Vágólapra másolva!
Kimi Räikkönent a rajt után ugyan megelőzte Giancarlo Fisichella, de a finn még az első körben visszavette a vezető pozíciót. Ezt követően senki nem veszélyeztette győzelmét, simán nyerte a Forma-1 történetének első Török Nagydíját. A második helyet Fernando Alonso szerezte meg Juan Pablo Montoya előtt, akinek három körrel a leintés előtt nekiment Tiago Monteiro. A futam néhány izgalmas pillanatot leszámítva (a Williams például négy hátsó defektet produkált) unalmasan alakult.

A Michelin ezentúl semmilyen információval nem látja el Felipe Massát, mivel a pilóta a következő idényben a Bridgestone-abroncsokat használó Ferrarinál kezdi a Forma-1-es világbajnokságot. "Nem szeretnénk, ha titkos adatokkal segítené a riválisunkat" - közölte Pierre Dupasquier, a francia cég motorsport-igazgatója a Török Nagydíj helyszínén, Isztambulban.

A szakember hozzátette: Massa rövidesen Monzában mostani csapatával, a Michelint használó Sauber-Petronasszal és a Ferrarival is tesztel. "Természetesen továbbra is megbízunk Massában, de ezzel együtt sem szeretnénk megkönnyíteni az ellenfelünk dolgát. Sportszerűek leszünk, semmitől sem tiltjuk el, hiszen tesztelnie kell a Sauberrel. Úgy vezeti majd az autót, ahogy akarja, de a gumikról már semmilyen információval nem látjuk el" - mondta Dupasquier.

Massa a 2003-as szezonban már volt a Ferrarinál, akkor tesztpilótaként tevékenykedett. Jövőre a BAR-Hondához távozó Rubens Barrichello helyén jut szóhoz, immár versenyzőként.

(mti)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!