A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
1
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
21:05VízilabdaMagyarország-Japán
HUNMagyarország
22:03ÚszásSzabad 4 x 200m
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
A brazil szövetségtől érkező hírek alapján többen is arról számoltak be, hogy megszületett a megállapodás arról, hogy Carlo Ancelotti lesz a brazil válogatott szövetségi kapitánya.

Az olasz szakember jelenleg a Real Madrid trénere, és ki is tölti még egy évig érvényes szerződését és a 2024-es Copa Américán vezeti majd először a brazil csapatot, amit júniusban és júliusban rendeznek majd az Egyesült Államokban.

Carlo Ancelotti brazil kapitány lesz Forrás: NurPhoto via AFP/David Aliaga/NurPhoto/David Aliaga

Azt is bejelentették, hogy a következő egy évben a Fluminense edzője, Fernando Diniz vezeti majd a brazil csapatot, vele kezdi majd meg a világbajnoki selejtezőket is a csapat.

A brazilokat 2016 óta vezető Tite a világbajnokságon, a horvátoktól elszenvedett vereség után mondott le. Ancelotti pedig majdnem 60 év után az első külföldi edző lesz, aki a brazil válogatottat vezetheti.

Ancelotti korábban arról beszélt, hogy a madridi munka után visszavonul majd, de a 64 éves szakember nem tudott ellenállni a jelek szerint az ötszörös világbajnok invitálásának.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!