Bár meg mernék esküdni, hogy emlékszem az 1978-as világbajnokságon Törőcsik András és Nyilasi Tibor kiállítására az argentinok elleni csoportmérkőzésen, illetve arra, hogy a konfetti- és papírszalag borította pályán Mario Kempes gólt szerez a döntőben Hollandia ellen, lehet, csak az azóta látott televíziós emlékek űznek tréfát a képzeletemmel.
Az viszont egészen biztos, hogy 82-ben már a tévé előtt szurkoltam a magyar válogatottnak. Igaz, sajnos nem 270 percen át. A magyar csapat egy kiváló selejtezősorozatban vívta ki a világbajnoki részvételt, Norvégiát, Svájcot, Romániát és Angliát is megelőzve csoportelső lett, úgy, hogy az angolok ellen két vereség is belefért.
A vb-nyitányon Salvador volt az ellenfél, készültem is rá, de lázas betegség miatt elnyomott az álom. Félidőben riadtam, addigra már 3-0-ra vezettünk, és pokoli mérges voltam a szüleimre, amiért nem ébresztettek fel, pedig tudhatták volna... Szerencsére a csapat nem állt le, a nagy kedvenc, Nyilasi Tibor még egyszer betalált, Kiss László mesterhármassal járult hozzá a gyógyulásomhoz, így napokig mesélhettem, hogy én bizony láttam a legendás 10-1-et, aminek azóta sem volt párja a világbajnokságokon.
A következő csoportmérkőzésen Argentína ellen ott lett volna a revánslehetőség, de jóformán ki se jöttünk a kapunk elől. Mészáros Bubu fantasztikusan védett, neki köszönhetően nem romlott le drasztikusan a gólkülönbségünk, de azért a 4-1-nek se örülhetett a Mészöly Kálmán, Mezey György edzőkettős. Diego Maradona kétszer is eredményes volt, egyszer egy lecsorgó labdát közelről fejelt a kapuba, majd 16-ról kilőtte a rövid sarkot is
De maradt még remény, Belgium ellen a győzelem a továbbjutást jelentette volna. Minden rendben is volt a 76. percig, Varga József góljával vezettünk, irányítottuk a meccset. Akkor azonban elég volt egy kis kihagyás, ami a továbbjutásunkba került: Jan Ceulemans a saját térfeléről gyakorlatilag helyzetig rohant, Csongrádi Ferenc és Kerekes Attila se tudta megállítani, centerezését pedig Alexandre Czerniatynski olyan gyengén lőtte meg, hogy a labda végeláthatatlan lassúsággal csorgott a jobb alsóba.