Deutsch bizalmi szavazást javasol Gömöri jövőjéről
![Deutsch Tamás Internetkon Nemzeti konzultáció Deutsch Tamás Nemzeti konzultáció Deutsch Tamás, Laufer Tamás és Soltész Attila tartott sajtótájékoztatót az internettel kapcsolatos nemzeti konzultációról](https://cdn.origo.hu/2023/12/_0Hn1NLrg2yFPeWvfOyfkmkwAW6De4WTDXfDYGZ2iYA/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IxMDhkZmNkNTk3ZDRlM2JhOGJmY2QzODg0ZmIxYzk4.webp)
A sportvezető az MPB csütörtöki elnökségi ülése előtt azt mondta, többen kérték, hogy legyen rendkívüli közgyűlés, és ezt a javaslatot a vezető testület megfogadta.
"Az MPB elnökének a döntése, amely szerint bizalmi szavazást kér, maradéktalanul eleget tesz minden demokratikusan és tisztességesen működő, az önkormányzatiság elvére épülő szervezet belső működési szabályainak" - mondta Deutsch, aki jelezte, hogy a mostani elnökségi ülésen, amelyen több parasportoló is megjelent, az üggyel kapcsolatos felügyelő bizottsági jelentést tárgyalják majd.
Az MTK elnökeként is dolgozó Deutsch hozzátette, mindenkit arra bíztat, hogy bátran menjen el a rendkívüli közgyűlésre, nyugodtan, higgadtan érveljen, mert az a korrekt és az alapszabálynak megfelelő, ha a tagok döntenek, mivel ők az erre hivatottak és tőlük származik a bizalom. Az MPB alelnöke hangsúlyozta, minden kérdésről lehet beszélni. "Ha van olyan vita, vagy véleménykülönbség, amely megterhelheti a szervezet további működését, akkor inkább le kell ülni és beszélni kell róla. Ezt nevezik közgyűlésnek" - mondta Deutsch Tamás, majd hozzáfűzte, híve a tárgyszerű eszmecserének és nem feltételezi, hogy a gyűlölet vezetné az embereket.
Arra a kérdésre, hogy Gömöri Zsolt MPB-elnök miért nem fogadta meg Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter javaslatát, mely szerint távozzon posztjáról, Deutsch a következőt felelte:
"Nagy tisztelője vagyok Lázár Jánosnak és Borkai Zsolt MOB-elnöknek is, de egy ilyen döntés annak rendje és módja szerint az érintetté". Az MPB alelnöke kiemelte, hogy a közgyűlés küldöttei eldöntik majd, hogy szabályos, vagy szabálytalan volt-e az MPB működése és ha szabályosnak találják, akkor arról is határoznak, hogy megvan-e még az elnökség felé a bizalom, amely nélkül nem lehet dolgozni.