Az MTI szerint a holland edzőnek várhatóan hároméves szerződést kínál a Barcelona, amelynek éléről hétfőn menesztették Enrique Sétient. Ugyanakkor Barcelonában márciusban elnökválasztás lesz, és a szerződésben a katalán lapok szerint szerepelni fog, hogy az új elnök felbonthatja a szerződést.
Josep Maria Bartomeu a Mundo deportivo televíziós adásának azt mondta, a tapasztalata miatt esett Koemanra a választás. Délután már meg is érkezett Barcelonába. Ronald Koeman játékosként tagja volt a katalánok álomcsapatának.
"Tudjuk, hogyan gondolkodik, és tudjuk, hogy hisz a klub filozófiájában"
mondta Bartomeu.
Koeman játékosként 1989 és 1995 között erősítette a Barcelonát, amellyel a spanyol bajnokságot négy, a Király Kupát, a BEK-et és az európai Szuperkupát pedig egy-egy alkalommal nyerte meg. Az 1992-es BEK-döntőben ő lőtte a győztes gólt, azóta igazi klublegendának számít.
A klubhoz 1998-ben másodedzőként tért vissza, és 2000-ig töltötte be ezt a posztot. Azóta a többi között az Ajax, a Benfica, a PSV Eindhoven, a Valencia, a Feyenoord, a Southampton és az Everton együttesét is irányította.