Nem lesz magyar csapat a női kézilabda EHF Kupa csoportkörében
A Dunaújváros és az Érd után a Vác és a Debrecen is búcsúzott.
A Dunaújváros és az Érd után a Vác és a Debrecen is búcsúzott.
Támadásban és védekezésben is remekelt a magyar csapat, amely kilenc év után győzte le a katalánokat.
A Larvik elleni sikerrel négy pontot visz magával a középdöntőbe az FTC.
Komoly hátrányba került a Budakalász.
Az Érd tízgólos hátrányt herdált el.
Nagy László visszatért, de ő sem tudott segíteni.
A sérülésektől sújtott címvédő a Brest elleni sikerrel a csoport élén végzett.
Egy héten belül másodszor csap össze a két alakulat, ezúttal a Veszprém Arénában.
A Storhamar Elite Handball elnöke szerint ő a csapat legfontosabb játékosa.
Csak papíron volt rangadó a Tisza-partiak Balatonfüred elleni mérkőzése.
A zöld-fehérek ezúttal a Csurgótól kaptak ki, a Dabas viszont ismét nyert.
Elmaradt a bravúr, Nikola Karabatic és Omeyer klasszisa döntött.
A török Kastamonut kilenc külföldi játékos segítette.
Vezéráldozattal járt a Midtjylland elleni győzelem a BL-ben.
2700 kilométert utaztak a hétméteresekért, de megérte.
A hónapok óta ihletett formában kézilabdázó irányító élvezi a bizalmat, klubjával és a válogatottal is sikerre tör.
Egy magyar kézilabdázó örülhetett a szegediek BL-veresége után.
Katarina Krpez Slezak már az első félidőben bebiztosította az Érd győzelmét.