Hamiltoné a pole, a Red Bull lemaradt, Räikkönen kiesett
2012. március 17. 06:53
Még korai lenne elkiabálni, de akár az is elképzelhető, hogy egy új korszak kezdődött az idénynyitó Ausztrál Nagydíj időmérőjén, amelyen a tavalyi szezon edzéseit uraló Red Bull nem tudott labdába rúgni a pole pozícióért folytatott küzdelemben, a McLaren viszont a 2009-es valenciai hétvége óta először elfoglalta az első rajtsort.
Lewis Hamilton huszadik pole-ját zsebelte be a Q3 elején futott szenzációs mért körével. Akkor több mint 7 tizedet vert mindenki másra, s bár a hajrában többen javítottak, ő viszont hibázott a pálya elején, senki nem tudta megszorongatni többé. Végül csapattársa, Jenson Button lett a legkeményebb ellenfele, de ő is csak 0,152 másodpercre tudta megközelíteni őt. "A verseny hihetetlenül kemény lesz" - figyelmeztetett Hamilton.
A 3. rajtkockát meglepetésre a 2009 után visszatérő Romain Grosjean szerezte meg az ex-Renault Lotusszal. A francia már a Q1-ben 3. lett, miközben az istálló másik autóját vezető Kimi Räikkönen kiesett. A finn, akinek az E20 bemutatkozása óta gondjai vannak a kormányszervó érzékenységével, utólag arra panaszkodott, hogy azt hitte, lesz ideje még egy mért körre, mert nem szóltak neki a rádión, hogy gyorsítson, amikor egy vezetési hiba után elvette a gázt.
Noha a Mercedes a pole pozícióért nem igazán volt harcban a McLarennel, Michael Schumacher a visszatérése óta eddigi legjobb edzéseredményét könyvelhette el, amikor elhódította a 4. rajthelyet, egyet ráverve a 2010-es Török Nagydíjon megszerzett pozíciójára. "Az autó jól vezethető volt, ahogy vártuk" - mondta. A Q1-et még megnyerő Nico Rosberg ezúttal kikapott tőle, miután döntő körének elején hibázott, így a 7. helyen kötött ki. "Örülünk, hogy csalódottak lehetünk egy ilyen eredmény miatt" - jegyezte meg a Mercedest irányító Ross Brawn a Sky Sportsnak. Rosberg a Q2-es körével megelőzte volna a Red Bullokat.
Alonso hibázott. Véleménye szerint főleg a végsebessége gyenge a Ferrarinak
(Kattintson a képre a galériához!)
Szintén a köre elején vétett hibát Sebastian Vettel, aki ugyanakkor elismerte, hogy a McLaren ellen ma nem volt esélye a Red Bullnak. Hozzátette, hogy a csapat "többé-kevésbé" ilyen időmérőre számított, ami nem biztató, hiszen mind ő, mind az egy hellyel előtte végző Mark Webber 7 tizeddel lassabb volt Hamiltonnál. A Red Bullt hátráltatta, hogy az ausztrál autójában a tavalyihoz hasonlóan most sem működött a KERS. A címvédő azonban nem látszott túl csalódottnak. "Soha nem hagytam magam hozzászokni, hogy mindig az élről rajtolok majd, az mindig kivételes eset" - hangsúlyozta. Webber pedig azt mondta: "Tisztában vagyunk a helyzetünkkel, tudjuk, hogy fejlődnünk kell. Igyekezni fogunk."
Pozitív meglepetést okozott a Force India, a Williams és a Toro Rosso, hiszen mindhárom csapat be tudta juttatni egyik pilótáját a döntőbe. Nico Hülkenberg teljesítménye különösen figyelemreméltó volt: annak ellenére, hogy tavaly nem versenyzett, egész hétvégén gyorsabbnak bizonyult nagyra tartott csapattársánál, Paul di Restánál, és a Q2-ből úgy jutott tovább, hogy 8 tizedet vert rá.
A Ferrari viszont a várakozásoknál is katasztrofálisabb vereséget szenvedett a napsütötte Albert Parkban. Felipe Massa kezében szinte vezethetetlennek tűnt a Scuderia radikálisan újszerű autója, olyannyira, hogy a brazilnak a Q1-ből való továbbjutásért is meg kellett szenvednie. A Q2-ben pedig még úgy is lassabb volt Fernando Alonsónál, hogy a spanyol a célegyenes végén kicsúszott, és a kavicságyban fejezte be az időmérőt. Alons utána szemlátomást dühös volt, mert hiába integetett a sportbíróknak, hogy tolják ki onnan az autóját, amelynek még járt a motorja. "Azt hiszem, rámentem a fűre, és sajnos ott az a kavicságy, ahonnan nem lehet kikecmeregni" - mondta. "Kár érte. Azt hiszem, kicsit jobban szerepelhettünk volna, talán bejuthattunk volna a legjobb tíz közé is. Elsősorban a csúcssebességünkön kell javítanunk, mert az egyelőre túl alacsony."
Hamilton 20. pole pozícióját szerezte meg
A mezőny végén a Marussia szép munkát végzett, hogy az előzetes tesztelés hiányában is mindkét versenyzője a 107 százalékos határon belülre tudott kerülni. A HRT azonban bőven lemaradt, így - akárcsak tavaly - nem kvalifikálta magát az idénynyitóra.
Köszöntjük kedves olvasóinkat az év első időmérő edzéséről élőben jelentkező tudósításunkban! Melbourne-ben hamarosan megkezdődik a küzdelem a pole pozícióért. A helyszínen továbbra is szépen süt a nap, csak enyhe szél fúj. A körülmények optimálisak.
A reggeli edzésen villantott a McLaren, de Grosjeannal a Lotus is meglepően erős volt, míg a Ferrari küszködött, Vettel és Schumacher pedig a kavicságyban végezte. Tudósításunk az eredményekkel itt olvasható.
A nap kérdése, hogy töretlen marad-e a Red Bull tavalyi fölénye az időmérőkön. Úgy tűnik, ehhez most a McLarennek és a Mercedesnek is lehet egy-két szava, de ne felejtsük el, hogy a Red Bull rendszerint csak a Q2-ben vagy a Q3-ban rukkol elő a maximális teljesítményével. Lehet, hogy eddig sem nyomták tövig.
Noha a Lotus és a Red Bull a hírek szerint óvni akar a Mercedes DRS által működtetett F-csatornája ellen, az FIA csütörtökön hiába találta legálisnak, Martin Whitmarsh éppen most mondta el a Sky Sportsnak, hogy szerinte egyértelműen szabályos a rendszer. Mégpedig azért, mert a szabályokban szerepel, hogy a DRS-t a versenyző aktiválhatja, tehát amit a Mercedes csinál, nem ütközik semmilyen előírásba.
Elindult a Q1. Melbourne-ben 22 fokos a levegő, szép idő van. Glock és Pic, a két marussiás már kint van a pályán.
A Pirelli motorsport-igazgatója, Paul Hembery a Twitteren azt írja, hogy szerinte Hamilton fogja nyerni az időmérőt.
1:32,349-es körrel Charles Pic vette át a vezetést. Glock fél másodperccel mögötte. Reggel ennél kettővel jobbat ment a két Marussia, ami most is kelleni fog nekik a 107 százalékos szabály miatt. Sennát úgy feltartotta Glock, hogy nem is tudta megelőzni a Marussiákat.
David Coulthard szerint csak az biztos, hogy a Ferrari küszködni fog. A Red Bull egykori versenyzője szerint szoros csata lesz az élen.
Sebastian Vettel a kettes kanyarban kissé szélesen fordult. Közepes gumin megy éppen a világbajnok.
A japán 1:27,048-as körrel az élen Vettel és Button előtt. Alonsót csúnyán feltartotta Karthikeyan, Hamilton kicsúszott.
Hamilton már a harmadik, Button átvette a vezetést 1:26,986-tal.
A 2-es kanyarban lement a fűre, ugyanott, ahol Vettel és Hamilton is.
69 ezreden belül az első négy helyezett, Schumacher a negyedik jelenleg.
1:26,763-as körével Rosberg átvette a vezetést, négy századot adott Hamiltonnak.
Valószínűleg a befújt diffúzor hiánya miatt nagyon csúszkálnak az autók, féktávon is instabilak.
A világbajnok a 10-es kanyarban veszélyesen közel került a falhoz.
Még Kovalainen is gyorsabb Massánál, aki közepes gumin van kint a pályán. Alonso a 8., Senna mögött.
A brazil továbbra is hátul van, több mint két másodperccel lassabb a vezető Rosbergnél. Kénytelen lesz feltetetni a lágy gumit.
Jó formában a Williams. Senna bejött hetediknek Kobajasi elé, Maldonado még előrébb.
Lágy gumikon a kiscsapatok veszélyesek a nagyokra, amit jól bizonyít a sauberes japán első és Vergne második helye.
A finn hibázott a 12-es kanyarban, így csak a 18. maradt. 1,3 másodperccel marad el csapattársától, aki harmadik.
Azok végeztek elöl, akik másodszor is kijöttek, jellemzően a lágy gumin. Massa bent maradt, ő ütötte ki Räikkönent.
A továbbjutók sorrendben:
Kobajasi, Vergne, Grosjean, Schumacher, Pérez, Alonso, Rosberg, Vettel, Hamilton, Maldonado, Button, Senna, Ricciardo, Webber, Hülkenberg, Di Resta, Massa.
A kiesők:
Räikkönen, Kovalainen, Petrov, Glock, Pic, De la Rosa, Karthikeyan.
A jobbik Hispaniának, Pedro de la Rosának is 1,2 másodperc kellett volna, hogy 107 százalékon belül legyen. A sportfelügyelők valószínűleg nem fogják megengedni, hogy így elinduljanak a holnapi versenyen.
Az ág is húzza a spanyol csapatot, Karthikeyan és De la Rosa ellen vizsgálat indult, mert feltartották Alonsót, illetve Kovalainent.
Elindult az időmérő második szakasza, szinte mindenki kint van a pályán. Hamilton is lágy gumin ment ki.
Paul di Resta futotta, ideje: 1:27,304.
A világbajnok lágy gumin 1:25,982-t futott, Webber a második szintén lágyon.
A spanyol kicsúszott a Ferrarival az első kanyarban. A visszajátszás szerint megcsípte volna a füvet a hátsó kerék, és ezért tört ki a kocsi fara.
Leállították az edzést, amíg el nem viszik a Ferrarit a bukótérből. Alonso már nem mehet ma, mert a szabályok szerint, aki nem tud önerőből visszatérni a bokszba, akkor is befejezi az időmérőt, ha egyébként továbbjutott volna.
Még a piros zászló előtt 1:25,626-os körrel a brit átvette a vezetést, az első két szektorban is ő volt a legjobb, de az utolsóban Button három tizedet rávert.
Elszállították Alonso Ferrariját. A visszajátszás megmutatta, hogy Alonso azt kérte a pályabíróktól, hogy tolják vissza, de senki sem mozdult, pedig járt a motor. A Ferrari a Twitteren bosszankodott emiatt.
Massa jött ki elsőként.
A pillanatnyi sorrend a továbbjutó helyeken: Hamilton, Button, Vettel, Webber, Alonso, Ricciardo, Di Resta, Hülkenberg, Massa, Senna.
Valószínűleg azt hitte a finn, hogy mehet még egy kört, de elszámíthatta magát, ezért eshetett ki a Q1-ben.
A két Mercedes az élen, Rosberg 1:25,469-es körrel vezet, egy tizeddel Schumacher előtt.
Továbbra is kieső helyen, jelenleg a 12. a brazil. Egy másodperccel van a kicsúszott Alonso mögött...
A szokásos helyen, a célegyenes utáni első kanyarban ment le a fűre az ausztrál.
A Williams pilótája megelőzte Webbert, már a hetedik. Tavaly ilyet aligha láthattunk volna.
A továbbjutók: Rosberg, Schumacher, Hamilton, Button, Grosjean, Vettel, Maldonado, Webber, Hülkenberg, Ricciardo.
Vettel fél másodperccel Rosberg mögött, valószínűleg egyre többen fognak óvni a Mercedes új hátsó szárnya ellen.
A kiesők:
Vergne, Alonso, Kobajasi, Senna, Di Resta, Massa, Pérez.
A visszajátszás megmutatta, hogy hevesen gesztikulálva szállt ki a sóderágyba ragadt Ferrariból, és véleményét az esetről hangosan megosztotta a közeli pályamunkásokkal. A bokszban olyan vehemenciával tépte le a versenyoverallját, hogy csoda lenne, ha nem szakadt el a piros tűzálló ruha.
Rosberg kiment.
A mexikói a váltóhiba miatt nem ment a Q2-ben.
A Mercedes fiatalabb pilótája 1:25,847-es kört repesztett. Hamilton ideje sokkal jobb, 1:24,922, de ő új gumikon ment.
5 századot vert Vettel a harmadik Schumacherre. Hamilton 7 tizeddel előttük...
Tavaly Vettel 1:23,529-es körrel szerezte meg a pole-t, most Hamilton 1:24,922-vel vezet. Ennyit lassultak az autók a befújt diffúzor betiltása miatt.
Webber feljött másodiknak, 17 ezredet vert Vettelre.
A világbajnok a tavalyi taktikát alkalmazza, ő fogja menni az utolsó mért kört.
Hamilton 1:24-es körét végül nem tudták megverni. Ez karrierje során a 20. pole pozíciója, a McLarennek pedig a 148. A 2009-es valenciai verseny óta nem volt McLaren az első sorban.
A sorrend:
Hamilton, Button, Grosjean, Schumacher, Webber, Vettel, Rosberg, Maldonado, Hülkenberg, Ricciardo.
A Red Bull lassú, 7-8 tizedre vannak a McLarenektől.