Vágólapra másolva!
niÓriási csatában egygólos győzelmet aratott a címvédő Ferencváros nőikézilabda-csapata a dán Viborg ellen a Kupagyőztesek Európa Kupája döntőjének első mérkőzésén. A visszavágót egy hét múlva rendezik.

Első félidő:

A szokásoknak megfelelően a szurkolók elénekelték a Himnuszt, a mérkőzést a Viborg kezdte, az első gólt Frafjord lőtte szép befordulás után (0-1). Zácsik nagy kapufát lőtt, a másik oldlaon Fisker a balszélről ejtett a lécre. Három és fél perc után Tomori nagy góllal egyenlített (1-1). Skov gólját Pedersen védése követte, Jurack pedig a kapufát döngette meg (1-2). A 6. percben Skov növelte az előnyt két góllal (1-4), a csendet kovacsicz törte meg (2-4).

Gyenge volt a Fradi védekezése, a játékosok se az átlövőkre nem léptek ki, se Frafjordot nem őrizték kellő eréllyel, így a beállós is meglőhette második gólját (2-5). Nyolc és fél perc után időt kért Elek Gábor, aki totyogásról, kevés harcról beszélt. "Tele gatyával nem lehet" - harsogta.

A helyzet nem változott, egy eladott labdára az üresbe mozgó Gulldén lőtt gólt (2-6), majd Frafjord került helyzetbe (2-7).

11 percnek kellett eltelnie, hogy Zácsik lendületből végre megtalálja a rést (3-7), Gulldén azonnal válaszolt, mint ahogy Tomori is (4-8). Egy labdaszerzést követő gyors akció végén Szamoránsky faragott a hátrányon (5-8). A 14. perc végén ismét ő volt eredményes (6-8), Gulldén hetesből talált be (6-9).

Szucsánszki is megrázta magát (7-9), majd Zácsik és Kovacsicz is Pedersent találta el. A 17. percben Kovacsicz nem laposan próbálkozott, hanem a jobb felső sarokba lőtt (8-9) - a vendégek időt kértek. Varzaru a kapu tetejére ejtett, Tomori dupla kapufát lőtt, nem úgy Skov (8-10). Zácsik megirigyelte az átlövéseket (9-10), a 20. percben pedig Szucsánszki végre egyenlített (10-10).

Chebbah gyönyörű átlövésével ismét a Viborg került előnybe (10-11), majd egy elrontott akciót követően Tomori kapott két percet. Egy percet kellett csak emberhátrányban játszania a Fradinak, Skov is kiállt. Megálltak a csapatok, ha nincs Szucsánszki két technikai hibája, korábban is egyenlíthetett volna a Fradi. Erre a 25. percig kellett várni, Szucsánszki bevágta lendületből (11-11).

Szamoránsky két percet kapott, de Varzaru elveszített labdáját Kovacsicz a másik kapunál beverte (12-11) - először vezet a Fradi! Gulldén hetesből egyenlíthetett volna, de a labda hiába pattant a lécről a gólvonal mögé, a bírók ezt nem látták.

Aztán a két kapus bravúrja után Szucsánszki blokkolt futtából - talán szabáyltalanul a hatoson beülre ugorva -, a kontrából Szamoránsky lőtt gólt (13-11). Althaus szépített (13-12). A félidő utolsó gólját Zivkovic lőtte hetesből (14-12).

Második félidő:

Szünet után Szamoránsky nyitott góllal, Frafjord válaszolt (15-13). Majd Tomori eladta a labdát, Jurack megszerezte első gólját (15-14). Szucsánszki betalált (16-14), az ellentámadásból Szédvári megrángatta Skov-t, kiállítás és hetes. Ahlm bevágta (16-15), az ellentámadásnál Gulldén is kétpercet kapott.

A századik Fradi-meccsén játszó Szarka szerezte a 17. gólt, Jurack gyorsan szépített (17-16). Szarka ziccerét Pedersen védte, Zácsik bombája ellen nem volt ellenszer (18-16). Sajnos Skov-val szemben sem (18-17), de Szucsánszki is megtalálta a rést a védőfalban (19-17).

Egy remek bejátszást Szamoránsky használt ki, a 40. percben háromra nőtt az előny (20-17), Skov rontott az örömünkön (20-18). Szamoránsky hetest harcolt ki, Zivkovic bevágta (21-18). Althaus beállósként villant (21-19), Pedersen pedig védte Szucsánszki, majd Szarka lövését is.

A 44. percben Zivkovic harcolt ki hetest, amit be is lőtt (22-19), a másik oldalon Althaus hagyott ki nagy ziccert. De nem sikerült négy góllal meglépni, mert Zácsik lövését védte a kapus, Skov pedig betalált a másik oldalon (22-20).

A 46. percben Szucsánszki lőtt a 23. gólt, Fisker egy gyors indítás végén ejtett a hosszú sarokba (23-21), majd szélsőbefutásból volt eredményes (23-22). Tomori jókor érkezett (24-22).

Skov tarthatatlan volt, Gullden jól csinált neki helyet (24-23). Tomori hetest harcolt ki, Zivkovic nem hibázott (25-23). Az 50. percben Tomori lőtt gólt (26-23), Kovacsicz labdát szerzett, Tomori már ötödik találatát szerezte (27-23). Azonnal időt kértek a dánok.

Ahlm hetesből szépített, majd Zácsik labdavesztését Althaus bosszulta meg (27-25). Aztán Zácsik rázta meg magát (28-25), Abramovics védett, Szarka lövését viszont a Viborg kapus védte.

Zácsik szerencsére büntetőt harcolt ki Skov és Althaus között, Zivkovic bevágta (29-25), majd Kovacsicz gólját érvénytelenítették. Az 55. percben Jurack szépített (29-26), Zácsik azonban egy betörés során gólt lőtt és kiállítást harcolt ki (30-26).

Az utolsó öt percnek négygólos előnyről vágott neki a Fradi, de egy vesztett labdára Fisker csapott le (30-27), majd Zácsik labdavesztését követően Frafjord is betalált (30-28). Három perccel a vége előtt Elek Gábor időt kért, de a következő támadást Tomori toporogta el.

Skov kilencedszer talált be (30-29), Tomori is a legjobbkor szerzett gólt (31-29). Az utolsó fél percben a dánok támadhattak, Cifra, majd Szucsánszki is két percet kapott, ez a 20 másodperc pedig elég volt ahhoz, hogy Fisker betaláljon (31-30).

Egygólos előnyt szerzett a Fradi, amely egy hét múlva nagyon nehéz visszavágó elé néz Dániában.

Előzmények:

"Azt hiszem, 6-8 gólos előny elég lenne az idegenbeli visszavágóra. Abban a pokoli hangulatban, amit a szurkolóink szoktak teremteni, ez nem is lehetetlen" - nyilatkozta a mérkőzés előtt Szucsánszki Zita, a Fradi válogatott irányítója.

A csapat az idei öt hazai KEK-meccsét legalább nyolc góllal megnyerte, a Viborggal tavaly is találkozott, akkor drámai mérkőzésen jutott túl a dán sztárcsapaton.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!