Az F csoportban a tavalyi idény nagy vesztese, a Bayer Leverkusen Athénban próbálhatott meg javítani pocsék idei szereplésén, ám ehelyett még rosszabb helyzetbe került, hiszen fennállása legnagyobb európai vereségét szenvedte el.
|
Innentől kezdve pedig nem volt megállás, az Olympiakosz ízekre szedte a gyógyszergyáriakat, akik voltaképpen örülhettek, hogy ennyivel megúszták. Érdekesség: a Leverkusen ebben az idényben minden meccsén vezetést szerzett, de csak egyet tudott megnyerni.
Ez a kvartett bizonyult egyébként a leggólképesebbnek az első fordulóban, hiszen a másik találkozón csak eggyel kevesebb, szám szerint hét, mégpedig a Manchester United számára kedvező elosztásban. Pedig a vendég izraeli csapat számára fantasztikusan kezdődött a mérkőzés, a Maccabi már a nyolcadik percben vezetést szerzett, de a MU ezt két percre kiegyenlítette, és ezt követően már csak az volt kérdés, hogy mennyit rúgnak Giggsék.
A Vörös Ördögök, akárcsak a ZTE ellen, megint ötig jutottak, és az uruguayi Diego Forlánnak is végre sikerült megszereznie első gólját a MU színeiben, miután David Beckham az utolsó pillanatban előzékenyen átengedte neki a tizenegyes elvégzését. Az uruguayi csatárnak 27 mérkőzés kellett ehhez a találathoz.