Jó Vk-csoportban a pólóválogatott
Elkerülte Szerbiát a Benedek-csapat.
Szingapúr aranyos kislányokból állt, nyilatkozta Merész András szövetségi kapitány.
A vetkőző francia futó nincs egyedül a butaságával. A korán beugró Risztov, a sört ivó öttusázó vagy a megszívatott koris is tudna mesélni.
Merész András együttese pénteken játszik az elődöntőbe jutásért a Világkupán.
4-0-ra bukták el az utolsó negyedet, így kikaptak az ausztráloktól, akiket a múlt héten héttel vertek.
Horkai György tanítványai ötméteresekkel verték a spanyolokat az isztambuli döntőben.
De az utánpótlás-tornákon tesztelik majd a rövidebb pályát és a kisebb labdát.
Az Eb-3. csapatból Bolonyai Flóra, Kisteleki Dóra és Csabai Dóra kihagyja a Világkupát.
Azt mondták, fülest kaptak, hogy aranycsempészek érkeznek. A játékosok megmutatták az érmeiket.
A magyar vízilabda-válogatott kapitánya kijelölte a Világkupa-döntőre utazó keretét.
A szerb vízilabda anyagi helyzete katasztrofális, de a sikerek így sem maradnak el.
A pólóválogatott kapitánya szerint nem lehet két hétig harciasnak maradni, így a döntőben már nem voltak elég dühösek, de Budapesten nem játszhattak másképp. Interjú.
Filipovic szerb erődemonstrációról beszélt a pólódöntő után.
Benedek Tibor szövetségi kapitány nem örül az ezüstnek, de büszke a csapatára, a csapatkapitány Varga Dániel döntőbeli kudarcot és fantasztikus Eb-t emleget.
A magyar férfi vízilabda-válogatott öt góllal kikapott a budapesti Eb-döntőben.
Benedek nem tart az ellenféltől, a kapitány szerint a magyaroknál van a lélektani előny.
Keszthelyi Rita 19 gólt lőtt, a második helyezett spanyol pólós 16-ot.