Szerencsére Magyarországon még nem jött el a fejetlenség időszaka a honosítások terén, noha akadt már olyan találkozó, ahol a férfikézilabda-válogatott három nem magyarajkúval (sőt, magyarul alig-alig beszélő) klasszissal állt fel. De legalább a sportág valódi sztárokat épített be a nemzeti csapatba.
Az első két úttörő Zubjuk Igor és Zsitnyikov Jurij volt, akik még az 1990-es évek elején érkeztek Veszprémbe a CSZKA Moszkvától, s mivel otthon nem lehettek válogatottak, a magyar állampolgárság megszerzése után semmi akadálya nem volt annak, hogy piros-fehér-zöldben debütáljanak. Őket követte Kuzmicsov Szergej (Dunaferr), majd a veszprémi Pérez Carlos és Diaz Ívo. A legnagyobb meglepetést azonban 2004. májusában az azóta tragikusan elhunyt Vladimir Rivero Hernández jelentette, a 191-szeres kubai válogatott kapus ugyanis szintén magyar állampolgár lett, s egykori honfitársaival szerepelt is együtt Skaliczki László csapatában. (Korábban szóba került Nikola Eklemovic és Milorad Krivokapic honosítása is, ám a két klasszis végül a szerb nemzeti együttest választotta.)
A hölgyeknél - hasonlóan Ilyés Ferenchez, illetve Bartók Csabához - az erdélyi játékosok is színt vittek a kézilabdaéletbe, így Mátéfi Eszter például tagja volt az 1995-ös vb-ezüstérmes, illetve az 1996-os olimpiai bronzérmes válogatottnak, de már letette az állampolgári esküt Ilyés Annamária és Orbán Annamária is.
Az igazi nagy fogás azonban Radulovics Bojana volt, a szabadkai születésű játékosra még a zalaegerszegi Caola SE-ben figyelt fel a Dunaferr, s szerződtette 1995-ben. Az 1999-es vb után merült fel először, hogy a jugoszláv válogatott helyett a magyar válogatottban játsszon. Hosszas egyeztetés és a magyar állampolgárság megszerzése után 2000. július 25-én mutatkozott be, Franciaország csapata ellen. Világklasszis jobbátlövőnk klubszinten BL- és EHF-kupa-győztes lett, a válogatottal olimpiai és világbajnoki ezüstérmet, illetve Eb-bronzot nyert.
Jégkorongozóink a helyi viszonyok ismeretében évről évre túlteljesítik a várakozásokat. Az elmúlt években eleinte Erdélyből érkezett segítség, a Kercsó testvérek mellett a rendszerváltás után egy egész csapatra való székelyföldi jégkorongozó szerződött a magyar klubokhoz, többen - pl. Csibi József, Rajz Attila, Rajz Tamás, Sándor Szilárd - gyorsan elnyerték az állampolgárságot is, s hamarosan a válogatottba is bekerültek.
Janics Natasa az egyik "legaranyosabb" honosított
Érdekesség, hogy akik már román válogatottként kerültek Magyarországra (Antal Károly, Borsos Attila, Csata Csaba, Salamon Jenő, Vargyas László, Dragomir György) továbbra is a román válogatott tagjai maradtak...
Napjainkban a honosítás folytatódik, kanadai részről Kovács Frank nyitotta a sort, de a a november 10. és 12. között rendezendő budapesti Pannon-kupán bemutatkozhat a legjobbak között a Volán védője, Ennafatti Omar is. Sille Tamás kérelmét még a 2003-as vb előtt írta alá az akkori köztársasági elnök, Mádl Ferenc, míg Ondrejcik Rastislav az április divízió I-es vb-ig szinte biztosan leteszi a szükséges vizsgákat, de már most játszhat a nemzeti együttesben
Nem lehet hasztalan fogásnak venni Janics Natasa magyarítását sem, a horvát származású, ám magyarul kiválóan beszélő kajakos 2000-ben még jugoszlávként lett negyedik a sydneyi olimpián, 2002-ben azonban már Magyarországnak szerzett világbajnoki címet, lett Eb-első, s nyert olimpiát is. Kovács Katalinnal évek óta verhetetlen párost alkotnak.
Ugyancsak jól döntött Gergely István, a dunaszerdahelyi születésű vízilabdakapus 2003-ban lett a Domino játékosa, s Kemény Dénes csapatával olimpiai és világbajnok lett.