Az Antarktisz-expedíció utolsó napjai

Tudósítás a magyar Antarktisz-expedíció utolsó napjairól, amelyet technikai okokból csak most tudott a stáb a rendelkezésünkre bocsátani. A közel egy hónapot átölelő naplójegyzetek rengeteg izgalmas eseményről számolnak be. A tél közeledtével a csapat dolga a korábbiaknál is nehezebb lett, mindennapossá váltak a hóviharok, és a csontig hatoló hideg is állandósult.

2003. március 11., kedd (63. nap)

Hidegzuhanyként kaptuk a hírt, hogy a chilei légierő a Frei-állomásról Punta Arenasba induló repülőgépünk indulását 9 nappal elhalasztotta. Ezért át kellett szervezni nemzetközi repülőjegyeinket is. Sok a felszerelésünk, s 10 napos folyamatos havazás friss, 1-2 m-es hórétege borítja a jégsapkákat, valamint egy szánunk a háromból széttört - így az átkelés szinte lehetetlen, de legalábbis négy fordulót jelentene a járhatatlan hóban.

2003. március 12., szerda (64. nap) - március 15., szombat (67. nap)

Koreai barátaink nagylelkű ajánlata: "Yes, OK, átmegyünk értetek gumicsónakkal az első olyan napon, amikor jó az idő!" (A koreai bázisról motorcsónakkal 10 perc a repülőtér.) Felszabadultan kezdtük hát tömöríteni, pakolni a csomagjainkat.

Majd Korea sehol. Telefonáltunk. A koreai főnök újabb üzenete: "A Bransfield-szoros viharos, nehéz döntés." Eredmény: A lengyel állomásra lecipelt csomagok felhordása a jéghez, áttérés a B tervre, vagyis sokfordulós szánhúzás. Nem bánjuk, végül is van időnk a repülőgép indulásáig.

2003. március 16., vasárnap (68. nap)

Új hírek: a Professzor Multanovszki nevű hajó cseréli a Bellingshausen-állomás személyzetét, s rakományt hoz az Arctowski-állomásra is, minket pedig szívesen átszállítana a Frei-állomáshoz március 19-én délután 3-kor. Következmény: örülünk, majd ezt követően a jégmezőtől szélétől visszahordjuk a már felcipelt csomagokat.

2003. március 17., hétfő (69. nap)

Az egész napos szél- és hóvihar a sátorba kényszerített bennünket, a várakozás gigantikus kártyapartikkal telt.

2003. március 18., kedd (70. nap)

A sátortépő időt döbbenetes szélcsend követte. Még a távoli öbölben úszó cetek fújásait is hallani lehetett. A fantasztikus időben egy utolsó körtúrát tettünk a környéken - minden színt, követ, zuzmót igyekeztünk bevésni emlékezetünkbe.

2003. március 19., szerda (71. nap)

A nem éppen „gumicsónak-barát”, le-lecsapó nyugati szél dübörgő hangjaira ébredve azonnal pakolni kezdtük csomagjainkat - remélve, a szél alábbhagy délután 3-ra, amikor hajónk érkezését vártuk. Mivel a lengyel Arctowski-állomás legénysége is várta a számukra friss élelmiszert hozó járművet, így együtt figyeltük a rádiót, hogy a hajó mikor ér az öböl közelébe. Egyébként ez az utolsó hajó, amely a szigetre jön egészen jövő év októberéig.

A Drake-átjáró és a közeli Bransfield-szoros erős szelei feltartották a Multanovszkit, ezért csak este 8 körül úszott be az öbölbe. Kihasználva a fél órás szélcsendet, ugyan már sötétben, de végül sikerült minden felszerelésünket eljuttatni a hajóra. A lengyelekhez szállított friss zöldségek elfelejtett színeket és illatokat elevenítenek fel. Igazi katarzist hoz egy-egy láda paradicsom és petrezselyem látványa.

Búcsút intve hátramaradó, telelő lengyel barátainknak, a hajó orrából utoljára végigpásztáztuk a jól ismert partvonalat. Az éjszakát a hajón töltöttük, s hajnalra már az orosz Bellingshausen-állomás öblében horgonyoztunk le.

2003. március 20., csütörtök (72. nap)

Az orosz állomáson legénység-csere zajlott, a téli személyzet berendezkedik, a nyári kutatók pedig hazautaznak. A hajó a Falkland-szigetek érintésével, másfél hónap múlva érkezik majd meg Oroszországba.

2003. március 21., péntek (73. nap)

Gyönyörű az idő, filmes csapatunk a koreai King Sejong-állomáson forgatott - Balázs, Péter és én pedig a félsziget keleti felének bejárására indultunk.

A Drake-átjáró partján van egy orosz menedékházszerű állomásocska, egészen a jégsapka szélénél, oda igyekeztünk. Ahogy közeledtünk a világ legviharosabb tengerszorosa felé, a jéghideg szél hatására egyre szorosabbra húztuk kabátunk zsinórjait. A Priroda-bázis tulajdonképpen egy kis fémbódé, kőkorszaki konyhával és két ággyal. Visszaindulva útba ejtettük a brazil Rambo-állomást is, amely kb. 10 éve elhagyatott.

2003. március 22., szombat (74. nap)

A félsziget nyugati felét jártuk ma be. A vad, szeles oldalon rengeteg különálló sziklatoronnyal, sziklakapuval tagolt a partszegély - viharos felhőkkel a háttérben hátborzongató látvány.

Az orosz személyzetből mindenki minimum 5 éves arktiszi és/vagy antarktiszi tapasztalattal rendelkezik. Egyikük például 4 évet dolgozott a Ferenc József-földön. Két évig nem volt ennivalójuk, ezért jegesmedvére vadásztak, ő nyolcat ejtett el. Máskor 200 m magasról zuhantak le a Tajmír-térség felett egy helikopterrel, majd sokkosan vártak három napot a mentésre. Ezek után, mivel a rubel időközben inflálódott, annyi fizetést kapott 4 évi munkáért, amiből vehetett két farmernadrágot.

Bugya Éva