Hamilton őrült futamot megnyerve háromszoros világbajnok

Események

Forma-1, Lewis Hamilton, sebastian Vettel, Mercedes, USA Nagydíj
Vágólapra másolva!
A vizes pályán kezdődő, de szárazon befejeződő USA Nagydíjon annyi fordulat történt, mint amennyi egy egész szezonra elég, végül a Mercedes mégis kettős győzelmet aratott a 13. helyről a dobogóra kerülő Vettel előtt.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül57 bejegyzés

Újabb kaotikus versenyen született papírforma eredmény, amikor a Mercedes az élen történt számtalan helycsere után kettős győzelmet aratott a balesetekkel, előzésekkel és Safety Car-fázisokkal tarkított USA Nagydíjon a Ferrarit a 13. rajtkockából a dobogóra feltornázó Sebastian Vettel előtt. Ez éppen elég volt a minden balhéból kimaradó Lewis Hamiltonnak, hogy már három fordulóval a szezon vége előtt bebiztosítsa harmadik vb-címét, a tizedik olyan versenyzővé lépve elő a Forma-1 történetében, akinek sikerült legalább háromszor világbajnokságot nyernie.

– suttogta elcsukló hangon a rádióba. „Emlékszem, hogy amikor az első brit bajnok címemet nyertem, az édesapámmal hazafelé tartva a We are the Champions-t énekeltük. Nehéz elhinni, hogy már háromszoros világbajnokként ülök itt" – tette hozzá később, már a sajtótájékoztatón.

Hamilton elképesztően fordulatos verseny után ért célba Rosberg előtt Forrás: AFP/Clive Mason

Pedig nem mindig tűnt úgy, hogy még Austinban pontot tehet a küzdelem végére. Igaz, hogy a rajtnál átvette a vezetést a pole pozíciót a heves esőzés miatt csak vasárnap délelőtt megrendezett időmérőn elhódító Nico Rosbergtől egy necces manőverrel – a két Mercedes még össze is koccant az első kanyarban –, de a felszáradó pályán hamar elmelegedtek az intermediate gumijai. „Nem volt szándékos" – mondta arról, hogy leszorította Rosberget a célegyenes végén. „Mindketten nagyon mélyen befékeztünk a kanyarba, és kívül tapadtak be az autóink." Nico Rosberg azonban nem volt elragadtatva. „Összeütköztünk... Lewis nekem jött. Ez így nem volt jó" – jegyezte meg keserűen.

Az intereken a Red Bull volt a jobb

Hamilton utána csak erőlködve tudta maga mögött tartani a nedves aszfalton szokás szerint szárnyaló, egymással is harcoló Red Bullokat. Az első Virtuális Safety Car-fázist követően Daniel Ricciardo gyors egymásutánban először Rosberget, majd őt is megelőzte, és elhúzott a távolba.

Pár körrel később Hamilton már annyira szenvedett a gumijaival, hogy Rosberg is elment mellette,

így az élbolyból elsőként a 19. körben kénytelen volt kiállni a bokszba, és ott slickekre váltani. Ezt az ideálisnál épp egy körrel korábban tette meg, úgyhogy egyelőre csak a 4. helyen állt Ricciardo, Rosberg és Danyiil Kvjat mögött. Ám a lényegében már száraz pályán a Mercedesek szokásos fölénye újra érvényesülni kezdett, és először Rosberg vette át a vezetést Ricciardótól, aztán Hamilton is maga mögé utasította Kvjatot, a 26. körben pedig Ricciardót is.

A még nedves pályán a Red Bullok szárnyaltak Forrás: AFP/Mark Thompson

Rosberg előnye ekkor már 11 másodperc volt, és úgy tűnt, ő tartja kézben az irányítást: egyre távolabbra került a csapattársától, akkor azonban Marcus Ericsson Sauberje miatt beküldték a Safety Cart. Ezzel eltűnt közöttük a különbség, a Ferrari viszont ügyesen játékba hozta Vettelt egy jól időzített bokszkiállással, a kemény keverékű gumikra állítva őt, hogy kihúzza velük a verseny végéig. Az újraindítás után Vettel azonnal elment a két Red Bull mellett, míg Hamilton nem szakadt le Rosbergről.

Ezzel még távolról sem volt vége. Mivel Nico Hülkenberg egy balul elsült támadási kísérlet közben összeütközött Ricciardóval, másodszor is aktiválták a Virtuális Safety Cart.

A Mercedes ezalatt le tudta bonyolítani Rosberg második kerékcseréjét, Hamiltonéra viszont nem maradt idejük,

mert a VSC-fázis túl hamar véget ért. Őt ekkor azzal riogatták, hogy még 10 másodperc előnyt kellene gyűjtenie a mögötte csak 5-tel haladó Vettellel szemben, akit a 42. körben Rosberg is visszaelőzött a bokszkiállása után.

Rosberg előnyét törölte a Safety Car

Ekkor Rosbergnek állt a zászló, hiszen a csapattársának még hátra volt egy kerékcseréje, csakhogy akkor Kvjat a segítségére sietett: megcsúszva a falnak ütközött a Red Bull-lal, ezért megint be kellett küldeni a Safety Cart. A Mercedes le is csapott a lehetőségre, és behívta a bokszba Hamiltont, aki így 5 körrel frissebb gumikon térhetett vissza a pályára, ráadásul közvetlenül Rosberg mögé, mivel némi meglepetésre a Ferrari újra kereket cserélt Vettel autóján.

Tehát ezúttal Hamilton javára fordult a kocka.

Az utolsó tíz körön múlt, hogy pontot tud-e tenni a világbajnoki küzdelem végére,

ami végül egy nem különösebben izgalmas fordulattal sikerült neki: Rosberg 7 körrel a leintés előtt megcsúszott a helyenként még nedves aszfalton, és ahogy lesodródott a pályáról, Hamilton simán elment mellette, végleg megkaparintva az 1. helyet. „Együttérzek vele, mert velem is majdnem ugyanez történt" – állította a brit. „Nem csúsztam ki, de az én kerekeim is kipörögtek, amikor egy kapcsolóval babráltam abban a kanyarban."

„Kemény így elveszíteni a győzelmet" – ismerte el Rosberg, aki szemlátomást összeomlott a vereségtől. Azt mondta, még nem gondolkodott el rajta, hogyan vághat vissza Hamiltonnak. „Bármi is történt korábban, ez nem befolyásol abban, ahogy a jövőbe nézek. Ilyen vagyok" – mondta lehangoltan.

Hamilton három vb-címével is példaképe, Senna nyomdokaiba lépett Forrás: AFP/Clive Mason

Rosberg még elhúzhatta volna Hamilton vb-győzelmét, ha hagyja elmenni maga mellett az utolsó pillanatig keményen rohamozó Vettelt, de ezt a szívességet nem tette meg a Ferrarinak.

– monda Vettel. „Gratulálok Lewisnak, egész évben nagyszerű munkát végzett. Mi is nagyon éhesek vagyunk a sikerre."

Őrült verseny hátrébb is

A 4. helyen végül Max Verstappen ért célba, aki a mezőny végéről rajtoló Carlos Sainzcal párban fantasztikus adok-kapok párharcot vívott a Ferrarik ellen, és ismét számtalan rámenős előzéssel öregbítette a hírnevét. Igaz az agresszivitásával nem aratott osztatlan sikert a társai körében: főleg Kimi Räikkönen panaszkodott rá a rádión, végül azonban ő húzta a rövidebbet, amikor slickekre váltva a nedves pályán megcsúszott, és a védőkorlátnak koccant. Habár folytatni tudta a küzdelmet, a jobb első fékhűtő-csatornája megsérült, és a fékje túlmelegedett, úgyhogy végül ki kellett állnia.

Verstappen ugyanúgy 4. lett, mint a Hungaroringen Forrás: AFP/Peter Fox

Eleve csak tizenketten jutottak el a célig, köztük a Manor helyi versenyzője, Alex Rossi.

Már a rajtnál nagy kavarodás alakult ki, amikor Felipe Massa az első kanyarban megcsúszva összeütközött Fernando Alonsóval, a két Sauber pedig pár kanyarral később egymással.

Ez tette lehetővé, hogy a 18. helyről startoló Räikkönen rögtön feltornázza magát a pontszerzők közé.

Verstappen mögött az ismét körültekintően vezető Sergio Pérez végzett, míg a Red Bullnak a kezdeti vitézkedés után egyetlen ponttal kellett beérnie Kvjat balesete miatt, valamint azért, mert Ricciardo autója megsérült a Hülkenberggel történt ütközésben. Emiatt a sportfelügyelők vizsgálatot indítottak, de úgy tűnt, a Force India első szárnya már sérült volt, amikor belecsúszott a Red Bullba.

A futam vége felé még mindkét McLaren a pontszerzők között haladt, Alonsóé azonban lelassult, aminek vélhetően nem a Honda motor, hanem egy szenzor hibája volt az oka.

Jenson Buttont viszont a 6. helyen rangsorolták, mert Sainz, aki előtte szelte át a célvonalat, bokszutcai gyorshajtás miatt 5 másodperces büntetést kapott.

„A tempónk sehol nem volt a várthoz képest" – mondta Button. „A Toro Rosso sokkal gyorsabb volt nálunk, nem hittem, hogy ilyen gyorsak lesznek. Főleg a közepes-nagy tempójú kanyarokban számítottam arra, hogy mi leszünk a jobbak, de nem így alakult. Át kell gondolnunk, hogy miért nem. Ez kemény nap volt, a 6. hellyel azonban elégedett vagyok."

Alonso az 1. kanyarban Massával ütközött. Úgy érezte, régi csapattársa tönkretette a versenyét Forrás: AFP/Mark Thompson

A 8-9. helyen Pastor Maldonado és Felipe Nasr jutott el a célig. Ricciardo a késői kerékcseréje után még nagyot hajrázott a friss gumikon, és Alonsót megelőzve visszatornázta magát a pontszerzők közé, de a 10. helynél már nem maradt ideje feljebb kapaszkodni.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!

20:43
október 25, 2015
Vágólapra másolva!

Jó estét!

Köszöntjük kedves olvasóinkat az USA Nagydíjról élőben készülő tudósításunkban! Alig négy órával az időmérő vége után máris a versenyre készülődünk. A pole pozícióból Nico Rosberg indulhat, mellőle Lewis Hamilton. Négy versenyzőt soroltak hátra az időmérő után – köztük a két Ferrarit -, a valódi rajtrácsot itt találják.

20:46
október 25, 2015
Vágólapra másolva!

Kisütött a nap

Hihetetlen, de igaz: az eső elállt, a nap is előbújt, a pálya gyorsan szárad. A körülmények már elég jók ahhoz, hogy intermediate gumikat rakjanak az autókra, és ha nem lesz újabb eső, a száraz pályás abroncsok is előkerülnek a futam végéig. Azért továbbra is fenyegető felhők vannak a pálya felett, nem kizárt, hogy újra elered az eső.

20:48
október 25, 2015
Vágólapra másolva!

Így lehet bajnok Hamilton

Ha Vettelnél 9, Rosbergnél pedig 2 ponttal többet szerez, már ma bebiztosítja a harmadik világbajnoki címét. Részletesebben itt olvashat arról, hogy milyen eredményekre lesz szüksége.

20:53
október 25, 2015
Vágólapra másolva!

Gond van a gumikkal?

A rajtrácsra vezető körben Hamilton és Rosberg is arra panaszkodott, hogy nem működnek az első gumik az autójukon. A Mercedes szerint csak az a baj, hogy túl hidegek az intermediate-ek.

20:59
október 25, 2015
Vágólapra másolva!

Ez a Sauber 400. nagydíja

Az időmérőjük nem sikerült túl jól, Ericsson és Nasr csak a 14. és 15. helyről indulhat, de azért reménykednek a pontszerzésben.

21:01
október 25, 2015
Vágólapra másolva!

Mindenki intereken rajtol

A slick gumikat senki nem merte bevállalni, pedig Lauda korábban utalt rá, hogy néhányan megpróbálhatják. Csak 2 fokkal van melegebb, mint a reggeli időmérőn, a levegő 17, az aszfalt 19 fokos.

21:03
október 25, 2015
Vágólapra másolva!

Megy a felvezető kör

Mindenki rendben eljött a rajtrácsról, Hamilton rögtön közölte a csapatával, hogy a pálya nagyon gyors ütemben szárad. Perceken belül kezdődik az USA Nagydíj.

21:08
október 25, 2015
Vágólapra másolva!

Rajt: Hamilton az élen, Rosberg visszaesett

Hamilton kapta el jobban a rajtot, és Rosberg az első kanyarban le is csúszott a pályáról, a 6. helyre esett vissza. Kvjat megelőzte Ricciardót, ő üldözi Hamiltont a 2. helyen.

21:10
október 25, 2015
Vágólapra másolva!

2. kör: Incidensek a középmezőnyben

Grosjean és Alonso defektet kapott, Bottas pedig új első szárnyért állt be a bokszba. A két Sauber is összekoccant, Ericsson hátulról találta el Nasrt.

21:11
október 25, 2015
Vágólapra másolva!

3. kör: Bottas slickeken

Alonso és Grosjean egy újabb szett intermediate gumit kapott, de a Williamsre feltették a száraz pályára való abroncsokat. Rosberg közben megelőzte a Force Indiákat, a 4. helyen követi Ricciardót.

21:13
október 25, 2015
Vágólapra másolva!

4. kör: Bottas egyelőre lassú

A középső szektorban 10 másodperccel volt lassabb a slickeken, mint korábban az intermediate gumikon. Hamilton közben nem tud elszakadni Kvjattól, csak 3 tized az előnye a Red Bull előtt.

21:17
október 25, 2015
Vágólapra másolva!

6. kör: Virtuális Safety Car

Túl sok törmelék van a pályán az első körben történt ütközések miatt, mindenkinek le kell lassítania. Hamilton erre gyorsabban reagált, mint Kvjat, aki így rövid időre a Mercedes elé került, de visszaengedte maga elé a címvédőt.

21:19
október 25, 2015
Vágólapra másolva!

7. kör: Hamilton agresszív volt

A futam előtt azt mondta, nem vállal felesleges kockázatokat, de a visszajátszásokból látszott, hogy a rajtnál nagyon keményen harcolt az első helyért Rosberg ellen, a pályán kívülre kényszerítve a németet.

21:21
október 25, 2015
Vágólapra másolva!

7. kör: Bottas kiesett

Korábban már le is körözték, miközben a slick gumikon küszködött. Most behajtott a bokszba, véget ért a versenye, csakúgy, mint korábban Stevensé.

21:22
október 25, 2015
Vágólapra másolva!

9. kör: Újraindult a verseny

Rosberg rögtön az újraindítás után megelőzte Ricciardót, majd Kvjatot sem kímélte, a hátsó egyenesben őt is lehagyta. Máris Hamilton nyomába eredhet.

21:24
október 25, 2015
Vágólapra másolva!

10. kör: Nem várnak több esőt

A Mercedes erről tájékoztatta Rosberget a rádión. Sainz becslései szerint 5 kör múlva lesz elég száraz a pálya a slick gumikhoz.

21:25
október 25, 2015
Vágólapra másolva!

11. kör: A sorrend

Az első körök kavarodása után így alakult a sorrend: Hamilton, Rosberg, Kvjat, Ricciardo, Pérez, Vettel, Verstappen, Räikkönen, Sainz, Hülkenberg.

21:28
október 25, 2015
Vágólapra másolva!

12. kör: Grosjean slickekre váltott

A 15. helyről állt ki, lágy gumikat kapott. A McLaren szólt Buttonnak, hogy folyamatosan tájékoztatják majd a francia köridőiről.

21:30
október 25, 2015
Vágólapra másolva!

13. kör: Grosjean kiesett

Nem derült ki, mire lett volna képes a slick gumikon, mert az első körben olyannyira megsérültek a hátsó fékjei, hogy a Lotus szerint nincs értelme folytatnia a versenyt.

21:32
október 25, 2015
Vágólapra másolva!

13. kör: Csaták a mezőny elején

Kvjat az utolsó kanyarban támadta Rosberget, és sikerült is a Mercedes elé kerülnie, de utána lecsúszott a pályáról, és csak Ricciardo mögé tudott visszaérni. A csapattársa lecsapott a lehetőségre, és az első kanyarban elment a szélesen forduló Rosberg mellett. A Red Bull ausztrál pilótája már Hamiltont támadhatja.

21:36
október 25, 2015
Vágólapra másolva!

15. kör: Ricciardo átvette a vezetést

Láthatóan gyorsabb volt Hamiltonnál, mióta Rosberg elé került, és a 18-as kanyarban meg is előzte. Hamilton küszködik a gumijaival, már Rosberg is támadja.

21:39
október 25, 2015
Vágólapra másolva!

17. kör: Ricciardo elhúz

Már 2,5 másodperccel vezet, Hamilton tartja a 2. helyet Rosberg előtt. Egyelőre remek a verseny, az egész mezőnyben csaták vannak, Räikkönen például a szerinte túl agresszíven védekező Verstappenre panaszkodik.

21:41
október 25, 2015
Vágólapra másolva!

18. kör: A Ferrarik Verstappennel csatáznak

A holland megelőzte Vettelt, de nem sokáig tudta tartani az 5. helyet, a német gyorsan visszaelőzte. Räikkönen is támadta a Toro Rossót, de nem járt sikerrel.

21:42
október 25, 2015
Vágólapra másolva!

19. kör: Hamilton a bokszban

A kör végén kihívták a bokszba, miután Rosberg megelőzte őt. Megkapta a slick gumikat, ahogy Vettel és Verstappen is.

21:45
október 25, 2015
Vágólapra másolva!

20. kör: Mindenki slickekre vált

Az élmezőnyből már mindenki járt a bokszban, Hamilton veszített egy pozíciót az egy körrel később kiálló Kvjattal szemben. Ricciardo megtartotta a vezetést Rosberg előtt. Mindannyian lágy gumikat kaptak.

21:48
október 25, 2015
Vágólapra másolva!

21. kör: Räikkönen kicsúszott

A kavicságyon áthajtva a falat is eltalálta, de - miután megküzdött egy reklámtáblával - sikerült visszatérnie a pályára. A bokszba hajtott új abroncsokért és első szárnyért.

21:50
október 25, 2015
Vágólapra másolva!

22. kör: Rosberg megelőzte Ricciardót

Rendkívül fordulatos a verseny, megint Rosberg vezet, miután könnyedén elment a Red Bull mellett a 12-es kanyarban. Hamilton egyelőre nem tudott közel kerülni Kvjathoz, 4 másodperc köztük a különbség.

21:52
október 25, 2015
Vágólapra másolva!

23. kör: Vettel szárnyal

Az élmezőnyből csak Rosberg volt gyorsabb nála az előző körben, és már ott van Kvjat nyomában, hamarosan támadást indíthat a 4. helyért. Egyelőre nem úgy tűnik, hogy Hamilton ezen a versenyen bajnok lesz, de még hosszú a verseny.

21:54
október 25, 2015
Vágólapra másolva!

24. kör: Kvjat két pozíciót veszített

Előbb Hamilton, majd Vettel is megelőzte őt, így visszaesett az 5. helyre. Rosberg közben fantasztikus köröket fut az élen, már 9 másodperccel vezet Ricciardo előtt.

21:56
október 25, 2015
Vágólapra másolva!

26. kör: Hamilton feljött a 2. helyre

Most sokkal gyorsabbak a Mercedesek, mint a Red Bullok, Hamilton könnyedén elment Ricciardo mellett. 10 másodperces lemaradással eredhet Rosberg nyomába.

21:57
október 25, 2015
Vágólapra másolva!

27. kör: Räikkönen versenyének vége

Megsérült a fékje a korábbi kicsúszásánál, a Ferrari behívta őt a bokszba. Néhány körrel ezelőtt Massa is kiesett, már 5 versenyző fejezte be idő előtt a versenyt.

22:00
október 25, 2015
Vágólapra másolva!

28. kör: Safety Car!

Ezúttal nemcsak virtuális, hanem valódi, miután Ericsson leparkolta a Saubert a 11-es kanyar kijáratánál. Azt mondja, egyszerűen elszállt az erő a motorjából.

22:01
október 25, 2015
Vágólapra másolva!

28. kör: Többen kereket cserélnek

Vettel, Hülkenberg, Pérez, Button, Sainz és Alonso állt ki a bokszba, valószínűleg többször már nem cserélnek kereket.

22:04
október 25, 2015
Vágólapra másolva!

30. kör: A sorrend

Továbbra is a Safety Car mögött halad a mezőny, az állás: Rosberg, Hamilton, Ricciardo, Kvjat, Vettel, Verstappen, Hülkenberg, Pérez, Button, Sainz.

22:08
október 25, 2015
Vágólapra másolva!

31. kör: Teljesen felszáradt a pálya

Alonso ezt mondta a versenymérnökének a rádión. Továbbra is a pályán van a Safety Car, de a kör végén újra elengedik a mezőnyt.

22:11
október 25, 2015
Vágólapra másolva!

33. kör: Újraindult a verseny

Rosberg simán megtartotta a vezetést, de az újraindítás nyertese Vettel, aki a friss közepes abroncsain rögtön elment Kvjat mellett. A 4. helyen áll, és neki már nem kell kiállnia a bokszba.

22:14
október 25, 2015
Vágólapra másolva!

34. kör: Vettel már a 3.

A győzelemre is van esélye, hiszen csak a két Mercedes van előtte, és nekik még kereket kell egyszer cserélniük. Kérdés, Rosbergék mekkora előnyt tudnak kiépíteni, Vettel lemaradása most 7,2 másodperc.

22:17
október 25, 2015
Vágólapra másolva!

36. kör: Hamilton Rosberget támadhatja

Az előbb megfutotta a verseny leggyorsabb körét, és már csak 9 tized a hátránya, a DRS-t is használhatja. Vettel hátránya 8,6 másodpercre nőtt.

22:20
október 25, 2015
Vágólapra másolva!

37. kör: Ricciardo és Hülkenberg ütközött

A német a 12-es kanyarban próbálta megelőzni a Red Bullt, de nekiment Ricciardo autójának. Hülkenberg járt pórul, annyira megsérült az autója, hogy fel kell adnia a versenyt. Ő az USA Nagydíj 7. kiesője.

22:22
október 25, 2015
Vágólapra másolva!

38. kör: Virtuális Safety Car

A mezőny lelassít, amíg a Force Indiát elszállítják a pálya mellől. Rosberg a két Red Bullhoz hasonlóan kihasználja az alkalmat, és kiáll a bokszba. Hamilton egyelőre kint maradt. Ricciardo azt mondja, az ő autója is megsérült, de folytatni tudja a versenyt.

22:26
október 25, 2015
Vágólapra másolva!

40. kör: Újra lehet hajtani

Vége a Virtuális Safety Carnak. Hamilton nem tartja valószínűnek, hogy a verseny végéig kibírja ezeken a gumikon, így viszont nagy előnyt kell kiépítenie Vettel előtt.

22:30
október 25, 2015
Vágólapra másolva!

42. kör: Rosberg megelőzte Vettelt

A Mercedes a friss gumikon sokkal gyorsabb, könnyedén elment a Ferrari mellett a hátsó egyenesben. Rosberg nagyon jól járt azzal, hogy a virtuális Safety Car mögött ki tudott állni a bokszba.

22:33
október 25, 2015
Vágólapra másolva!

43. kör: Megint Safety Car

Ezúttal valódi. Kvjat törte össze az autóját egy nagy balesetben, miután a 19-es kanyarban a nedves műfűre került az egyik kereke. A megcsúszó Red Bullt már nem tudta megfogni, nagy erővel csapódott a falnak. Szerencsére nem esett baja.

22:36
október 25, 2015
Vágólapra másolva!

45. kör: Vettel és Hamilton a bokszban

A Ferrari megpróbált végigmenni a közepes gumikon, de a Safety Car alatt végül kihívták Vettelt egy harmadik kerékcserére. Hamiltonnak nagyon jól jött a biztonsági autó: a 2. helyen halad Rosberg mögött, a Safety Car kiállása után rögtön támadhatja, és 5 körrel frissebbek az abroncsai.

22:37
október 25, 2015
Vágólapra másolva!

46. kör: A sorrend

10 kör van hátra, a Safety Car mögött a sorrend: Rosberg, Hamilton, Verstappen, Vettel, Alonso, Pérez, Ricciardo, Button, Maldonado, Sainz. A kör végén újraindítják a versenyt.

22:40
október 25, 2015
Vágólapra másolva!

47. kör: Vettel megelőzte Verstappent

A 18 éves holland nem sokáig állt dobogós helyen, a Ferrari a frissebb gumikon simán megelőzte néhány kanyarral az újraindítás után. Rosberg 1,6 másodperccel vezet Hamilton előtt, Vettel hátránya 4,5 másodperc.

22:43
október 25, 2015
Vágólapra másolva!

49. kör: Hamilton az élen!

Fantasztikus a verseny, újabb fordulat: Rosberg hibázott a 15-ös kanyarban, és rövid időre elhagyta a pályát, amit Hamilton ki is használt. Ha így marad, Hamilton már ma megnyeri a világbajnokságot.

22:45
október 25, 2015
Vágólapra másolva!

50. kör: Nagy csaták a pontszerző helyeken

Button Sainz és Alonso mellett is elment, és feljött a 6. helyre a friss abroncsain. Alonso a motorerő hiányára panaszkodik, visszaesett a 10. helyre.

22:48
október 25, 2015
Vágólapra másolva!

52. kör: Alonso megint ideges

Legszívesebben nem is folytatná a versenyt, de a McLaren emlékezteti, hogy még pontszerző helyen van. Rossi és az ismét kereket cserélő Ricciardo autózik mögötte.

22:50
október 25, 2015
Vágólapra másolva!

53. kör: Hamilton közel a bajnoki címhez

Már csak 3 kör van hátra, és a brit kényelmes előnnyel, 3,2 másodperccel vezet. Ricciardo közben megelőzte Rossit, 9 másodpercre van a nagyon lassú köröket futó Alonsótól.

22:52
október 25, 2015
Vágólapra másolva!

54. kör: Sainz megelőzte Buttont

A 6. helyet vette el a McLarentől. Vettel most 5 tizeddel gyorsabb volt Rosbergnél, 1,1 másodperc köztük a különbség.

22:54
október 25, 2015
Vágólapra másolva!

55. kör: Vettel utolérte Rosberget

Lehet, hogy Hamiltonnak még várnia kell a bajnoki ünneplésre: Vettel már DRS-sel támadhatja Rosberget, és ha megelőzi, még marad matematikai esélye a címre.

22:55
október 25, 2015
Vágólapra másolva!

56. kör: Megkezdődött az utolsó kör

Hamilton simán vezet, mögötte Vettel kitartóan üldözi Rosberget, de egyelőre nem tudja támadni.

22:58
október 25, 2015
Vágólapra másolva!

Hamilton háromszoros világbajnok

Győzelemmel biztosította be az újabb világbajnoki címét, 2,8 másodperces előnnyel nyert Rosberg előtt. A további sorrend: Vettel, Verstappen, Pérez, Button, Sainz, Maldonado, Nasr, Ricciardo. Elképesztően fordulatos verseny volt, egyértelműen az idény egyik fénypontja.

23:00
október 25, 2015
Vágólapra másolva!

Hamilton mindenkinek megköszöni

Sokszor egymás után köszönetet mond a Mercedesnek, majd a családjának üzen, és élete legszebb pillanatának nevezi a mostanit. Gyerekkora óta három világbajnoki címről álmodott, mert a példaképe, Ayrton Senna is ennyit szerzett.

23:01
október 25, 2015
Vágólapra másolva!

Rosberg gratulál Hamiltonnak

Ő is tudta, hogy a bajnoki címre már nincs reális esélye, de ezt a versenyt bizonyára szerette volna megnyerni. Vettel is csalódottnak tűnik, nem meglepő.

23:04
október 25, 2015
Vágólapra másolva!

Hamilton próbálja felfogni

Láthatóan eluralkodtak rajta az érzelmei, nagyon sokat jelent neki ez a bajnoki cím. Köszönjük a figyelmet! Hamarosan jelentkezünk a részletes eredménylistával és az összefoglalóval.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!