Jó kezdés után bukta el a döntőt Monterrey-ben Babos Tímea

BABOS Tímea
Babosék párosa negyeddöntős az Eastbourne-i tenisztornán
Vágólapra másolva!
Hiába kezdett kiválóan (6-3, 2-0) Babos Tímea a volt világelső spanyol Garbiñe Muguruza ellen a Monterrey-ben zajló 250 ezer dollár összdíjazású keménypályás női tenisztorna döntjében, Muguruza végül fordítani tudott és megnyerte a mérkőzést.

Ahogy mondani szokták: nem sikerült szintet lépnie Babos Tímeának. Óriási önbizalmat adhatott volna a 24 éves magyarnak, ha Monterrey-ben, a 250000 dollár összdíjazású WTA-verseny döntőjében legyőzi a világranglistán 3. Garbine Muguruzát.

Babos megszorongatta klasszis ellenfelét Forrás: MTI/EPA-EFE/Miguel Sierra

A szintén 24 éves spanyol ugyanis igazi klasszisa a sportágnak, nyert már két Grand Slamet, ő a címvédő Wimbledonban és tavaly ősszel vezette a világranglistát. Bár már többször várták tőle, hogy domináns uralkodó lesz a női teniszben, egyelőre nem tudta egyenletesen azt a játékot produkálni, amivel már többször a csúcsra ért.

Alig pár hete, Indian Wellsben kikapott például attól a Sachia Vickerytől (2:6, 7:5, 6:1), akit Monterrey-ben Babos Tímea állított meg az elődöntőben,

de az Australian Open is a 2. fordulóban búcsúzott és tíz győzelem mellett már hétszer kikapott 2018-ban. Valószínűleg azért is indult el Mexikóban, hogy játékba lendüljön, győzelmekkel javítsa az önbizalmát. A döntőig ennek megfelelően játszmavesztés nélkül jutott el.

Az első játszmában aztán beleszaladt egy parádézó Babos Tímeába.

A hatalmas adogatására és agresszív tenyeresére építő magyar ontotta a pontot érő megoldásokat és a tíz nyerő ütés mellett, csak nyolc ki nem kényszerített hibája volt. Ezzel a kombinációval nem nagyon tudott mit kezdeni Muguruza, ráadásul 3:2-nél két kettőshibával is megajándékozta a magyart, aki ezt ki is használta.

Muguruza fordítani tudott a második szettben Forrás: MTI/EPA-EFE/Miguel Sierra

A második szett még jobban indult, mint az első. Pontot sem veszítve brékelt Babos Tímea, igaz megint komoly segítséget kapott a spanyoltól: egy kettőshiba és két ki nem kényszerített rontás formájában. Még hozta a saját adogatását (2:0), de sajnos a negyedik játékban a spanyol egy fonák kereszt nyerővel visszabrékelt és egyenlített.

Egyre jobban kezdett teniszezni, de Babos nem esett vissza, bőven voltak lehetőségei, a hetedik gémben hatszor volt egyenlő, de Muguruza hozta az adogatását.

A dráma 4:5-nél fokozódott, amikor Babos Tímea a szettben maradásért szervált. Egy kettőshibával jutott másodszor is játszmalabdához a spanyol, amit értékesített is, mert a magyar fonákkal széleset ütött. Babos Tímea ebben a szettben is ütött tíz nyerőt, de a ki nem kényszerített hibák száma 15-re nőtt.

Az egyre magabiztosabb Muguruza nem tudta megtörni Babos Tímeát, de a 3. játszmában 3:2-nél egy gyengébb gém megpecsételte a 4. kiemelt sorsát. Kicsit gyengébben jöttek a szervák és ennyi elég volt a klasszisnak, hogy lecsapjon ellenfelére.

Babos Tímea és Garbine Muguruza Forrás: MTI/EPA-EFE/Miguel Sierra

Ez az a vereség, amiből lehet építkezni, még akkor is, ha az eredményhirdetésen könnyes szemmel állt a dobogón Babos Tímea. Pályafutása nyolcadik WTA-döntőjét játszotta és ugyan nem sikerült megszereznie a negyedik serleget,

de nyert négy mérkőzést sorozatban és soha nem állt még ilyen jól 3 hónap után egy szezonban.

Az idei pontversenyben a 20. és a hagyományos világranglistán is visszajött a top 40-be (39.), ami mind azt jelzi, hogy jó úton jár. Az eddigi 22 egyéni mérkőzéséből 14-et megnyert 2018-ban, gyakorlatilag eggyel gyengébb a mérlege, mint Muguruzáé. A következő cél most valóban az lehet, hogy a nagyobb versenyeken, a Grand Slameken is több fordulót menjen, sikerüljön top tízes, sőt, top ötös játékosok ellen nyerni. A fegyverei megvannak ehhez, egyre taktikusabban, fegyelmezettebben, érettebben teniszezik, ahhoz, hogy valóban szintet lépjen, fejben kell erősödnie.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!