Dárdaival van az Erő
A Hertha Instagram-oldala Jedit faragott a magyar edzőből.
A Heidenheimeet kapta a berlini kupadöntő felé menetelő Hertha.
Dárdaiék Darmstadtban játszanak, őszi első lehet a Bayern.
Egyelőre csak Berlinben, de ha így folytatja a Hertha, az országos cím sem lehetetlen.
Először kapott ki a német bajnokságban Guardiola csapata.
A Hertha edzője szerint nincs szégyenkeznivalójuk a müncheni vereség után.
Szalai Ádám is játszott a hatgólos Hoffenheim-Gladbach meccsen.
A magyar edzőt dicsérik a német szakírók, a Hertha még az igazolásokban is remekelt. Most viszont a Bayern következik.
A berliniek változatlan kerettel kezdik majd a Bundesliga-tavaszt.
Úgy alakítja a Hertha edzéseit, hogy Münchenben se valljanak szégyent.
Kalou idén szárnyal, mert elfogadta, amit Dárdai tavaly év végén a fejéhez vágott.
Lovrencsics Gergő leírhatatlan boldogságot érzett a kijutás után.
A 16 éves Palkó is részt vett a berliniek edzésén.
A volt magyar kapitány elmondta, mitől ilyen jó idén a Hertha.
12 forduló után kupaindulást jelentő helyen áll a Hertha.
Hannoverben nyert és már a negyedik helyen áll a Bundesligában a Hertha.
A Hertha először bukott hazai pályán, és rögtön négy gólt kapott.
A Német Kupa 3. körébe került a Simon Krisztiánnal felálló 1860 München is.