Guus Hiddink (Ausztrália): "1-0-ra legyőztük az Európa-bajnok görögöket, s én azt mondom, a játékunk 70 százaléka egészen kiváló volt. A cél, hogy a maradék harmincon javítsunk. Például az erőnlétünkön, mivel egészen rövid időn belül fogunk háromszor pályára lépni, és ez egy világbajnokság szintjén nem könnyű feladat. Japán ellen keményebb játékkal kell majd előrukkolnunk."
Carlos Alberto Parreira (Brazília): "Egy világbajnokság akár egy jól eltalált szabadrúgáson, vagy egy remekül beívelt szögleten is múlhat. A rögzített helyzetek eredményes megoldása nagyon fontos, emlékezzünk csak vissza az 1998-as döntőre, melyben a francia válogatott három góljából kettő szöglet után született ellenünk. Több európai együttesnek vannak remek szabadrúgáslövői, de mi is képesek vagyunk ezzel a fegyverrel élni. Ráadásul Adriano és Emerson nagyon jól fejel. Ezúttal a vb-n tehát a pontrúgásokra is nagy hangsúlyt kell fektetnünk. Mindazonáltal úgy vélem, csapatom megint megveri a németeket, ha összekerülünk velük. Helyes, ha a házigazdák bíznak a világbajnoki címvédő legyőzésében, de szerintem egy ilyen összecsapáson a brazil válogatott megmutatná, hogy a világ legjobbja. El kell még mondanom: tudom, hogy elsősorban a média hatására a jeggyel rendelkező drukkereink abban a hiszemben kísérnek el bennünket Németországba, hogy a világbajnok meccseit szurkolják végig. Kérem őket, akkor se forduljanak a csapat ellen, ha esetleg valaki jobb lesz nálunk. Mi mindent megteszünk a győzelemért, de nagyon sok jó csapat szerepel a vb-n. Nagyon megbántam, hogy 1994-ben a vb-sikerünk után lemondtam. Akkor borzasztóan zavart, hogy a győzelmünk után is többen bíráltak, mint dicsértek, ezért nem tudtam maradéktalanul élvezni a sikert. Mára megtanultam és tudomásul vettem, hogy a brazil válogatott nem képes olyan eredményt elérni, amely után mindenki felhőtlenül boldog."
Zlatko Kranjcar (Horvátország): "Úgy érzem, a Japán elleni meccs lesz a legfontosabb a számunkra, ez dönthet a továbbjutásunkról. Óvatosnak, de még inkább felkészültnek kell lennünk, és akkor bejuthatunk a legjobb 16 közé."
Zico (Japán): "Szép ez a Németország elleni 2-2-es eredmény, de a java még hátravan. Ugyanígy kell tennünk majd a vébén is, az erősségeinkre kell hangsúlyt fektetnünk, és akkor valóra válhat a nagy és titkos álom, az elődöntő. Rendkívül elégedett voltam a védelem és a támadósor által mutatott játékkal. Ha mindent kiadunk magunkból, elérhetjük céljainkat."