Vágólapra másolva!
Egy labdarúgó számára nincs szörnyűbb egy súlyos sérülésnél, és gyakran megesik, hogy a hosszabb kihagyás teljesen visszaveti a játékos karrierjét. A francia csatárnak, Djibril Cissének már két nagyon súlyos sérülése is volt, ráadásul viszonylag rövid időn belül, de a támadó óriási lelki erőről téve tanúbizonyságot mindkétszer visszaverekedte magát az elitbe.

Nem csoda, hogy Djibrilből futballista lett, hiszen édesapja, Mangue maga is remek játékosnak számított: az elefántcsontparti válogatottban szerepelt, sőt a csapatkapitánya is volt az együttesnek, klubszinten pedig Franciaországban is légióskodott.

A meglehetősen népes Cissé család (Djibrilnek hat testvére van) 1974-ben költözött francia földre, hiszen az édesapa az akkor másodosztályú Martigues-nál kapott szerződést. Mangue Cissé később a szintén a második vonalban szereplő Arles együtteséhez szerződött, és Djibril ott született 1981. augusztus 12-én.

Már nagyon fiatalon közelebbi ismeretségbe került a labdával, sokszor kergette a játékszert testvéreivel, főleg Fode nevű bátyjával a család St. Martin Crauban lévő házának kertjében.

A marseille-i kedvenc filmsztárként a Taxi 4-ben (a videón 02:45-től):


A szülők azonban nem sokkal később elváltak, és az édesapa hazaköltözött Elefántcsontpartra, ám a família többi tagja Franciaországban maradt, igaz, immár szerényebb anyagi körülmények között éltek. A foci szeretete azonban megmaradt, és szinte mindegyik fiúgyermek megpróbálkozott a sportággal szervezett keretek között is: Seni és Hamed a Martigues utánpótlás-aladémiájára került, Abou pedig a helyi Athletique Club d'Arles focistája lett, és nem sokkal később a kis Djibril is próbálkozott (az Arles ifjúsági gárdájában csapattársa volt az a Gael Givet is, akivel jelenleg az Olympique Marseille-ben és a francia válogatottban is együtt játszik).

Forrás: EPA

Ennél az egyesületnél azonban nem sok időt töltött, hiszen 11 esztendősen bejelentkezett érte a valamivel patinásabb Olympique Nimes, és Djibril örömmel szerződött ehhez a klubhoz.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!