Egy félidő is elég volt a Veszprémnek a Szeged ellen
Remekeltek a kapusok, a vendégek meglepték Nagy Lászlóékat, de így is távol kerültek a bajnoki címtől.
Remekeltek a kapusok, a vendégek meglepték Nagy Lászlóékat, de így is távol kerültek a bajnoki címtől.
A Vasas és a Szombathely közül kerül ki a másik feljutó.
A friss BL-győztes egy könnyed bajnoki sikerrel ünnepelt.
Visszatér a sokak által szeretett vagy éppen gyűlölt középdöntős csoport.
Orosházán és Balatonfüreden is vendégsiker született.
Hullámhegyek és hullámvölgyek váltakoztak az idény során - ismerte el az elnök.
Az európai szövetség maximálisan elégedett.
Mindegyik BL-sikerből komolyan kivette a részét az irányító.
A BL-győztes edző otthagyná a lengyel válogatott kapitányi posztját.
A szurkolók kitartóan vártak, de megérte. Ömlött a pezsgő a színpadon.
A Győrrel harmadik BL-győzelmét arató kézilabdázó elmondta, kemény két év van mögötte. Csapattársai is nyilatkoztak.
Meglepték az olimpiai bajnokot Lékaiék, de csak egy félidőn át tartott a csoda az Eb-selejtezőben.