kell majd javulnunk, és egyre jobb futballal előrukkolnunk. Ebben az esetben elérhető a vb-győzelem."