Vágólapra másolva!
A címvédő Győri Audi ETO KC egy góllal, 26-25-re kikapott a vendég norvég Larviktól a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének vasárnapi nyitányán. A magyar csapat a 2013-as hazai elődöntő óta, azaz 22 találkozó után először kapott ki a sorozatban.

középdöntő, 2. csoport, 1. forduló:
Győri Audi ETO KC-Larvik (norvég) 25-26 (11-14)
gól:
Kovacsics 10, Löke 4, Szeny 3, Bognár-Bódi 3, Müller 1, Knedlikova 1, Hornyák 1, Szepesi 1, Aguilar 1, illetve Riegelhuth 8, Mörk 7, Wojtas 6, Solberg 3, Hammerseng-Edin 1, Johansson 1.

Kényszerből átalakult győri csapat

A Győrnek ez volt az első komolyabb erőpróbája azt követően, hogy ősz óta sorra dőltek ki kulcsjátékosai. Az irányító Görbicz és a kapus Lunde várandós lett, a védelemben és átlövő poszton nélkülözhetetlen Amorim, a szélső Orbán, valamint a Lunde helyére igazolt Grubisic pedig térdszalag-szakadást szenvedett.

Most is Herrnek kellett kezdenie a kapuban, mivel a hét elején igazolt olimpiai, világ- és Európa-bajnok norvég Grimsbö kisebb sérülése miatt még nem volt hadra fogható.

Sok a problémája, de így is erős a Larvik

A Larvik nehéz anyagi helyzetben van, rengeteg adósságot halmozott fel, és ha februárban nem sikerül rendeznie tartozásait, akkor veszélybe kerül a további szereplése. A keret így is erős, többen szerepeltek a decemberi magyar-horvát közös rendezésű Eb-n aranyérmes norvég válogatottban.

A két csapat a maximális nyolc ponttal érkezett a csoportkörből, és mivel a hatos legjobb négy együttese bejut az áprilisi negyeddöntőbe, egy mostani siker szinte azonmód továbbjutást ért volna. Ám a Győr és a Larvik is többet akar: a csoportelsőséget célozza meg, mert az kedvezményeket biztosít a kieséses szakaszra. A papírforma alapján az ETO és a Larvik kiemelkedik a csoportból, vagyis az egymás elleni találkozóknak van különösen hatása a csoportelsőségre.

Kovacsics-parádé az elején, Larvik-vezetés a szünetben

A magyar csapat kezdett jobban, elsősorban Kovacsics remeklésének köszönhetően, aki négy gólt vállalt magára a csapat első öt találatából, és a Győr 5-3-ra elhúzott. A norvégok azonban nem engedték ellépni a címvédőt, amely a sok eladott labda miatt kétgólos hátrányba került (7-9). A zöld-fehérek aztán a továbbra is kiválóan játszó Kovacsics révén 10-nél és 11-nél is utolérték a Larvikot. Az első félidő hajrája viszont ismét a vendégeké volt, mivel a sorozatos pontatlan passzokat megbüntette a Larvik, amely így 14-11-re vezetett a szünetben.

Wojtas-triplával fordítottak a norvégok

A folytatásban sokáig felváltva estek a gólok, mígnem a játékrész derekán egy emberelőnyt kihasználva a Győr egyenlített (21-21), sőt Kovacsics értékesített hétméteresével a vezetést is átvette. Az utolsó hat perc kétgólos magyar előnyről indult, de Wojtas egymás után három gólt dobott átlövésből, így fordított a Larvik (25-26). Az utolsó percre fordulva a Győr támadhatott az egyenlítésért, még a kapus helyett is mezőnyjátékos ment a pályára a létszámfölény érdekében, de nem sikerült lövéssel befejezni az akciót, így 2013 tavasza után először alulmaradt a magyar együttes a BL-ben.

Irány Nagybánya

A Győr egy hét múlva a Szűcs Gabriellával felálló nagybányaiakhoz látogat, akik most a svéd Sävehof otthonában szerezték meg első pontjaikat a középdöntőben, lévén a csoportkörből nem hoztak magukkal pontot.

A nap másik mérkőzésén:
Sävehof (svéd)-Baia Mare (román) 26-28 (14-15)

hétfőn játsszák:
Viborg (dán)-Metz (francia) 19.00

Az állás: 1. Larvik 10 pont/5 mérkőzés, 2. Győr 8/5, 3. Metz 4/4, 4. Viborg 3/4, 5. Baia Mare 2/5, 6. Sävehof 1/5

1. csoport:
HC Leipzig (német)-Vardar Szkopje (macedón) 26-23 (13-10)
Dinamo Szinara (orosz)-Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) 18-25 (11-12)
Krim Ljubljana (szlovén)-Thüringer HC (német) 23-26 (15-13)

Az állás: 1. Podgorica 9 pont, 2. Dinamo 6 (126-121), 3. Leipzig 6 (137-135), 4. Thüringer HC 4, 5. Szkopje 3, 6. Ljubljana 2.

A két csoportból az első négy jut a negyeddöntőbe.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!