Simán nyert a Real Madrid a Liverpool ellen a BL negyeddöntőjében

Horizontal
Real Madrid's Brazilian forward Vinicius Junior (R) celebrates with Real Madrid's French coach Zinedine Zidane after scoring a goal during the UEFA Champions League first leg quarter-final football match between Real Madrid and Liverpool at the Alfredo di Stefano stadium in Valdebebas in the outskirts of Madrid on April 6, 2021. (Photo by GABRIEL BOUYS / AFP)
Vágólapra másolva!
Két remek párosítással folytatódott kedden a Bajnokok Ligája, ahol már a negyeddöntőknél tart a sorozat. A Real Madrid a Liverpoolt, a Manchester City pedig a Borussia Dortmundot fogadta. A Real Madrid 3-1-re nyert, végig kézben tartva a meccset, míg a Manchester City 1-1-re végzett, miután a hajrában gólt kapott.

Az már a sorsoláskor eldőlt, hogy a 2018-as döntő megismétlődik majd, ugyanis a 2019-ben győztes Liverpool a 13-szoros BEK-, illetve BL-győztes Real Madriddal találkozott.

Zinedine Zidane csapatából hiányzott a védelem több alapembere is, köztük a két középső véső, Raphael Varane és Sergio Ramos is. Előbbi koronavírusos, utóbbi sérüléssel bajlódik. Érdekesség, hogy 2016 óta csak egy olyan BL-meccset játszott a Real, amelyen egyikük sem szerepelhetett, akkor a CSZKA Moszkva 3-0-ra nyert a spanyolok ellen.

Az elmúlt hetek eredményei alapján a Liverpool kijött a mély gödörből, amelyben január eleje óta vergődött. Fabinho a védelemből visszatért a középpályára, és Diogo Jota is felépült sérüléséből.
A két csapat örökmérlege teljesen kiegyenlített volt a meccs előtt, erről ITT írtunk korábban.

A Real Madrid végül a Courtois - Vázquez, Militao, Nacho, Mendy - Casemiro, Modric, Kroos - Asensio, Vinícius, Benzema tizeneggyel kezdett, míg a Liverpool az Alisson - Alexander-Arnold, Phillips, Kabak, Robertson - Fabinho, Wijnaldum, Keita - Szalah, Mané, Jota összeállításban kezdett.

Rögtön a Real Madrid volt az aktívabb, Karim Benzema lövésével kezdődött a meccs, majd Vinícius Junior fejelt kapu mellé. A hazai fölénynek a 27. percben lett eredménye, Vinícius Junior szerzett gólt Kroos tökéletes átadása után.

A folytatásban is a Real akarata érvényesült, meg is szerezte a második gólt Zidane csapata. Előbb Mané szeretett volna egy szabadrúgást, de nem kapta meg, az ellenakcióból pedig újra gólt szerzett a hazai csapat, miután Alexander-Arnold fejelte Asensio elé a labdát, ő pedig Alissont átemelve lőtt a kapuba.

Még az első félidőben jöhetett volna a harmadik gól is, amikor Kabak röviden hazafejelt labdájára csapott le Asensio, de nem talált kaput.

Vinicius Junior szerezte a meccs első gólját Forrás: Anadolu Agency via AFP/2021 Anadolu Agency/Senhan Bolelli

Az, hogy Klopp mennyire elégedetlen volt a csapatával, abból is kiderült, hogy még az első félidőben cserélt: Thiago jött Keita helyére.

Az első félidőben egy kapura lövése sem volt a Liverpoolnak, miközben a Real Madrid kilenszer is próbálkozott.

A második félidőben egy másik Liverpool jött ki a pályára, Szalah révén pedig már az 51. percben szépített Klopp csapata. Az egyiptomi a leshatáron állt, amikor elé pattant a labda, végül a videó szerint épp a határon maradt.

A Liverpool lendülete viszonylag hamar elfogyott, a 65. percben már újra két gól volt a különbség a csapatok között, miután Modric átadása után Vinícius szerezte meg a második gólját.

A Liverpool próbálkozott a meccs végéig, de igazán nagy helyzetet nem tudott kialakítani. A visszavágót ennek ellenére nem lehet lefutottnak tekinteni, egy 2-0-s sikerrel már az angolok tovább is juthatnak, izgalmas folytatásra van kilátás.

A játéknap másik meccsén a Manchester City a Borussia Dortmundot fogadta. Az angolok magabiztos előnnyel vezetik a Premier League-et, ezzel szemben a BVB szombaton otthon alulmaradt az Eintracht Frankfurt elleni rendkívül fontos rangadón, így jelenleg csak az ötödik, hét ponttal lemaradva a negyedik, még BL-indulást érő helyen álló Frankfurttól.

Pep Guardiola csapata az Ederson - Walker, Stones, Dias, Cancelo - Rodri, Gündogan, Foden - De Bruyne, Mahrez, Bernardo Silva csapattal kezdett, a Dortmund pedig a Hitz - Morey Bauza, Akanji, Hummels, Guerreiro - Bellingham, Can, Dahoud - Knauff, Reus - Haaland összeállításban futott ki a meccsre.

A meccs első helyzete a németeké volt, de egy angol játékos hagyta ki, a 17 éves Jude Bellingham lövését védte Ederson.

Egy szép kontratámadás végén aztán megszerezte a vezetést a City, amikor Mahrez futott be egy labdát a hosszú oldalon, visszagurított Kevin De Bryunének, aki öt méterről a kapuba lőtt.

A 29. percben tizenegyest kapott a City, amikor Rodrit találta el Emre Can, de végül hosszas videózás után visszavonta az ítéletét a játékvezető.

Az első félidőben betalált a Dortmund is, de Bellinghamet szabálytalannak látta a játékvezető, amikor lelopta a labdát Ederson lábáról és nem adta meg a találatot.

Jude Bellingham szabálytalankodott Ederson ellen Forrás: AFP/Paul Ellis

Fordulás után Haaland került nagy helyzetbe, de Ederson bravúrral védte a norvég ziccerét.

A 65. percben De Bryune kapott indítást, betört a tizenhatoson belülre, a visszatett labdáját pedig Foden lőtte kapura hat méterről, de a Dortmund kapusa lábbal védeni tudott.

A hajrában De Bruyne szerezhetett volna még egy gólt, de két távoli lövése közül az egyik kapu mellé ment, a másikat pedig Hitz védte.

Kicsit túlzás, hogy a semmiből, de a 84. percben egyenlített a Dortmund, amikor Haaland gyönyörű pörgetése után a csapatkapitány Marco Reus került ziccerbe, és higgadtan a kapu bal oldalába lőtt Ederson mellett.

Ez még azonban nem a meccs vége volt, ugyanis a 90. percben a Manchester City megszerezte a győztes gólt, amikor Phil Foden talált a kapuba.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, első mérkőzések:
Real Madrid (spanyol)-FC Liverpool (angol) 3-1 (2-0)
gól: Junior Vinicius (27., 65.), Asensio (36.), illetve Szalah (51.)

Manchester City (angol)-Borussia Dortmund (német) 2-1 (1-0)
gól: De Bruyne (19.), Foden (90.), illetve Reus (84.)

A visszavágókat jövő hét szerdán rendezik majd.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!