Ádám Martin három gólt lőtt, a Paks Zalaegerszegen is győzött
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/UbHgnJspouBdvMjOSPTXbY2jQvqlkAMT2sgOeG7KROI/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkYjdmNTI4NGMyZjQ1YTQ5MGRiOGExZDM3ZmI0MGQy.webp)
Hamar előnybe került a Paks: a negyedik percben Haraszti bal oldali beadása után Ádám közelről fejelt a kapuba. A folytatásban is a vendégek játszottak fölényben még egy darabig, "magára húzta" a paksiakat a hazai csapat, amely aztán egy-egy ellentámadást már végig tudott vinni. A félidő középső szakaszához közeledve a zalaegerszegiek akcióinál kevés hiányzott ahhoz, hogy gólhelyzet alakuljon ki, egyszer pedig üresen találta a labda Tajtit, aki kapásból a hosszúba, a kapu jobb oldalába lőtt.
Ugyanő bő tíz perccel később akár a vezetést is megszerezhette volna csapatának, de ezt végül Ubochioma tette meg akkor, amikor már egyértelműen a ZTE irányított és vezetett egymás után támadásokat.
Fordulás után a Paks előbb a csereként beállt Böde révén veszélyeztetett, majd Ádám fejjel, bő egy perccel később pedig lábbal volt eredményes, ezzel fordított a vendégcsapat.
A vendégek csatára mesterhármast ért el, így már 29 góllal vezeti az NB I góllövőlistáját.
A ZTE egy szabálytalan gólt szerzett még, ezt a játékvezető a videobíró (VAR) alapján kezezés miatt érvénytelenítette.
Fordulatos és eseménydús mérkőzést játszott a két együttes, a zalaiak a hajrában sokat támadtak, de - bár több esélyük is volt erre - nem tudtak változtatni az eredményen.
A ráadás utolsó pillanatában még alkalmazni kellett a videobírót, de végül nem jutott tizenegyeshez a hazai csapat, amely így pont nélkül maradt.
A Zalaegerszeg mindhárom meccsét elvesztette a Pakssal szemben ebben az idényben.
4 ![]() |
18 ![]() |
20 ![]() |
38 ![]() |
47 ![]() |
59 ![]() |
61 ![]() |
66 ![]() |
68 ![]() |
81 ![]() |
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Ferencvárosi TC | 33 | 23 | 5 | 5 | 80-30 | 50 | 74 | D GY GY V GY |
2. | Paksi FC | 33 | 17 | 9 | 7 | 51-42 | 9 | 58 | V GY D D GY |
3. | Puskás Akadémia FC | 33 | 15 | 8 | 10 | 60-35 | 25 | 55 | GY V GY GY GY |
4. | Fehérvár FC | 33 | 16 | 11 | 6 | 55-40 | 15 | 54 | D V GY V D |
5. | DVSC | 33 | 14 | 13 | 6 | 49-48 | 1 | 48 | V GY V GY V |
6. | Kecskeméti TE | 33 | 13 | 14 | 6 | 45-45 | 0 | 45 | GY D D GY GY |
7. | DVTK | 33 | 12 | 12 | 9 | 50-56 | -6 | 45 | GY D V GY D |
8. | MTK Budapest | 33 | 12 | 13 | 8 | 43-62 | -19 | 44 | GY V V V D |
9. | ZTE FC | 33 | 12 | 14 | 7 | 54-60 | -6 | 43 | D GY GY D V |
10. | Újpest FC | 33 | 11 | 18 | 4 | 45-67 | -22 | 37 | V V GY V V |