Vágólapra másolva!
Az egyre terebélyesedő olasz bundaügy legismertebb vádlottja, Cristiano Doni szerint az olasz futballkultúrába olyan mélyen beágyazódott a bundázás, hogy gyakorlatilag természetes dolognak számít, ha két csapat megegyezik a végeredményben. Egy másik játékos vallomása szerint a maffia olyannyira behálózta az olasz labdarúgást, hogy időnként az öltözőben is megjelenik.

Az olasz válogatott február 29-án az Egyesült Államok ellen játszik barátságos mérkőzést az Európa-bajnokságra való felkészülés jegyében. A szövetségi kapitány, Cesare Prandelli természetesen még nem hirdette ki keretét, de Simone Farina biztosan ott lesz a válogatott edzőtáborában. A másodosztályú Gubbio 29 éves védője valószínűleg nem fog játszani, a meghívót egyfajta jutalomként kapta, mert novemberben nemet mondott, amikor bundázásra akarták rávenni.

Aki nemet mondott a piszkos ajánlatra

A Gubbio november 30-án a Cesena ellen lépett pályára az olasz kupában, és a vendégek futballistája azzal fordult a rendőrséghez, hogy 200 ezer eurót kínáltak neki azért, hogy a fogadási maffia kérésének megfelelően manipulálja a végeredményt. Az összeg durván Farina kétéves fizetésének felel meg, ám így is ellen tudott állni a csábításnak.

Az ajánlatot az az Alessandro Zamperini tette, akivel még ifistaként együtt futballozott az AS Romában. Zamperinit december 19-én tartóztatták le 16 társával együtt, januárban pedig további 40 labdarúgó ellen indult vizsgálat az újabb vallomások alapján.

A letartóztatottak között ott volt a korábbi válogatott középpályás, Cristiano Doni is, akit bundázás gyanújával már augusztusban három és fél évre eltiltottak a sportágtól, ám akkor még tagadta, hogy manipulálta volna a mérkőzéseket. Decemberben aztán öt napot előzetes letartóztatásban töltött, majd házi őrizetbe került, és mindeközben elismerte, hogy két esetben is bundázott: az előző szezonban, amikor klubja, az Atalanta a másodosztályban szerepelt, akkor a Piacenza elleni hazai meccs (3-0-s bergamói győzelemmel ért véget), illetve az Ascoli elleni idegenbeli találkozó (1-1) végeredményét alakította a kérésnek megfelelően, és maga is fogadott mind a két meccsre.

"Amikor a Piacenza ellen nekifutottam a büntetőnek, akkor a kapus, Mario Cassano jelezte, hogy középre lőjek, ő pedig el fog vetődeni" - emlékezett vissza Doni.

A megegyezés normálisnak számít

Az olasz válogatottal a 2002-es világbajnokságon is szerepelt futballista nem győzte hangsúlyozni, hogy mindezt az egyesülete tudta nélkül, ugyanakkor az Atalanta érdekében tette. "A hibáimat azért követtem el, mert azt akartam, hogy az Atalanta visszakerüljön a Serie A-ba. Ezért bármit megtettem volna, és elárultam a sportot" - magyarázta Doni, aki ugyanakkor az olasz labdarúgás általános moráljára vezette vissza a történteket.

Forrás: AFP/Philippe Huguen

"A probléma gyökerét a futballkultúránk jelenti. Olaszországban teljesen normálisnak számít, hogy nem hajtunk teljes erővel, ha nem szükséges, nem próbálunk meg nyerni, ha az eredménynek számunkra nincs jelentősége, az ellenfélnek viszont fontos. Teljesen normális, hogy megegyezünk az ellenféllel. Előfordult, hogy a pályán kérnek meg erre - velem is megtörtént, és én is csináltam ilyet" - mondta a La Gazzetta dello Sportnak.

A bajnoki hajrában lejátszott szalonremik valóban nem számítanak ritkaságnak a Serie A-ban, olyannyira, hogy az olasz szakzsargonban két kifejezés is van az ilyen mérkőzésekre. A szurkolók "biscottinak", azaz teasüteménynek nevezik az ilyen meccseket, míg a szaksajtó "pari annunciato", azaz bejelentett döntetlen néven utal ezekre az ikszekre. Az előző idényben például a 31. fordulóban lejátszott Chievo Verona-Sampdoria találkozó volt ilyen: a végeredmény úgy lett 0-0, hogy a 90 perc alatt mindössze két kapura lövést lehetett feljegyezni.

Doni szerint az olasz foci rohadt

"A fogadási ügyek természetesen növelik a problémát, de alapvetően kulturális kérdésről van szó, ami nem csak a játékosokat érinti, hanem a bírókat, akik mindent látnak, de nem csinálnak semmit; a szövetségi ellenőröket, az újságírókat. Miért nem történt soha semmi, amikor egy váratlan eredmény után egy focista bement az ellenfél öltözőjébe?" - tette fel a költői kérdést Doni az interjúban, majd hozzátette: "A hallgatás törvénye, az omerta megöli az olasz futballt, bátornak kell lennünk, hogy kimondjuk: mennyire rohadt a focink. Egyedül abban reménykedem, hogy a példám lecke lesz mások számára, akik nem lesznek olyan hülyék, mint én, hanem úgy tesznek, mint Andrea Masiello".

Masiello az előző idényben az élvonalbeli Bari csapatkapitánya volt, és ő is ott volt az első körben letartóztatottak között. A Serie A-ból kiesett együttesből rajta kívül négy játékost vettek őrizetbe (Daniele Padellit, Simone Bentivogliót, Alessandro Parisit és Marco Rossit) azzal a váddal, hogy legalább négy első osztályú bajnoki eredményét manipulálták. A 25 éves védő nyáron éppen az Atalantába igazolt, és 11 bajnokin szerepelt is, de a legutóbbi találkozón már nem volt a keretben, mert az edzője szerint nem volt olyan idegállapotban, hogy pályára lépjen. Masiello (képünkön balra) ugyanis úgy döntött, hogy együttműködik a hatósággal, és mindent részletesen elmond a rendőrségnek.

Forrás: AFP

A maffia ott volt az öltözőben is

Vallomásából kiderült, hogy a megfelelő eredménnyel végződött meccsekért 80-80 ezer eurót kaptak, a megbízó pedig a helyi maffia egyik családja, a Parisi klán volt, amely 20 évvel ezelőtt vált ki a Sacra Corona Unita nevű apuliai kartellből annak érdekében, hogy szorosabbra fűzze a kapcsolatát a nápolyi maffiával, a camorrával. A drogkereskedelemmel, csempészettel és védelmi pénzek beszedésével vádolt bűnszervezet a fogadási piacon is rendkívül aktív volt, olyannyira, hogy saját bukmékerirodát hozott létre Paradisebet néven londoni székhellyel.

Masiello elmondása szerint a játékosoknak nem nagyon volt választásuk, mert a maffia megfenyegette őket. A bűnözők akár a lakásukon is felkeresték a focistákat, és időnként az öltözőben is megjelentek. A részletes vallomást tett játékos jelenleg is rendőri védelem alatt áll, kihallgatását pedig az ő érdekében nem Bariban, hanem Leccében hajtották végre.

Nem mintha ez túlságosan megnyugtatta volna Masiellót. "Voltak napok, amikor féltem beszállni az autómba, mert arra gondoltam, hogy ha elfordítom a slusszkulcsot, a levegőbe repülök".

www.global-soccer.eu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!