A Force India végzett az élen, a McLaren lerobbant

Események

Forma-1, Nico Hülkenberg, Force India, teszt
Vágólapra másolva!
Szerdán, a harmadik barcelonai tesztnapon a Ferrarinak és a McLarennek is gondjai voltak, a legtöbb kört ismét a Mercedes tette meg. Hülkenberg a szuperlágy gumik bevetésének köszönhetően óriási előnnyel szerezte meg a vezetést, Grosjean a 2. helyre tornázta fel a Haast.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül130 bejegyzés

A Mercedes újra maratoni távot teljesített, a Ferrari és a McLaren viszont műszaki problémákba ütközött, a legjobb időt pedig Nico Hülkenberg révén a Force India érte el a Forma-1-es előszezon harmadik napján, szerdán.

A legnagyobb meglepetés alighanem az új csapat, a Haas 2. helye volt,

amelyet Romain Grosjean késő délután biztosított be.

Az időjárás ismét a kegyeibe fogadta a csapatokat: Barcelonában szépen sütött a nap, és a hőmérséklet 18 fokig emelkedett. Piros zászlóval is csak háromszor kellett megszakítani a tesztelést pár percre, így a csapatok zavartalanul bonyolíthatták le a programjukat, és együtt kis híján annyi kilométert teljesítettek, mint kedden.

Hülkenberg gyors volt, de a szuperlágy gumikon - katt a galériához! Forrás: DPPI media/Florent Gooden

Hülkenberg óriási különbséggel végzett az élen: több választotta el a 2. helyezett Grosjeantól, mint őt a tabella végén záró Rio Haryantótól, a Manor ma bemutatkozó újoncától. A 2,8 másodperces előny magyarázata mindenekelőtt az, hogy míg a csapatok többsége keményebb gumikat használt,

a Force India bevetette a szuperlágy keveréket.

Igaz, Hülkenberg, aki már délelőtt az élre állt, aztán fokozatosan tovább javított, a hét második legjobb köridejét érte el, mindössze 3 tizeddel maradva el Sebastian Vettel keddi, ultralágy Pirelliken beállított etalonjától.

A Force India elsősorban adatokat gyűjtött, de délután már jutott ideje a beállítások csiszolására is. „Ez pozitív nap volt számomra, jó első benyomással szálltam ki az autóból, amelyről továbbra is rengeteget tanulunk" – mondta Hülkenberg. „Ma elég sok dolgot kipróbáltunk, s bár még szükség van némi finomhangolásra, úgy érzem, a megfelelő irányba haladunk."

Villantott a Haas

Grosjean az egy fokozattal keményebb lágy gumikon tornázta fel a Haas autóját a 2. helyre, egyetlen tizedet verve Kimi Räikkönenre, aki a közepes keveréken futotta a legjobb körét.

Grosjean meglepően gyors volt a Haas autójával - katt a galériához! Forrás: AFP/Josep Lago

Miután Vettel hétfőn és kedden is az élen végzett, a Ferrarinak ezúttal nehéz napja volt,

a délelőttöt ugyanis elvesztegették az üzemanyagrendszer javításával,

így az SF16-H-t ma először kipróbáló Räikkönen csak 78 kört tudott megtenni. Akkor a beállításokra, valamint aerodinamikai tesztelésre és a motorprogram finomhangolására koncentrált.

A Renault számára ezzel szemben a döcögős hétfő és kedd után végre zökkenőmentesebben alakult a szerda, még úgy is, hogy az autójukkal ma megismerkedő Kevin Magnussen alatt késő délután lerobbant az RS16 – éppen, amikor a csapatnál annak örültek, hogy

átlépték a 100 kört, míg Jolyon Palmer az első két nap során összesen teljesített 79-et.

A probléma azonban ezúttal nem volt súlyos, Magnussen a hajrában egy második megállás ellenére is folytathatta a körözést.

A Mercedesnél egész nap Lewis Hamilton dolgozott volna az eredeti tervek szerint, de a csapatnál az utolsó pillanatban úgy döntöttek, ma és holnap is mindkét versenyzőjük vezessen, így délelőtt még Nico Rosberg ült a W07-ben. Ketten együtt 162 kört tettek meg –

így zsinórban harmadszor is a Mercedes nyerte a kilométercsatát,

jóllehet, ezúttal csak egyetlen kört verve a Toro Rossóra. A köridőkkel ugyanakkor továbbra sem hősködtek, Rosberg az 5., Hamilton pedig a 8. helyen zárta a napot, nagyrészt a közepes keverékű Pirelliket nyúzva.

A Mercedes egyelőre rejtőzködik - katt a galériához! Forrás: DPPI media/Florent Gooden

Rosberg már kedden elismerte, hogy a Mercedes még nem teregette ki a lapjait, és most Hamilton is azt mondta, alig várja, hogy igazán meghajthassa a W07-et. Eddig gyakorlatilag csak a közepes gumikon próbálhatta ki. „Az idén más beállításokra van szükség, és ezeket a gumikat talán másképp is kell kímélni" – magyarázta a brit, aki a kutyáját pórázon sétáltatva, egy elektromos uniciklin érkezett meg a paddockba.

használhatom a szuperlágyat, és szabadjára engedhetem az autót."

Az idei autójának alapkivitelét tesztelő Toro Rossónak délelőtt volt egy kisebb incidense, amikor Carlos Sainznak meg kellett állnia a bokszutca végén, mert az egyik kerékanyát nem rögzítették megfelelően, de ettől eltekintve zavartalanul róhatta a köröket. Azt mondta, technikai téren még nem érez fejlődést a tavalyihoz képest, ám ez csak azért van, mert a Toro Rosso egyelőre egy hibrid, félig 2015-ös, félig 2016-os alkatrészekből összetákolt autót használ.

A Red Bullnál ismétlődtek a gondok

A 7. helyen Felipe Nasr végzett a mezőny egyetlen tavalyi autójával, a C34-gyel. A Red Bull ma nem villogott: a Daniel Ricciardót leváltó Danyiil Kvjat idei első tesztnapja 74 kör után megszakadt, mert

az RB12-n felütötte a fejét ugyanaz a műszaki probléma, mint kedden.

A Red Bull egyébként elsősorban aerodinamikai teszteket végzett a közepes gumikon, és Kvjat ugyanúgy pozitív benyomásokat szerzett az új autójukról, mint a csapattársa. „Szerintem a helyes irányba léptünk tovább" – mondta. „Úgy tűnik, minden a helyén van, az autó kiegyensúlyozott."

Az RB12-n kétszer is előjött ugyanaz a hiba - katt a galériához! Forrás: DPPI media/Florent Gooden

A Mercedeshez hasonlóan a Williams is meghúzódott a háttérben, szorgalmasan róva a köröket, bár Felipe Massa délelőtt egyszer megjárta a kavicságyat is, és

a munkát a tervezettnél hamarabb be kellett fejeznie a Mercedes motor szívóoldali problémája miatt.

Massa ennek ellenére le tudott bonyolítani egy teljes versenyszimulációt, és a csapat egyébként is főleg megbízhatósági teszteket végzett.

„Mindig nagy élmény először vezetni egy új autót, és feltérképezni, miben jobb a réginél, közben már a lehetséges beállításokon is dolgozva" – mondta Massa. „Még kétségkívül sok a teendőnk, hogy az autó úgy viselkedjen, ahogy szeretném, de a benyomásaim kedvezőek róla, és biztosra veszem, hogy ez még csak a kezdet."

Két sima nap után ma a McLaren sem úszta meg műszaki hiba nélkül:

délután 3 óra előtt az MP4-31 még a bokszutcában füstölni kezdett, s bár azt állították, ennek csak egy kisebb hidraulikaszivárgás hiba volt az oka, Jenson Button többé nem tudott visszatérni a pályára. A Honda új F1-es főnöke, Haszegava Juszuke elismerte, hogy a megbízhatósággal még mindig gondjaik vannak.

A McLarennek ma ismét voltak gondjai a motorral - katt a galériához! Forrás: DPPI media/Florent Gooden

„A próbapadon már kiteszteltük, hogy mennyit bír a motorunk, és

– állította. „De ennek természetesen az autóba szerelve is így kellene lennie. A megbízhatóság az egyik, amiben nagyon sokat kell fejlődnünk tavalyhoz képest. Ahogy azonban már említettem, egyes alkatrészekkel még akadnak gondjaink. Mindet alkalmassá kell tennünk a versenyekhez." A Honda a teszt jövő heti, második ciklusára várhatóan új specifikációjú motort visz Barcelonába.

A tabella alján az újonc Rio Haryanto végzett, aki a Manorral annak ellenére 78 körig jutott, hogy délelőtt kicsúszott egyszer az 5-ös kanyarban. Ami az időeredményét illeti, 2,3 másodperccel elmaradt csapattársa, Pascal Wehrlein keddi legjobbjától.

Ezen a héten csütörtökön tesztelnek utoljára a csapatok Barcelonában.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!

09:28
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Ma is jó idő várja a csapatokat

Jó reggelt kívánunk az idei harmadik F1-es tesztnap kezdete előtt! A csapatok eddig két eredményes napot zártak Barcelonában, és úgy tűnik, ma is zavartalanul körözhetnek a Spanyol Nagydíj helyszínén. A levegő egyelőre 6, a pálya 7 fokos, esőnek nyoma sincs.

09:30
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Hamilton visszatér, Räikkönen elkezdi - Ők vezetnek ma

Mercedes: Nico Rosberg, Lewis Hamilton (délután)
Ferrari: Kimi Räikkönen
Williams: Felipe Massa
Red Bull: Danyiil Kvjat
Force India: Nico Hülkenberg
Renault: Kevin Magnussen
Toro Rosso: Carlos Sainz
Sauber: Felipe Nasr*
McLaren: Jenson Button
Manor: Rio Haryanto**
Haas: Romain Grosjean

*: A tavalyi autó módosított változatával tesztel
**: Versenyzőként az idén fog bemutatkozni

09:33
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

A Mercedes körszáma eddig megközelíthetetlen

Az Ezüstnyíl pilótái az elmúlt két nap során 4,96 versenytávot teljesítettek Barcelonában, ez elképesztő teljesítmény az autót építő csapat, és a pilóták részéről is. Az ellenfelek a futásteljesítmény terén megközelíteni sem tudják őket, és akkor még nem is beszéltünk arról, hogy a Mercedes erőforrások üzemelnek a Williams, a Force India és a Manor autójában is.

09:35
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Hamilton csak délután ül autóba

Friss hír a Mercedestől: Lewis Hamilton helyett a délelőtt során Nico Rosberg folytatja a munkát, a háromszoros világbajnok délután ül ismét autóba.

09:39
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Hamilton tegnap az autók jövőjéről beszélt

A Mercedes technikai ügyekért felelős csapatfőnöke, Paddy Lowe, és Lewis Hamilton az istálló szponzora, a Qualcomm vendége volt a Barcelonában zajló Mobile World Congress-en, ahol a jövő autójáról, a mobiltechnológiák és az autóipar közös fejlesztési területeiről beszéltek.

09:44
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Kedd egészen elképesztő nap volt

Miközben a csapatok Barcelonában teszteltek, a Honda bejelentette, hogy leváltják F1-es programuk fejét, Jaszuhisza Arait. Ez viszont még semmi ahhoz képest, hogy az istállók képviselői, Bernie Ecclestone és az FIA csak részben tudtak megállapodni a jövő évi F1-es szabályokról, de elfogadtak egy meghökkentő tervezetet az időmérő megreformálására, amit már az idén bevezetnének.

09:49
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Fontos információra derült fény tegnap

Először mutatkoztak be éles körülmények között az idén bizonyos versenyeken használható ultralágy abroncsok. A lila jelzésű gumikat Sebastian Vettel és Daniel Ricciardo is kipróbálta a Ferrarin és a Red Bullon, ráadásul mindketten futottak gyors kört az eddigi leggyorsabb, szuperlágy keverékkel is. A Sky Sports utánanézett, hogy mindkét pilóta esetén 8 tizedmásodperc volt az eltérés a köridők terén.

09:53
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Radikális fejlesztések bemutatására készül a Mercedes

Tegnap az úgynevezett W padlólemezt szerelték fel az autóra, és a pletykák szerint ma, de legkésőbb holnap felkerül egy teljesen új orrkúp is az autóra. Valószínűleg ez az oka annak, hogy Rosberg és Hamilton ma és holnap is egyaránt fél-fél napot vezethet.

Hamilton egyébként a Mobile World Congress-en elismerte, hogy bár rengeteget edzett a tél folyamán, a nyaka fáj a hétfőn megtett több, mint 150 kör után.

10:01
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Egy nagy visszatérőt is köszönthet ma a mezőny

Valójában csak egy teljes szezont töltött eddig, de az F1-es közvélemény mégis nagyra értékeli Kevin Magnussent, és nagy várakozás övezi a McLarennél parkolópályára tett dán tehetség visszatérését a Renault-val. Magnussen szerdán megalapozhatja az évét, hiszen Jolyon Palmer hétfőn és kedden láthatóan bosszús volt az enstone-i istálló műszaki hibái miatt, így Magnussen jó teljesítménnyel, és türelmes hozzáállással rögtön elnyerheti a csapat szimpátiáját.

Kedden azt nyilatkozta, hogy Enstone-ban boldog és izgatott emberekkel találkozott, és elárulta, nem tör vezető szerepre az istállónál, de minél jobb munkát szeretne végezni.

10:03
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Megkezdődött a teszt

Jenson Button hajtott ki elsőként a pályára a McLarennel, őt Carlos Sainz követte a Toro Rossóval, de nem sokkal később Nico Rosberg és Kevin Magnussen is pályára lépett.

10:05
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Motorcsere a McLarennél

Új Honda motor került a McLarenbe az éjszaka során, írta Andreas Haupt, az Auto Motor und Sport tudósítója a Twitteren. A wokingi csapat eddig pont annyi kört teljesített, mint a tavalyi előszezoni teszteken, de Eric Boullier az első fél nap után azt mondta, az idei bemutatkozásuk "nem elég jó." Másnap leváltották a Honda F1-es programjának vezetőjét.

10:06
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Bonyolódnak a gumistratégiák

Hétfőn a pilóták szinte csak a közepes keverékű gumit használták, tegnap már felkerültek a lágy, szuperlágy, sőt az ultralágy abroncsok is. Most Button lágy gumival tette meg az installációs kört, Hülkenberg pedig a szuperlágyat kapta a Force Indiára, de ő sem futott még mért köt.

10:08
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Rosberg megint munkához látott

Nem teketóriáznak a Mercedesnél ma sem: Rosberg már a 3. körében jár, egy 1:43-as idővel kezdett, aztán 1:40.455-re gyorsult. Ez természetesen még messze elmarad az elmúlt napok legjobbjaitól, de még csak most kezdődött el a mai nap.

10:10
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Rosberg 1:40 alatt

Rosberg egy ötkörös etappal kezdte a napot, és egyelőre 1:38.878-ig jutott, majd visszatért a bokszba. Most elcsendesült a pálya, de ez csak időleges.

10:13
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Rosberg magával vitte a kerítést

Ma is vicces kedvében van a Mercedes Twitter-csatornájának szerkesztője. Tegnap azon mókáztak, hogy mire hasonlít az autó új, W padlólemeze, most pedig azt írta az autóra szerelt aerodinamikai mérőeszközről, hogy a német pilóta magával vitte a kerti kerítést.

10:16
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

1:24.3 a referencia köridő

Tavaly a harmadik barcelonai tesztnapon Pastor Maldonado volt a leggyorsabb a Lotus-Mercedesszel. A venezuelai pilóta 1:24.348-at futott a szuperlágy gumikkal. Ezt kellene ma megdönteni, ugyanilyen gumival, de várhatóan a leggyorsabb köröket már az ultralágy gumikkal érik majd el a pilóták.

10:21
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Bevált az ultralágy gumi, de a lágy nem annyira

Daniel Ricciardo tegnap kipróbálta a Pirelli új, ultralágy abroncsát, és "kis előrelépésnek" nevezte azt a tapadás tekintetében. "Nem volt semmi különös vagy bármi, ami aggodalomra adott volna okot" - jelentette ki a Red Bull pilótája, aki szerint egyenletes teljesítményt nyújt az új abroncs.

Sergio Pérez viszont rámutatott, hogy a gumikopási problémák továbbra sem oldódtak meg. A lágy keverék kapcsán elmondta, hogy "amikor az ember eléri a kopás egy bizonyos pontját, nagyon szenvedni kezd." Pérez elárulta, hogy a Pirelli változtatott az abroncsok szerkezetén, és most kevesebb gumi jut a felületre, és "miután elhasználtunk egy bizonyos mennyiséget, nagyon nehéz a pályán tartani az autót."

10:24
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Pérez a legjobb ötbe várja a Force Indiát

Lelkesen nyilatkozott a mexikói pilóta az idei első tesztnapja után, úgy véli, a Force India a legjobb öt közé is bekerülhet az idei szezon során. "Az autó jól teljesít, a hátulján nagyon sokat javítottunk, így nagyon jó a kiindulási alapunk" - mondta Pérez, aki szerint továbbra is a Mercedes a legerősebb csapat. "Az autónkban rengeteg lehetőség rejlik, ezt ki kell aknáznunk, de optimista vagyok."

10:27
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Sainz kerékcserét fog gyakorolni

Egyelőre a bokszban ücsörög, de csapata szerint Sainz végig fog hajtani a bokszutcán, és kerékcseréket fog gyakorolni.

Dübörög a Sauber kommunikációs gépezete is, az előző két naphoz hasonlóan közölték, hogy a tavalyi autójukkal a délelőtt során aerodinamikai és beállítási feladatokat végeznek el, délután pedig hosszú etapokat terveznek. Okosabbak lettünk, köszi!

10:30
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Alig futott többet eddig az új Ferrari motor, mint a régi

Látványos infografikán foglalta össze az első két nap futásteljesítményeire vonatkozó adatait a Motorsport.com. Mivel a Sauber is a tavalyi autóját használja, így a Toro Rossóhoz hasonlóan a 2015-ös Ferrari motort használják. Nem sokkal kevesebbet autóztak, mint az új gyári Ferrari és a Haas. Az új Mercedes motor pedig mindent visz.

10:32
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Hülkenberg faragott egy 10-est

A Force Indiát ma először tesztelő Nico Hülkenberg ugrott az élre 1:28.647-tel, közepes keverékkel, őt Kevin Magnussen követi 1:30.747-tel, és Carlos Sainz is befért Nico Rosberg elé 1:32.807-tel. Ezek szerint nem állt ki kereket cserélni.

10:35
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Tovább javulnak az idők

Hülkenberg tovább folytatja a körözést, 1:28.2-t, majd 1:28.130-at ért el. Sainz is javítani tudott 1:31.524-re. Közben Rosberg is visszatért a pályára, a Mercedes egyelőre kivételesen nem áll az élen a megtett körök tekintetében.

10:36
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Magnussen is 1.30 alatt

A dán pilóta 1.29.958-ra gyorsult, tovbbra is a 2. helyen áll. Hülkenberg és Sainz visszatért a bokszba, Kvjat viszont pályára lépett a szuperlágy gumival. A pálya 18 fokos hőmérsékletét figyelembe véve ez még talán korai.

10:39
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Előkerült a spéci festék

A csapatok az idén nem erőltetik az úgynevezett flow vis festék használatát az autó körüli légáramlatok vizualizálására. Mindössze a McLarenről lehetett hallani, hogy hétfőn bekenték vele az autót, de fotó nem került elő a wokingiak autójáról. Most a Mercedes próbálkozik ezzel, az új padlólemez működésére kíváncsiak.

A német pilóta átvette a vezetést 1.26.287-tel.

10:41
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Piros zászló!

Sainz megállt a bokszutca végén, pedig pont most kezdte volna a kerékcsere gyakorlásokat. Ez már a második megszakítás, amit a Toro Rosso okozott, rajtuk kívül a Haas, a Renault és a Ferrari adta meg magát a pályán 1-1 alkalommal.

10:45
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Ismét szabad a pálya

Gyorsan eltüntették a bajba jutott Toro Rossót, és folytatdhat a munka, Rosberg és Massa lépett pályára a szünet után.

10:49
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Átrendezik a nyugágyakat a Titanicon

A korábbi F1-es pilóta, Karun Chandhok nem érti, hogy mi szükség van az időmérő formátumának tervezett felborítására, mikor a cél a versenyek színvonalának javítása lenne.

Mark Jenkins, a Cranfield University F1-re szakosodott kutatója nem túl hízelgő párhuzammal illusztrálta a sport jelenlegi helyzetét:

A hajó sorsát valószínűleg mindenki ismeri.

10:51
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Újabb infografikán a csapatok eddigi szereplése

Bár mi is részletes statisztikákkal szolgálunk minden tesztnap végén, talán érdemes még egy pillantást vetni a Motorsport.com újabb infografikájára, amelyen csapatokra lebontva mutatják meg a csapatok által megtett távot az első két nap alapján.

10:52
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Önnek tetszik az új időmérő?

Eddig az olvasóink kétharmada jó ötletnek tartja a tegnap este beharangozott folyamatos kiesést. Szavazzon!

---- separator ----voting-content-type:1c307562-7336-4494-9feb-49faf4d425e8---- separator ----
10:54
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Hülkenberg Rosberg nyomában

A Le Mans-i 24 órás tavalyi győztese 1:26.313-as idejével 26 ezredmásodpercre közelítette meg az élen álló honfitársát. Grosjean 1:29.128-cal feljött a 3. helyre, mögötte Magnussen, Nasr és Sainz futott eddig gyors kört.

11:03
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Räikkönen még sehol - Sorrend az 1. óra végén

1. Rosberg (Mercedes W07), 1:26.287 (20 kör)
2.
Hülkenberg (Force India VJM09), 1:26.313 (48 kör)
3.
Grosjean (Haas VF-16), 1:28.340 (8 kör)
4.
Magnussen (Renault RS16), 1:28.364 (12 kör)
5.
Nasr (Sauber C34), 1:30.220 (13 kör)
6. Sainz (Toro Rosso STR11), 1:31.524 (59 kör)
7. 
Kvjat (Red Bull RB12), idő nélkül (6 kör)
8.
Button (McLaren MP4-31), idő nélkül (4 kör)
9.
Massa (Williams FW38), idő nélkül (1 kör)
10.
Haryanto (Manor MRT05), idő nélkül (0 kör)
11. 
Räikkönen (Ferrari SF16-H), idő nélkül (0 kör)
12. Hamilton (Mercedes W07), idő nélkül (0 kör)

11:05
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Hamilton megérkezett a pályára

Niki Lauda már ott van.

11:08
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Magnussen a 3. helyre lépett előre

Megelőzte elődjét, Romain Grosjeant, aki a 4. helyre csúszott vissza a Haas csapat autójával. Egyelőre mindkét csapat nyugodtabb napot teljesít, mint az előző két teszt alkalmával, de természetesen még hosszú órák várnak az istállókra ma is.

11:11
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Ráfér a gyakorlás a Toro Rossóra

Az egyik kerékanyát nem rögzítették megfelelően, ezért kérték Sainzot, hogy álljon meg a bokszutca végén. Elképzelhető, hogy ez is a gyakorlás része.

Massa viszont ennek lehet, hogy nem örült, mert pont távozott volna a bokszból, amikor megállították a piros zászlóval. A brazil azóta feljött a 3. helyre 1:27.186-tal.

11:15
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Bajban a Ferrari

A Motorsport.com szerint probléma van a Ferrari üzemanyag-ellátó rendszerével, Kimi Räikkönen ezért rostokol a bokszban. Az olaszok remélik, hogy még a délelőtt során megoldják a hibát.

11:33
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Hülkenberg átvette a vezetést

1:25.598-ra javította a mai legjobb időt, Rosberg továbbra is 2. Sainz, Grosjean, Massa, Magnussen, Nasr, Button és Kvjat előtt.

Haryanto nemrég kilátogatott a pályára, Räikkönenről nincs új információ.

11:38
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Massa megjárta a kavicságyat

A Campsa kanyarban csúszott ki a GP Update tudósítója szerint. Megúszta, de kénytelen volt áthajtani a sóderen.

11:42
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Ma is híres születésnapost köszönthetünk

Hétfőn Niki Lauda, ma pedig egykori csapattársa, a négyszeres világbajnok Alain Prost ünnepelhet. A Professzor ma 61 esztendős.

11:46
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Lehangoló látvány a Ferrari garázsa

Az első két nap igen jól alakult a Scuderia számára, de ma lassan két óra eltelt, és az autó még meg sem mozdult. Kimi Räikkönen számára nehezen indul a tesztelés, az sem lenne meglepő, ha a jövő héten Sebastian Vettel kevesebb időt kapna, hogy segítsék a finn felkészülését is.

11:52
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Nem rossz a választék a Mercedesnél

A szerelők sem szűkölködnek sisakokban, bár valószínűleg mindegyiknek van már gazdája.

11:55
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Massa és Button is javít

A brazil pilóta 1:26.958-cal a 4. helyen jár, brit ellenfele pedig 1:27.371-gyel a 6. pozíciónál tart. Mindketten csendesen kezdték a napot, 19 és 14 megtett körük elmarad a többségtől.

11:58
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Hülkenberg tovább gyorsul

1:25.286-ra faragta legjobb idejét, így mr 1,001 másodperccel vezet Rosberg előtt. A Force India folytatja meggyőző teljesítményét, de az ellenfelek egyelőre visszafogott köröket futnak.

12:05
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Már csak Räikkönen nem lépett pályára - Sorrend a 2. óra után

1. Hülkenberg (Force India VJM09), 1:25.286 (24 kör)
2.
Rosberg (Mercedes W07), 1:26.287 (29 kör)
3. Sainz (Toro Rosso STR11), 1:26.484 (23 kör)
4. Massa (Williams FW38), 1:26.958 (22 kör)
5.
Grosjean (Haas VF-16), 1:27.150 (20 kör)
6. Button (McLaren MP4-31), 1:27.371 (19 kör)
7.
Magnussen (Renault RS16), 1:27.632 (27 kör)
8.
Nasr (Sauber C34), 1:27.906 (24 kör)
9.
Haryanto (Manor MRT05), 1:30.788 (6 kör)
10. 
Kvjat (Red Bull RB12), 1:35.360 (9 kör)
11. 
Räikkönen (Ferrari SF16-H), idő nélkül (0 kör)
12.
Hamilton (Mercedes W07), idő nélkül (0 kör)

12:07
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Rosberg és Nasr javított

A német pilóta továbbra is a 2. helyen jár honfitársa, Nico Hülkenberg mögött, de az Ezüstnyilat vezető Rosberg 1:26.084-re javított. Nasr feljött a 4. helyre 1:26.840-nel, pont Massa elé.

12:10
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

A Ferrari csak ebéd után kelhet életre

Dan Knutson szakújságíró a BBC-nek jelentette, hogy a Ferrari szerint legalább 2-3 órára van szükségük, mire az SF16-H ismét működőképessé válik. 13 és 14 óra között ebédszünet lesz a pályán.

12:13
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Mégis előkerül a Ferrari?

Kisebb zavar alakult ki a helyszíni újságírók körében, mert a BBC tudósításával ellentétben az Autosport arról számolt be, hogy a Ferrari már beindította az autó motorját, rendszerellenőrzéseket futtatnak, és "még az ebédidő előtt ki kellene menniük."

12:25
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Nem alaptalan a Mercedes magabiztossága

Nico Rosberg kedden este kijelentette, semmit sem árul el, hogy hátránnyal fejezte be a második tesztnapot Sebastian Vettel mögött, aki az ultralágy gumival igen jónak tűnő tempót diktált. Vettel és Rosberg eredményeiből viszont meg lehet becsülni a Ferrari és a Mercedes korrigált teljesítményét.

Vettel az ultralágy gumival zárt az élen 1:22.810-zel, Rosberg a közepessel futott 1:24.867-et. A Pirelli szerint a két keverék között körönként 1,8-2,3 másodperces különbség lehet Barcelonában, és ha 2 másodperccel számolunk,

a köridők pont azonosak.

A Ferrari pilótája viszont egy háromkörös etapot teljesített, így valószínűleg csak annyi üzemanyagot vitt, amennyi ehhez szükséges volt, míg Rosberg összesen 17 kört töltött a pályán, ez 14 kör különbséget jelent. Az ebből adódó különbség átlagosan körülbelül 0,0525 másodperc körönként vagyis összesen nagyságrendileg 0,74 másodperc.

A Mercedes valós előnye tehát akár 0,8 másodperc is lehet.

A BBC által is kiszámított eredmény természetesen csupán becslés, és ennek egyik alapja a vélt üzemanyagmennyiség az autókban, amiről semmit sem tudunk, de nem valószínű, hogy bármelyikük is értelmetlenül sok benzint cipelt volna magával.

12:32
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Kvjat nem ilyen kezdésről álmodhatott

Az orosz pilóta még mindig csak 9 kört tett meg a tegnap igen gyorsnak tűnő Red Bull volánja mögött, és komolyan vehető mért köre sincs még. Tavaly sem indult könnyen Kvjat éve, akkor egy vezetői hiba miatt leszakadt az első vezetőszárnya, és tartalék alkatrész hiányában a nap nagy részét kénytelen volt szárny nélkül teljesíteni.

A Sky Sports szerint az autó épp a bokszban várakozik, a motorját járatják, két hosszabb hajtást három rövidebb követ, de nem úgy tűnik, hogy Kvjat ismét útnak indulhat.

12:39
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Magnussen hosszabb etappal próbálkozott

A dán pilóta már 41 körnél jár, ha most nem a bokszban állna, talán még egy versenytáv is összejönne neki az ebédidő előtti maradék 1 óra 20 perc alatt.

Egy hosszabb etapot teljesített nemrég, a köridői az alábbiak szerint alakultak: 1:29.0, 28.9, 28.9, 29.5, 29.3, 29,5. A Renault pilótája a közepes keverékű gumikat kapta az autójára.

12:42
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Délután jön a Mercedes új orra

Az Auto Motor und Sport tudósítója szerint délután kerül fel a Mercedesre az új fejlesztésű orrkúp. Ekkor már valószínűleg Lewis Hamilton ül majd az autóban, de Nico Rosberg holnap is kap fél napot.

12:45
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Sainz és Massa fej fej mellett

A két pilóta 1:27-es időket fut a közepes keverékű gumival, nemrég csupán 0,026 másodperc választotta el a köridőiket. Massa nemrég javította legjobb idejét 1:26.712-re, ezzel pont Sainz mögött a 4. helyen áll.

Grosjean szintén javított, 1:26.955-ös eredménye a 6. helyre elég, de csak 1,6 másodperccel jár a listavezető Hülkenberg mögött.

12:47
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Jövőre 3 másodperccel gyorsulnak az autók

Kiderült, hogy az F1 Commission tegnap jóváhagyta a McLaren által javasolt szabálycsomagot, a Stratégiai Munkacsoportban hiába nem volt egyetértés róla. Ettől jelentősen javulni fognak a köridők 2017-től. A részletekről itt írtunk.

12:48
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Hülkenberg eddigi legjobb ideje

...egyelőre csak az összesítés 10. helyére elég. A délelőtt folyamán a csapatok eddig nem a nyers tempót hajszolták, de tegnap is pont az ebédszünet előtt kerültek elő az ultralágy abroncsok, amelyekkel Sebastian Vettel és Daniel Ricciardo megszerezte az összesítés eddigi legelőkelőbb helyezéseit.

12:54
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Kvjat ismét a pályán

Ez mindössze a 10. köre, de ha magára talál a Red Bull, még egy bő órája marad az ebédszünetig. A Ferrari mellett eddig ők a mai nap vesztesei.

13:06
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Kvjat is megkezdte az érdemi munkát - Sorrend a 3. óra után

1. Hülkenberg (Force India VJM09), 1:25.286 (31 kör)
2. Magnussen (Renault RS16), 1:26.014 (47 kör)
3.
Rosberg (Mercedes W07), 1:26.084 (51 kör)
4. Sainz (Toro Rosso STR11), 1:26.474 (38 kör)
5.
Massa (Williams FW38), 1:26.712 (36 kör)
6. Nasr (Sauber C34), 1:26.840 (42 kör)
7.
Grosjean (Haas VF-16), 1:26.955 (33 kör)
8. Button (McLaren MP4-31), 1:27.028 (26 kör)
9.
Kvjat (Red Bull RB12), 1:27.260 (14 kör)
10. 
Haryanto (Manor MRT05), 1:29.808 (16 kör)
11. 
Räikkönen (Ferrari SF16-H), idő nélkül (0 kör)
12.
Hamilton (Mercedes W07), idő nélkül (0 kör)

13:14
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Räikkönen végre a pályán!

Flow viz festékkel vonták be a Ferrari hátsó szárnyát, de végre a Jégember is pályára léphetett, az új Ferrarival először.

13:21
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Nem sokáig jutott a Ferrari

Ahogy ez ilyenkor szokás, Räikkönen csak egy installációs kört tett meg, közben Kvjat viszont egy 8 körös etappal majdnem megduplázta a napi kilométereik számát. A Ferrarin kívül viszont még mindig a Red Bull futott a legkevesebbet ma.

13:25
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Még a legkisebbek is figyelnek a részletekre

A Manor valószínűleg az idén sem vonul be a sporttörténelem emlékezetes versenyautói közé, de még a legkisebb és nem túl versenyképes istállók részéről is igen figyelemre méltó a részletekre való szinte mániákus odafigyelés. A csapat új logóját mintázza az orrkúpon lévő apró kivágás.

13:37
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Lauda is megszólalt Hamilton és Rosberg csatájáról

Tavaly Hamilton ellenőrzése alatt tartotta az események alakulását egészen addig, amíg nem volt biztos, hogy ő nyeri a világbajnokságot, majd Rosberg átvette a kezdeményezést a szezon végén. Tudósítónk, az F+1 blog szerzője, Mészáros Sándor utolérte a Mercedes ügyvezetői jogkör nélküli elnökét.

13:42
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Újabb piros zászló!

Haryanto pördült meg az 5-ös kanyarban, valószínűleg vezetői hiba történt. Trélert kellett küldeni a bajba jutott Manor-Mercedesért. Ez lehet az első piros zászló, amit nem műszaki hiba idézett elő.

13:47
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

15 perc maradt az ebédidő előtt

Rosberg, Massa, Nasr és Button rögtön pályára is léptek. Mindenki a közepes keveréket kapta, vajon ma is lesz tűzijáték ebéd előtt az ultralágy abroncsokkal?

13:53
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Ecclestone: Az új időmérő olyan, mintha mindig esne

Bernie Ecclestone az esős edzéseken olykor tapasztalhatatlan kiszámíthatatlanság állandósulását várja a tervezett időmérő reformtól. "Az ötlet igazából az, hogy legyen olyan, mintha esőben zajlana az időmérő" - mondta az F1 ügyvezetője. "Talán 1-2 éllovas nem fog odaérni (az élre), úgyhogy nem mindig a megszokott lesz a rajtrács eleje." A tegnap bedobott elképzelésről itt írtunk részletesen.

13:55
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Räikkönen újabb kört tett meg

A Ferrari még mindig csak tapogatózik, és ez már így is marad, nemsokára leintik a teszt délelőtti felét. Räikkönen eddig gyakorlatilag 40-70 körtől, vagyis akár egy teljes versenytáv megtételétől esett el, Rosberg már 69-nél jár a Mercedesszel.

13:57
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Visszaért a bokszba a Manor

Szegény szerelők az ebéd helyett kavicsot takaríthatnak az autóból, de legalább komoly javítani való nem akad a Manor-Mercedesen Haryanto kicsúszása után.

14:02
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Csak a McLaren győzheti le a Mercedest?

Ezzel a meglepő kijelentéssel állt elő Alonso, aki úgy látja, a csapata az idén fontos lépést tesz a hatalomátvétel felé, aztán jövőre remélhetőleg még egyet.

---- separator ----voting-content-type:675a88e6-4244-4547-ba9e-1fe130411e1f---- separator ----
14:03
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Kicsit meghosszabbodik a délelőtti etap

A pályán a sportbírók belső rendszerét ellenőrzik, ezért 13 óra után is lehet folytatni a munkát. Egyelőre nem tudni, hogy meddig, de Magnussen, Rosberg, Kvjat, Massa, Nasr, Button és Grosjean is a pályán van még.

14:11
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Hülkenberg zárta az élen a délelőttöt

Kisebb meglepetésre, de nem kimagasló idővel a Force India, és Nico Hülkenberg végzett az élen a barcelonai teszt harmadik napjának délelőtti szakasza végén. A német pilóta legjobb ideje az összesítésben egyelőre csak a 10. helyre elég, ez is mutatja, hogy a délelőtt során a csapatok nem a köridőket hajszolták. A Mercedes megbízhatósága továbbra is lenyűgöző, a Ferrari viszont komoly érvágást szenvedett el, mert üzemanyag-ellátási probléma miatt Kimi Räikkönen csak 4 kört tett meg.

Danyiil Kvjat is csupán 28 körig jutott, nem sokkal az ebéd előtt kelt életre a Red Bull, ők ketten a mai nap vesztesei eddig. Jól szerepel Kevin Magnussen a Renault-val, bár legjobb körét lágy gumikon futotta, és egyelőre bírja a Toro Rosso is, bár egy hanyagul rögzített kerékanya miatt Carlos Sainz kénytelen volt megállni a bokszutca végén. Ezért piros zászlóval megszakították a tesztet, ahogy később Rio Haryanto kicsúszásakor is. Délután Lewis Hamilton váltja Nico Rosberget a Mercedesnél.

1. Hülkenberg (Force India VJM09), 1:25.286 (37 kör)
2. Magnussen (Renault RS16), 1:26.014 (61 kör)
3.
Rosberg (Mercedes W07), 1:26.084 (73 kör)
4. Sainz (Toro Rosso STR11), 1:26.474 (65 kör)
5. Kvjat (Red Bull RB12), 1:26.497 (28 kör)
6.
Massa (Williams FW38), 1:26.712 (56 kör)
7. Nasr (Sauber C34), 1:26.840 (59 kör)
8.
Button (McLaren MP4-31), 1:26.919 (44 kör)
9.
Grosjean (Haas VF-16), 1:26.955 (53 kör)
10. 
Haryanto (Manor MRT05), 1:29.808 (25 kör)
11. 
Räikkönen (Ferrari SF16-H), idő nélkül (4 kör)
12.
Hamilton (Mercedes W07), idő nélkül (0 kör)

14:17
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

A McLaren a pályán kívül is küzd a Mercedesszel

Nem csak a csillagosok vettek részt a barcelonai Mobile World Congress-en, a McLaren is előadást tartott. A wokingi vállalatcsoport az F1-es részvétel, és egyéb tevékenységek mellett viselhető technológiákat is fejleszt.

14:27
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Alonsót meglepte a Honda-főnök leváltása

Lassú lehet az információáramlás a McLarennél, mert míg a közvélemény már kedd reggel értesült Jaszuhisza Arai leváltásáról, Fernando Alonso szerint ő csak tegnap délben hallotta ezt, amikor beült az autóba. "Meglátjuk, milyen változásokat hoz ez" - kommentált a spanyol, aki tavaly több versenyen is üvöltve szidta a Honda erőforrást a csapatrádión, de kedd este optimistán nyilatkozott az előrelépésről.

"Az már a teszt előtt is nyilvánvaló volt, hogy a többiek mögötti lemaradásunk olyan jelentős, hogy mindenképpen javulnunk kellett" - mondta a spanyol sajtónak, és hozzátette, hogy szerinte csak a McLaren-Honda győzheti le a Mercedest.

14:34
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Eközben Bahreinben

Furcsa látvány, hogy a sivatagi F1-es pályán esik az eső. Vajon a Pirelli szállít egyáltalán esőgumit a közel-keleti futamok helyszínére?

14:46
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Megválasztják a nap versenyzőjét

A versenyek alatt a közönség online szavazáson döntheti el, hogy ki legyen a nap versenyzője, jelentette be az FIA. Az eredményt már rögtön a leintés után kihirdetik a televíziós közvetítésben, és a díjazott külön elismerésben részesül, de arról nem esett szó, hogy pontot kap-e ezért, így valószínűleg a világbajnoki cím sorsában ez nem játszik majd szerepet. Korábban felmerült, hogy a leggyorsabb kerékcseréket és a legszebb előzést is díjazni kellene, de ezeket végül elvetették.

14:52
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Verstappen megszelídülhet a szezon elején

Több büntetőpontot is begyűjtött az előző szezon során az ifjú Max Verstappen, így figyelnie kell, nehogy újabb kihágások miatt egyfutamos eltiltást kapjon. Csapatfőnöke, Franz Tost bírálta az érvényben lévő rendszert. "Ellenzem a jelenlegi rendszert" - jelentette ki a De Telegraafnak. Max tavaly remek előzéseket mutatott be, és az emberek ezt akarják látni, de minden előzés kockázatot jelent."

Tost szerint az ellenfelek már felkészültebbek Verstappen támadásaira, ezért "egy olyan előzés, mint amit a Blanchimontban végrehajtott már nehezebb lehet", de úgy vélte, fényes jövő vár pilótájára. "A versenyzéssel kapcsolatban nincs mit tanítanunk Maxnak. Csapatként mindent meg kell tennünk, hogy a lehető legjobb autót adjuk neki, a többi jönni fog magától."

15:02
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Zöld zászló!

Megkezdődött a délutáni műszak, de még senki nem igyekezett kimenni a pályára. Az ebédszünetben Stoffel Vandoorne, a McLaren tartalékja is a sajtóval beszélgetett:

15:08
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Hűvösebb van, mint tegnap

Nem sokkal, csak pár fokkal: a levegő 16, az aszfalt 29 fokos. Tegnap ilyentájt 34 fokra is melegedett. Még mindig nincs akció odakint...

15:12
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Hamilton a pályán!

Eredetileg már délelőtt is ő ült volna a Mercedesben, de a csapat végül úgy döntött, átvariálja a beosztást, hogy mindkét versenyzője vezethessen a hét két utolsó tesztnapján. Délelőtt ismét Rosberg volt a legszorgalmasabb, 74 kört tett meg a W07-tel.

15:18
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

A 2017-es technikai szabályok

Miután az F1 Commission tegnap elfogadta a McLaren javaslatát, döntöttek az autók új méreteiről, amelyek lehetővé teszik majd, hogy a köridők jövőre 3-4 másodperccel javuljanak. Az FIA egy összehasonlító táblázatot is kiadott. A lényeg, hogy a nyomtáv 180-ról 200 cm-re nő, az első/hátsó gumik 6/8 cm-rel szélesebbek lesznek, akárcsak az első és a hátsó szárny. Az utóbbinak csökken a magassága. A kasztni szélessége 140-ről 160 cm-re változik, az autó megenegedett száraz tömege 702-ről 722 kg-ra, de ebbe a gumik (max. 5 kg) nem számítanak bele. Ez is újdonság.

15:19
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Megélénkült a forgalom

Kvjat, Massa és Nasr is csatlakozott Hamiltonhoz, aki 1:29.837-es idővel egyelőre csak a 11. helyen áll, és már 5 kört lehúzott.

15:25
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Hamilton visszatért a bokszba

Eddig is ki-be járkált, de 7 kör után egyelőre bent is maradt.

15:30
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Megjelent a McLaren

Jenson Button is kidugta az orrát a bokszból, mégpedig a közepes gumikon. Most négyen vannak a pályán: rajta kívül Kvjat, Massa és Nasr körözget tovább.

15:37
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

A VW nem száll be az F1-be

A VW-csoport sporttevékenységeit irányító Wolfgang Dürheimer az Autocarnak ritka nyilatkozatot adott az F1-ről, azt állítva, hogy azért nem szállnak be a világbajnoki sorozatba, mert nem elég stabil a technikai szabályzat, és a sport tulajdonviszonyai sem tisztázottak hosszú távon. „Mielőtt pénzt szánnánk rá,

a szabályoknak legalább öt évre kiszámíthatónak kell maradniuk.

Nem fenyegethet a veszély, hogy megváltoztatják a motor hengereinek számát, vagy a hibrid technológia eltávolodik a közúti autókhoz készülő fejlesztésektől" – mondta. „A tulajdonosi háttér terén szintén vannak megválaszolatlan kérdések."

Ebben lehet valami. Dürheimer ugyanakkor azt az érdekes megállapítást tette, hogy mivel a Le Mans-i prototípusok „technikailag fejlettebbek az F1-nél", az Audi és a Porsche többet költ az LMP-programra, mintha az F1-ben indítana csapatot. Nem biztos, hogy ez szerencsés; míg az LMP1-es autók kétségkívül csodálatosak, a sportautó világbajnokságot, a WEC-et sokkal kevesebben követik, mint az F1-et, ha tehát tényleg drágább annál, akkor marketingszempontból nem tűnik túl jó befektetésnek.

15:40
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Räikkönen és Magnussen kijött

A Ferrari délelőtt egy műszaki hiba miatt csak 4 kört tett meg, úgyhogy el kell kezdeniük az érdemi munkát végre. A Renault is felbukkant - nekik az első két napjuk nyögvenyelősen alakult, Jolyon Palmer "katasztrofálisnak" nevezte a kezdetet, de Magnussen ma már 63 kört teljesített.

15:45
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Hamilton egyedül van a pályán

A többiek visszatértek a bokszba, Räikkönen megint csak egy ellenőrző kört tett meg. Hamilton viszont 1:27.131-re faragta le az idejét, amivel a 10. helyen áll.

15:52
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Räikkönen a 6. helyen kezd

Mai első mért körét 1:26.920 alatt teljesítette, aztán rögtön javított még 2 tizedet a közepes gumikon. Hülkenberg, Massa és Hamilton is kint van.

16:01
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Nasr javított

1:26.392-re a lágy gumikon, így az 5. helyen áll a tavalyi Sauberrel. Hülkenberg délelőtti idejét senki nem közelítette meg. Räikkönen megint visszagurult a garázsba, így ma még mindig csak 14 körnél tart. Kvjat és Massa tovább köröz, Hamilton ismét a pályán van.

16:03
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Így néznek ki a Haas kamionjai

Ez nem a motorhome, hanem a garázsok felőli mobil iroda. A Ferrariéhoz hasonlít, ha minket kérdeznek.

16:10
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Az eredmények

Öt órányi tesztelés után így állunk:

1. Hülkenberg (Force India VJM09), 1:25.286 (41 kör)
2. Magnussen (Renault RS16), 1:26.014 (66 kör)
3.
Rosberg (Mercedes W07), 1:26.084 (74 kör)
4. Sainz (Toro Rosso STR11), 1:26.239 (74 kör)
5. Nasr (Sauber C34), 1:26.392 (82 kör)
6. Kvjat (Red Bull RB12), 1:26.497 (53 kör)
7. Räikkönen (Ferrari SF16-H), 1:26.695 (14 kör)
8. Massa (Williams FW38), 1:26.712 (84 kör)
9.
Button (McLaren MP4-31), 1:26.919 (51 kör)
10.
Grosjean (Haas VF-16), 1:26.955 (54 kör)
11. 
Hamilton (Mercedes W07), 1:27.131 (25 kör)
12. Haryanto (Manor MRT05), 1:29.808 (33 kör)

16:13
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Hülkenberg javít

Mégpedig egy teljes másodpercet, 1:24.232-re a lágy gumikon, megszilárdítva a vezető pozícióját. Csapattársa, Sergio Pérez tegnap a szuperlágyakon ment 1:23.650-es kört.

16:18
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Megélénkült a forgalom

Sainz, Kvjat, Räikkönen, Massa és Haryanto is kint van. Az előbb még Nasr is köztük volt, de ő befejezte az etapját a lágy gumikon.

16:20
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Räikkönen feljön a 2. helyre

Mai 16. körében 1:25.977-ra javít a közepes Pirelliken. Mindösze 37 ezredet vert Magnussenre, de 1,745 mp-re van az élen álló Hülkenbergtől, aki a lágy gumikon érte el az idejét.

16:28
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Massa-Räikkönen csata

A finn egykori csapattársa szélárnyékában haladt, aztán meg is előzte a szintén a közepes gumikon köröző, de hosszabb etapot teljesítő Williamst, amely ma elsőként érheti el a 100 kört. Räikkönen bement a bokszba, aztán viszont majdnem rögtön folytatta a körözést.

16:30
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Lerobbant Button McLarenje

Erről valahogy lemaradtunk, illetve kiderült, hogy kb. háromnegyed órája emiatt lengettek piros zászlót pár másodpercig a bokszutcában. Az autó füstölni kezdett a kijáratnál, a szerelők tolták vissza. Button eddig 51 kört tett meg a nap folyamán.

16:34
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Újabb előzés a pályán

Ezúttal Magnussen ment el Sainz mellett. A Renault már ma majdnem annyi kört tett meg, mint az első két napon összesen.

16:35
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Massa az első 100-as

Ő nyitja meg a sort a Williamsszel: körökben számolva elérte a centenáriumot. Sainz a következő, aki beléphet a klubba, ő 90-nél tart.

16:37
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Hamilton feljebb kapaszkodik

A közepes gumikon, mai 28. körében 1:26.628-as időt ment, ezzel a 8. helyen áll. Megelőzte Massát, de még fél másodpercre van Rosberg délelőtti legjobbjától.

16:43
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Grosjean is megjelent végre

A Haas autóját az ebédszünet óta nem láttuk, de most kihajtott a garázsból végre. Nyolcan vannak a pályán, ilyen is rég volt.

16:46
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Apróság miatt állt meg a McLaren

Eric Boullier a Sky Sportsnak azt mondta, csak "egy kisebb hidraulikaszivárgás" okozta, hogy Button 3 óra előtt lerobbant a bokszkijáratnál. Úgy tűnik, nem aggódik különösebben, pedig valószínűleg minden műszaki hiba kellemetlen emlékeket ébreszt benne tavalyról.

16:48
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Hülkenberg még tovább gyorsul

A lágy gumikon újabb 2 tizedet faragott le az idejéből, 1:24.032-re javítva a napi etalont. Ez még jócskán elmarad Vettel tegnapi, 1:22.810-es legjobbjától, de azt a Ferrari ásza a két fokozattal lágyabb ultralágy gumikkal érte el.

16:51
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Sainz is elérte a 100 kört

Massa után ő a második ma. A Mercedeshez hasonlóan a Williams sem erőlteti meg magát a jó köridőkért, csak szorgalmasan róják a köröket.

16:56
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

A McLaren még nem hajtott a köridőkre

Boullier azt mondta, mivel az autójukat tavaly óta szinte teljesen áttervezték, eddig főleg a rendszerellenőrzéssel voltak elfoglalva. "Az első két napon azt akartuk kideríteni, hogy stimmelnek-e a számaink, mert vissza kell táplálnunkl őket a rendszerbe a jövőbeli fejlesztések érdekében" - magyarázta a szélcsatorna-pálya korrelációra utalva.

17:01
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Hülkenberg odaver a szuperlágyakon

Bevetette a korábbinál egy fokozattal lágyabb Pirelliket, és nem hiába: 1:23.110-re tornázta le a köridejét, így már 2,8 másodperc az előnye a 2. helyezett Räikkönennel szemben. Az ideje fél másodperccel jobb, mint amit Pérez ugyanezzel a keverékkel tegnap elért. Ugyanakkor a többiek még nem használtak ilyen tapadós gumikat ma. Az aszfalt egyébként most a legmelegebb a nap folyamán: 31 fokos.

17:05
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Az eredmények

Két órával a leintés előtt ez a tabella:

1. Hülkenberg (Force India VJM09), 1:23.110 (54 kör)
2. Räikkönen (Ferrari SF16-H), 1:25.977 (32 kör)
3. Magnussen (Renault RS16), 1:26.014 (89 kör)
4.
Rosberg (Mercedes W07), 1:26.084 (74 kör)
5. Sainz (Toro Rosso STR11), 1:26.239 (110 kör)
6. Nasr (Sauber C34), 1:26.392 (96 kör)
7. Kvjat (Red Bull RB12), 1:26.497 (73 kör)
8. Hamilton (Mercedes W07), 1:26.628 (45 kör)
9. Massa (Williams FW38), 1:26.712 (109 kör)
10.
Button (McLaren MP4-31), 1:26.919 (51 kör)
11.
Grosjean (Haas VF-16), 1:26.955 (57 kör)
12. Haryanto (Manor MRT05), 1:29.808 (50 kör)

17:12
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Már Sainz tette meg a legtöbb kört

Mivel a Williams egy ideje a garázsban kuksol, a Toro Rosso megelőzte őket a kilométerlistán, Sainz 114 körnél jár. Nasr pedig épp most érte el a 100-at a Sauberrel. Végre a Renault-nak is jó napja van: Magnussen már 92 kört teljesített. A legkevesebbet, 32-t, Räikkönen tette meg, akinek a Ferrarijában délelőtt gond volt az üzemanyagrendszerrel.

17:22
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Räikkönen újra pályán

Megint a közepes gumikon van kint, vagyis jelentős javításra nem számíthatunk tőle. Rajta kívül Hülkenberg, Sainz és Haryanto köröz, az utóbbi a kemény Pirelliken. A McLarenek a "kisebb hidraulikaszivárgás" óta nincs nyoma.

17:25
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Jelentősen hangosabbak az autók

Hogy mennyivel, arról megoszlanak a vélemények - Vettel tegnap azt mondta, a motorhang "végre méltóbb az F1-hez", de még mindig nem elég jó. A veterán szakújságíró, James Allen azt írja, a különbség a tavalyihoz képest érezhető: beszélgetni már nem lehet a bokszutcában, de füldugóra még nincs igazán szükség.

17:29
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

A Haas első emelője

Így néz ki. Apropó, Haas: Grosjean ismét pályára lépett, a lágy gumikon köröz, ha minden igaz. Továbbra is az utolsó előtti helyen áll.

17:33
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Grosjean megelőzi Buttont

Mármint a tabellán. Mondjuk ez nem volt akkora kunszt, mivel a McLaren még mindig a bokszban vesztegel. Grosjean a lágy gumikon 1:26.879-es időt ért el - ezen a keveréken azét ez nem világraszóló. Persze az üzemanyagszintet nem ismerjük.

17:37
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Rosberg találta ki a beosztást

Az Auto Motor und Sport szerint azt állította, az ő ötlete volt, hogy az eredeti tervekkel ellentétben ő és Hamilton is vezesse a Mercedest csütörtökön és pénteken, mert "így bizonyos dolgokra jobban tudunk összpontosítani." Délelőtt ő ült az autóban, most Hamiltonon a sor - holnap feltehetően fordítva lesz.

17:46
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Hülkenberg befejezte az etapját

Elég sok kört húzott le egyhuzamban, a végére 1:32-be estek vissza az időeredményei a közepes gumikon. Most Hamilton magányosan körözget, miközben Nasr az adatokat tanulmányozza:

17:49
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Absztrakt festmény a McLaren elején

Most a változatosság kedvéért piros áramlásjelző festéket használtak, a levegő útja az orrkúp mentén egész művészi módon rajzolódik ki:

17:53
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Így ment neki a VW az F1-nek

A WEC drágább és kisebb figyelmet kap, az F1 instabilitása miatt mégis kitartanak mellette. Ironikus, hogy ezt pont akkor közölték, amikor elkezdtek letisztulni az F1 2017-re tervezett reformjai.

17:56
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Nyugaton a helyzet változatlan

Vagy inkább délen. Illetve délnyugaton. A sorrend régóta nem változott: Räikkönen most épp a kemény gumikon autózgat a Ferrarival, de kint van Grosjean, Hülkenberg, valamint Magnussen is, aki azonnal eléri a 100 körös határt. Ez pozitív fordulat az előző két napon szenvedő Renault számára.

17:58
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

A Haas megvillan

Alighogy ezt leírtuk, Grosjean a lágy gumikon öt helyet javít. 1:26.214-es idejével már az 5. helyen áll, Rosberg és Sainz között. Tényleg kíváncsiak vagyunk, a Haas mire lesz képes éles körülmények között.

18:02
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Piros zászló!

Upsz, mi történt? Hát, korán örültünk: Magnussen Renault-ja megállt a célegyenesben. Így Räikkönennel is meg kellett szakítani az etapját, pedig egész tisztességes, 1:29-es köröket autózott a kemény gumikon.

18:04
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

A Renault is korán örült

Bizony, ezt a tweetet alig 5 perce lőtték ki. Magnussen már 102 körnél tartott.

18:07
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Az eredmények

Amíg elszállítják a lerobbant Renault-t, íme a tabella az utolsó óra elején:

1. Hülkenberg (Force India VJM09), 1:23.110 (75 kör)
2. Räikkönen (Ferrari SF16-H), 1:25.977 (47 kör)
3. Magnussen (Renault RS16), 1:26.014 (102 kör)
4.
Rosberg (Mercedes W07), 1:26.084 (74 kör)
5. Grosjean (Haas VF-16), 1:26.214 (69 kör)
6. Sainz (Toro Rosso STR11), 1:26.239 (143 kör)
7. Nasr (Sauber C34), 1:26.392 (103 kör)
8. Kvjat (Red Bull RB12), 1:26.497 (74 kör)
9. Hamilton (Mercedes W07), 1:26.628 (64 kör)
10. Massa (Williams FW38), 1:26.712 (109 kör)
11.
Button (McLaren MP4-31), 1:26.919 (51 kör)
12. Haryanto (Manor MRT05), 1:29.808 (65 kör)

18:08
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Zöld zászló!

Haryanto rögtön pályára is hajt. Az aszfalt közben hűlni kezdett.

18:13
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Räikkönen a garázsban várakozik

A Ferrarinak az elvesztegetett délelőtt miatt ma nem volt igazán jó napja. Régóta nem láttuk Hamiltont sem, de ő most visszatért a pályára - akárcsak ebben a pillanatban az emlegetett Räikkönen.

18:18
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Hamilton javít

Nem sokat, 2 tizedet faragott le az idejéből, de ahhoz ez is elég volt, hogy megelőzze a 8. helyezett Kvjatot, még 7 kört kell mennie, hogy a kilométerek számában utolérje Rosberget. Most talán fogunk látni némi változást a tabellán, mert Sainz és Nasr is a lágy gumikon ment ki a pályára. Hülkenberg a közepeseken, Räikkönen a keményeken van.

18:22
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Räikkönen átlépte a félszáz kört

Vettel tegnapi 126 körétől ez még szó szerint mérföldekre van, de vigaszdíjnak elmegy. Hamilton közben 1:28-as köröket megy a közepes Pirellikkel, pillanatnyilag Sainz a leggyorsabb a pályán.

18:30
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Hamilton beérte Rosberget

Ő is 74 kört tett meg, akárcsak a csapattársa délelőtt. Nyilván le is fogja hagyni a fennmaradó fél órában. Úgy tűnik, talán ez lesz az első nap, amikor nem a Mercedes teljesíti a legnagyobb távot: a Toro Rosso 151 körnél jár, míg ők 148-nál. Persze szoros a küzdelem, még fordulhat a kocka.

18:34
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Kiszámíthatatlanságot hoz az új időmérő

A folyamatos kieséses rendszer, amit várhatóan – de nem biztosan – már az idén bevezetnek, a Williams technikai igazgatója, Pat Symonds szerint nem is annyira magát az időmérőt, mint inkább a versenyt fogja megbolondítani azáltal, hogy megkeveri a rajtrácsot. „Fennáll a veszélye, hogy az időmérő nem lesz olyan izgalmas, nem hoz olyan katartikus finálét,

a futamot viszont jó eséllyel érdekesebbé teszi"

– vélte Symonds, elismerve, hogy még a csapatoknak is át kell gondolniuk az új rendszer részleteit.

Rámutatott arra is, hogy

 

a szezon első versenyeire még akkor választották a gumikat, amikor nem tudtak a csak tegnap felvázolt új időmérőről.  

„Biztosra veszem, hogy az elemzés után azt fogjuk mondani, a változás ismeretében másképp választottunk volna, de mindenki egy cipőben jár, úgyhogy ez nem nagy dráma" – mondta.

Az Autosport egyébként azt írta, hogy az időmérőt a promóterek nyomására variálták át, akik izgalmasabb show-t követeltek. Bár a vélemények egyelőre megoszlanak róla, az új szisztéma Eric Boullier szerint is kiszámíthatatlanságot hoz.

18:38
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Így múlik el a világ dicsősége

Hát, ismét a Mercedesé a legtöbb kör: 154. Sainz 152-nél kiszállt a buliból, de még van esélye rá, hogy befogja Hamiltont, aki éppen visszatért a bokszba egy hosszú etap után. Most Hülkenberg, a nemrég közepes gumikra váltó Räikkönen és Nasr van a pályán.

18:42
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Räikkönen megelőzte Hamiltont a pályán

Ez még az előbb történt az 1-es kanyarnál, mielőtt a Mercedes visszatért a bokszba. De Hamilton azóta folytatta a körözést, akárcsak Sainz a Toro Rossóval: most meglehetősen nagy a forgalom, ugyanis Hülkenberg, Grosjean, Räikkönen is aktivizálta magát, sőt a nemrég lerobbant Renault is megjelent.

18:45
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

A Haas a 2. helyen!

Igaz, hogy a lágy gumikon, de Grosjean megelőzte Räikkönent, aki a közepeseken érte el a legjobb eredményét. 1 tized van közöttük - a keverékek között viszont 0,8-1,0 másodperc. Grosjean 2,7 másodperccel van elmaradva Hülkenbergtől, aki a szuperlágyakon futotta a nap legjobb körét. Mindegy, ez akkor is biztató a Haas számára.

18:48
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

A McLaren napjának annyi

Mondjuk ezt eddig is sejtettük, de a csapat megerősítette, hogy a 14.40 körül elszenvedett hidraulikaszivárgást még nem sikerült megjavítaniuk, ezért Button ma már nem térhet vissza a pályára. A Honda F1-es programjának új főnöke, Haszegava Juszuke (ezt a nevet még szoknunk kell) elismerte, hogy a megbízhatóság terén muszáj fejlődniük.

18:52
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

Megint az STR vezet

Mármint a kilométerek számában: 8 perccel a leintés előtt Sainz 2 körrel megelőzi a Mercedest, és Hamilton a bokszban csücsül. Hülkenberg pedig azért hajt, hogy elérje a 100 kört.

18:54
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

A Renault megint megállt

Az RS16 ezúttal még a bokszban megadta magát, a csapat azonban nem adja fel:

18:58
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

A hajrához érkeztünk

Az utolsó percekre Hülkenberg visszatért a garázsba a Force Indiával, Räikkönen és Hamilton viszont kint van a pályán, és ezúttal Magnussen is tovább jutott a bokszutcánál: a Renault már a 2. körét teljesíti.

19:01
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

A mai etapok száma

Hülkenberg - 16
Grosjean - 14
Räikkönen - 18
Magnussen - 16
Rosberg - 10
Sainz - 23
Nasr - 26
Hamilton - 18
Kvjat - 12
Massa - 11
Button - 11
Haryanto - 9

19:03
február 24, 2016
Vágólapra másolva!

A tesztnapnak vége

Hülkenberg zárt az élen, mögötte Grosjean és Räikkönen végzett óriási lemaradásban. A Toro Rosso és a Mercedes holtversenyben, 161-161 körrel végzett a kilométerlista élén. Köszönjük a figyelmet, de ne menjenek messzire! A cikket hamarosan bővítjük a teljes eredménylistával és a részletes összefoglalóval.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!