Magyar Guinness Világrekord trial kerékpárral
Hegedűs László második világrekordját állította fel vasárnap Londonban.
Hegedűs László második világrekordját állította fel vasárnap Londonban.
Geraint Thomas először nyert háromhetes körversenyt.
Francia győzelem a 16. szakaszon, az élmezőny még mindig nyitott.
Mosconnak nem ez az első esete, korábban is zárták már ki.
Vezethetnek itt fel hajrát bárkinek, ha a közelben ólálkodik Sagan, akkor úgyis ő fog nyerni.
A Tour de France-on zsinórban két hegyi szakaszt nyert a brit Geraint Thomas, aki növelte előnyét az összetettben.
Geraint Thomas fantasztikus hajrát bemutatva, 300 méterrel a cél előtt állt az élre.
Groenewegen duplázott, Sagan megint második lett.
Az ír bringás 2013 után másodszor nyert szakaszt a Tour de France-on.
Az olasz körversenyen szakaszt nyerő kerekes is lesz az Androni Giocattoli-Sidermec csapatban.
A szlovák sprinter már második szakaszsikerét aratta.
Az eddig éllovas Fernando Gaviria két kilométerrel a cél előtt hatalmasat bukott.
Chris Froome ezek után mégis elindulhat a francia körversenyen.
Chris Froome a lezáratlan ügye miatt nem indulhat az év legfontosabb versenyén.
Kazincbarcika készülhet a bringások ünnepélyes fogadására.
A magyar rekorder Szalontay Sándor köré létesült a velencei kerékpárosklub.
Az angol kerekes megnyerte a Tour és a Vuleta után a Giro d'Italiát is megnyerte.
Az utolsó emelkedőn szakadt le a brit, újabb két hegyi etap következik.
A Giro 17. szakaszán jól bírták a sprintet a hazaiak.