Vágólapra másolva!
Három angol csapat is pályára lépett a Bajnokok Ligája szerdai negyeddöntőiben, Londonban két szigetországi klub, az Arsenal és a Liverpool feszült egymásnak, míg a Chelsea Isztambulba volt hivatalos, ahol a Fenerbahce várt rá. A tisztán angol párharc 1-1-es döntetlent hozott, így a Liverpool várhatja kedvezőbb helyzetből a visszavágót, míg a Fenerbahce fordítani tudott a Chelsea ellen, és ezzel továbbra is százszázalékos hazai pályán az idei sorozatban.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, első mérkőzés:
Arsenal (angol) - Liverpool (angol) 1-1 (1-1)
Emirates-stadion
v.: Vink (holland)
Arsenal: Almunia - K. Touré, Gallas, Senderos, Clichy - Eboué (Bendtner, 67.), Flamini, Fabregas, Hleb - Adebayor, Van Persie (Walcott, 46.).
Liverpool: Reina - Carragher, Hyypiä, Skrtel, Fábio Aurélio - Mascherano, Xabi Alonso (Lucas, 77.) - Kuyt, Gerrard, Babel (Benajun, 57.) - Fernando Torres (Voronyin, 86.).
gól: Adebayor (23.), illetve Kuyt (26.)

Nem lenne meglepő, ha megunnák egymást a 16 között egyaránt milánói csapatokat kiejtő csapatok, hiszen az Arsenal és a Liverpool hét napon belül háromszor meccsel majd, mivel a BL-párharc mellett a bajnokságban is vár rájuk egy randevú a hétvégén.

A két brigád sikerélménytől feltöltve készült a negyeddöntő első felvonására, mivel az Ágyúsok kétgólos hátrányból álltak talpra Boltonban, míg a Vörösök az arrafelé élet-halál kérdésnek számító Mersey-parti derbit húzták be az Everton ellen.

Az akkori felálláshoz képest mindkét együttesnél két helyen változtattak, a hazaiaknál Bendtner és Diaby került a padra, Adebayor és Eboué pedig méregethette a riválist már az öltözőfolyósón, míg a túloldalon Mascherano és Fábio Aurélio futott ki a gyepre, emiatt Lucasnak és Riisének csak a melegítőfelső és a kispad jutott.

Öt percet kellett várni az első kapu közeli eseményre, Gerrard ballábas beadását azonban Almunia zavartalanul húzta le az ötösnél. Aztán a túloldalon Reina és Adebayor egyszerre indult el egy előrevágott labdára, a spanyol kapus nagyon elszámolta magát, így a hazai csatár vitte el a bőrgolyót, de a liverpooli portás gyorsan javított, belelépett Adebayor beadásába, így bedobás lett a jelenet vége.

Az első tíz percet látva nem csodálkozhattunk azon, hogy mindkét edző megjegyezte, miszerint nem bánná, ha 0-0 lenne a végeredmény, bár az angol meccsekre jellemző tempós darálás nem hiányzott, de a kapu előtti területeken nem sok kárt tettek a gyepben a játékosok.

A Pool végezhette el az első szögletet, szokás szerint Hyypiä is felkocogott, de a szőke finn nem Gerrard beívelése után, hanem Xabi Alonso visszaemelése után kerülhetett volna közeli kapcsolatba a labdával, de egy hazai láb az utolsó pillanatban közbenyúlt, ez már azért helyzetecske volt.

A 20. percben már valódi helyzet alakult ki a vendégkapu előtt, Flamini ívelt a Skrtel és Hyypiä között kilépő Van Persie felé, a holland kapásból vállalta el, de a léc fölé tüzelt. Aztán kevesebb mint 120 másodperc múlva megint Van Persie volt az elkövető, ezúttal 18 méterről, laposan kísérletezett, Reina gyors vetődéssel kitolta a labdát a bal alsó elől.

A szögletet viszont már nem úszta meg a Liverpool, Van Persie adott be, Adebayor pedig teljesen üresen emelkedett, és az ötösről a léc alá bólintott (1-0), na ennyit a 0-0-s vágyálmakról...

Forrás: MTI

A képen is látszik, hogy Adebayor mennyire tisztán fejelhetett a gól előtt

Ha már kapott egy gólt a Pool, gyorsan válaszolt is, Flamini hagyta el a labdát, amit Fernando Torres Gerrardhoz passzolt, a Vörösök csékája remek cselekkel ment el a balszélen, beadására Kuyt és Clichy csúszott be, végül a holland lábáról került a gólvonalon túlra a labda (1-1).

A 33. percben Kuyt honfitársa, Babel vette célba a jobb alsó sarkot, de Almunia könnyen ölelte magához a nem túl erős lövést. Bő tíz perc múlva Adebayor mentett meg egy labdát, aztán Hlebhez passzolt, a fehérorosz középpályás meglepte a lesre játszó vendégvédelmet, mert visszatette Adebayornak, de a togói lövését blokkolta egy védő.

A szünetben Arsene Wenger cserélt, a bal combján meghúzódó Van Persie helyére Walcott érkezett. A Liverpool kezdett veszélyesebben a fordulás után, Gerrard csavart át a hosszúra egy szabadrúgást, Skrtel visszafejelte a labdát, amit Kuyt vett le Senderos szorításában, és ballal tette kapura, Almunia csak másodjára tudta begyűjteni a labdát. Walcott tíz percet töltött a pályán, amikor úgy döntött, bemutatkozik Reinának, 23 méterről, eresztette el a jobbost, a labda pazar ívet írt le a levegőben, de végül 20 centivel a bal kapufa mellett suhant el.

A második félidő közepét nagyon megnyomta az Arsenal, Adebayor és Walcott játszott össze a Pool 16-osán belül, a kis angol beadásánál Reina elszámolta magát, így Eboué becsúszva lőhetett, de egy védő a gólvonalnál tisztázott. Egy perccel később Hleb hámozta át magát négy védőn, amikor ballal lőhetett volna, akkor Kuyt a karjánál foga lehúzta, a holland bíró valamiért mégis szögletet ítélt...

Forrás: Getty Images

Láttunk már olyan meccset, ahol ez a Kuyt-féle mozdulat büntetőt ért

Hihetetlen jelenet játszódott le a 71. percben: Adebayor atletizált el a bal oldalon, szépen emelt középre, de Bendtner nem érte el a kicsit magas labdát, ami a tizenegyespontnál érkező Fabregas elé került, aki cipőorral célba vette az üres kaput, ami mégsem volt üres, mivel Bendtner valahogy a gólvonalra kacsázott, és így sikerült saját társa gólba tartó lövését blokkolnia.

A Liverpool jól lassította a játékot, és átvészelte a kritikus időszakot, a hajrában még egy utolsó rohamot indítottak az Ágyúsok, de Adebayor centerezése után Fabregas csukafejese Reina kesztyűjében halt el.

A három perces hosszabbítás végén még Walcott húzott el a jobb oldalon, a beadásra Adebayor érkezett, egy védő azonban becsúszva mentett, így 1-1 lett a vége, a Liverpool várhatja kedvezőbb helyzetből a jövő heti visszavágót, de óriási meccsre van kilátás az Anfielden.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!