Ön szerint mi volt az elmúlt hét legkiemelkedőbb magyar vonatkozású sportsikere?
A kérdést ízlelgetve legtöbbünknek valószínűleg a magyar labdarúgó-válogatott Olaszország elleni 3-1-es győzelme ugrik be, ami teljes mértékben érthető is.
Augusztus 20. és 26. között azonban még legalább két olyan eredményről számolhattunk be, amely megítélésünk szerint eséllyel pályázott a hét sportsztorija címre.
A magyar férfikosárlabda-válogatott 1999-ben 30 év szünet után tudta kiharcolni az Európa-bajnoki részvétel lehetőségét, azonban nagyon úgy tűnik, hogy nem egy folyamat első állomásáról, hanem egyszeri bravúrról volt szó, hiszen azóta ismét nélkülünk rendezik a kontinensviadalokat.
Halm Rolland sorsdöntő triplája az oroszok ellen, még 1999-ből
Két évvel ezelőtt nagyon közel került a bravúrhoz az akkor Meszlényi Róbert irányította csapat, azonban a pótselejtező utolsó meccsén 83-69-re kikapott Izraeltől, így gyakorlatilag a célszalagban esett hasra.
2007 tavaszán aztán kapitányváltás történt a férfi - és a női - válogatott élén, az erősebbik nemnél pedig annak a Stojan Ivkovicnak a kezébe került a marsallbot, aki közel másfél évtizedes magyarországi légióskodása alatt remek játékával számtalanszor kivívta aktuális csapata szurkolóinak szimpátiáját (megalkuvást nem ismerő stílusával pedig az ellenfelek drukkereinek ellenszenvét).
Pillanatkép a magyar-bolgárról: Stojan Ivkovic
Ivkovic nagy lendülettel látott munkához, alaposan megfiatalítva a jó tíz éve nagyjából ugyanazokból az arcokból álló válogatottat. Czigler László kivételével kimaradt a csapatból a Dávid Kornél és Gulyás Róbert által fémjelzett generáció több tagja: az egykori honvédos és fehérvári, valamint paksi center mellett többek között Kálmán László és Mészáros Zalán is. Jöttek viszont a fiatalok: Hendlein Roland, Wittman Krisztián, vagy éppen Ferencz Csaba.
A fiatal válogatott négy mérkőzéséből kettőt nyert meg és kettőt veszített el a nyári Eb-pótselejtezők során, amivel sajnos csoportja utolsó helyén végzett, azonban utolsó meccsén olyat produkált, amire emberemlékezet óta nem volt példa: idegenben győzte le egy délszláv utódállam, jelesül Bosznia-Hercegovina válogatottját!
Üröm az örömben, hogy az Ivkovic-banda így is csoportja utolsó helyén végzett, így a másik két csoportutolsó ellen azért mérkőzik majd, hogy ne tűnjön el az európai kosárlabda-térképről.