Az európai válogatottak közül a svédek vetették be a legkevesebb játékost a világbajnoki selejtezők során: Lars Lagerbäck mindössze 22 labdarúgót küldött pályára, vagyis akár azt is mondhatnánk, hogy a skandinávoknak már ismert a vb-keretük.
Ez persze nincsen így, de annyi bizonyos, hogy a kvalifikációs sorozatban látott gárda alkotja majd a magját a vébécsapatnak is. A selejtezők során hat labdarúgó mindegyik mérkőzésen szerepelt: a kapus Andreas Isaksson, a két középső védő, Teddy Lucic és Olof Mellberg, a középpályáról pedig Tobias Linderoth, Fredrik Ljungberg és Christian Wilhelmsson.
Ha ehhez hozzávesszük, hogy a csatársorban a Henrik Larsson, Zlatan Ibrahimovic duó egyértelműen favoritnak számít, akkor majdhogynem a kezdő tizenegy tagjait soroltuk fel. Eleinte a balhátvéd posztja jelentette a legnagyobb problémát, ám miután Erik Edman a Stade Rennes-be igazolt, és a francia alakulatnál rendszeresen játéklehetőséget kapott, a válogatottban is megszerezte magának a pozíciót - így aztán a jobbhátvéd szerepköre lépett elő a gyenge ponttá.
Itt Alexander Östlund játszott szinte végig a selejtezők során, de a márciusi, Írország elleni előkészületi mérkőzésen rendkívül gyengén futballozott, Damien Duff rendre átjátszotta, és a hírek szerint ez Lagerbäcket is elbizonytalanította. A középpályán a két szélen Ljungberg és Wilhelmsson helye biztos, akárcsak középen a védekező szerepkörű Linderothé, a kérdés az, ki legyen a negyedik ember ebben a csapatrészben: Anders Svensson vagy Kim Källström.
Ami a selejtezők során nem szerepelt focistákat illeti, közülük az Ajax Amsterdam csatárának, Markus Rosenbergnek, illetve a svéd bajnok Djurgardens IF-ben futballozó Tobias Hysénnek van a legnagyobb esélye a keretbe kerülésre.
név | poszt | szül. idő | klub | sel. | gól |
Alexandersson, Niclas | középp. | 1971. dec. 29. | IFK Göteborg | 8 | - |
Allbäck, Marcus | csatár | 1973. júl. 5. | FC Köbenhavn | 7 | 1 |
Andersson, Christoffer | hátvéd | 1978. okt. 22. | Lilleström SK | 1 | - |
Andersson, Daniel | középp. | 1977. aug. 28. | Malmö FF | 1 | - |
Edman, Erik | hátvéd | 1978. nov. 11. | Stade Rennes | 7 | 1 |
Elmander, Johan | csatár | 1981. máj. 27. | Bröndby IF | 2 | 1 |
Hansson, Petter | hátvéd | 1976. dec. 14. | SC Heerenveen | 1 | - |
Hedman, Magnus | kapus | 1973. márc. 19. | Djursholm United | 1 | - |
Ibrahimovic, Zlatan | csatár | 1981. okt. 3. | Juventus FC | 8 | 8 |
Isaksson, Andreas | kapus | 1981. okt. 3. | Stade Rennes | 10 | - |
Jonsson, Mattias | csatár | 1974. jan. 16. | Djurgardens IF | 6 | 1 |
Källström, Kim | középp. | 1982. aug. 24. | Stade Rennes | 5 | 1 |
Larsson, Henrik | csatár | 1971. szept. 20. | FC Barcelona | 8 | 5 |
Linderoth, Tobias | középp. | 1979. ápr. 21. | FC Köbenhavn | 10 | - |
Ljungberg, Fredrik | középp. | 1977. ápr. 16. | Arsenal FC | 10 | 7 |
Lucic, Teddy | hátvéd | 1973. ápr. 15. | BK Häcken | 10 | - |
Mellberg, Olof | hátvéd | 1977. szept. 3. | Aston Villa | 10 | 1 |
Mjällby, Johan | hátvéd | 1971. febr. 9. | AIK Stockholm | 1 | - |
Nilsson, Mikael | középp. | 1968. szept. 28. | Panathinaikosz | 3 | - |
Östlund, Alexander | hátvéd | 1978. nov. 2. | Southampton FC | 9 | - |
Svensson, Anders | középp. | 1976. júl. 17. | IF Elfsborg | 8 | 2 |
Wilhelmsson, Christian | középp. | 1978. dec. 8. | RSC Anderlecht | 10 | 2 |