Vágólapra másolva!
Egy labdarúgó számára nincs szörnyűbb egy súlyos sérülésnél, és gyakran megesik, hogy a hosszabb kihagyás teljesen visszaveti a játékos karrierjét. A francia csatárnak, Djibril Cissének már két nagyon súlyos sérülése is volt, ráadásul viszonylag rövid időn belül, de a támadó óriási lelki erőről téve tanúbizonyságot mindkétszer visszaverekedte magát az elitbe.

Djibril Nimes-ben gyorsan haladt előre a ranglétrán, 13 esztendősen már a nála két évvel idősebbek között játszott (edzője pedig az egykori válogatott, 1982-ben francia vb-kerettag René Girard volt), és a különböző regionális tornákon remekül futballozott. Fel is hívta magára az SC Montpellier, illetve az AJ Auxerre figyelmét.

A két élvonalbeli klub közül végül az utóbbi szerezte meg, és Djibril 14 esztendős volt, amikor az utánpótlás-neveléséről híres egyesülethez került. A beilleszkedés nem ment ugyan könnyen, de játéktudásának köszönhetően gyorsan túllendült ezen a problémán is. Ráadásul ebből az egyesületből már a korosztályos válogatottakba is beválogatták, egy évvel Auxerre-be szerződését követően ott volt az U16-os nemzeti csapatban, és innentől kezdve rendszeresen felhúzhatta a címeres mezt.

Sőt teljesítményével az Auxerre nagycsapatánál dolgozó Guy Roux figyelmét is felhívta magára, és a fiatalokkal mindig külön foglalkozó tréner a Ligue 27. fordulójában, a Paris Saint-Germain elleni bajnokin be is cserélte a mindössze 17 esztendős támadót. Cissé persze akkoriban még elsősorban az ificsapatra koncentrált, amellyel meg is nyerte a legpatinásabb francia korosztályos viadalnak számító Gambardella-kupát: az elődöntőben a Lille OSC ellen két gólt vállalt, a fináléban pedig az AS Saint-Etienne ellen a tizenegyespárbajban magabiztosan értékesítette a saját büntetőjét - akárcsak a védelem tengelyében szereplő Philippe Mexes.

Az extravagáns futballista


A siker ellenére a következő idényben még csak a tartalékcsapatban játszott, igaz, ott kilenc alkalommal talált be a francia negyedosztályban, miközben Roux mester újabb két élvonalbeli bajnokin szerepeltette. A korosztályos válogatottnak persze továbbra is a tagja maradt, és ott volt az U18-as csapattal a 2000 nyarán Németországban rendezett Európa-bajnokságon is - ahol a gallok megnyerték az aranyérmet.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!