A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
Nem számít menedzserek segítségére Lewis Hamilton, amikor a szezon végén tárgyalni kezd a Mercedesszel a szerződésének megújításáról. Már az aktív versenyzői pályafutása utáni napokra is gondol, nem tervezi, hogy kommentátorként folytassa, miután szögre akasztotta sisakját.

Nem újítja meg szerződését a Simon Fuller vezette XIX Entertainmenttel Lewis Hamilton, aki azt tervezi, hogy saját kezébe veszi a sorsát. A Mercedesszel szerződéshosszabbításra készülő versenyző úgy véli, főbb ellenfeleihez hasonlóan egyedül is megállja a helyét a tárgyalóasztalnál, ezért édesapja segítségét sem igényli.

„Elég nyugodt vagyok" – mondta Hamilton a közeledő tárgyalásokról. „Nico (Rosberg) is egyedül csinálta, Sebastian (Vettel) szintén, úgyhogy nincs ok arra, amiért én ne tudnám önállóan intézni az ügyeket . Még nem döntöttem el, hogy így lesz-e. Remélem, hogy hosszú jövő vár rám a csapatnál, nincs szükség nagy változásokra."

„A menedzsment csapatom remek támogatást nyújtott. Nem igazán iránymutatásról volt szó, mert én hoztam meg a döntéseket. Azért szerződtettem le őket, hogy segítsenek felismerni a lehetőségeket."

Nem lesz kommentátor

Hamilton elmondta, hogy már elkezdett gondolkodni az aktív versenyzői pályafutása utáni életéről is. Ez szintén szerepet játszik abban, hogy a saját kezébe akarja venni a sorsát, de azt egyelőre nem árulta el, hogy milyen irányba tartana a jövőben.

Hamilton a saját kezébe veszi a sorsát Forrás: AFP/Yuri Kadobnov

„Egyszer, amikor majd visszavonulok, lesz valami, ami nagyon fog érdekelni, és kiváltja a versenyzést. Mostanában akarok elkezdeni dolgozni rajta. Nem számítok menedzsmentre meg semmi ilyesmire."

„Sok versenyző kommentátorként tér vissza, de nekem személy szerint más terveim és elképzeléseim vannak. Most olyan helyzetbe kell hoznom magam, hogy amikor végzek a versenyzéssel, legyen mivel folytatnom.

Hálás Mansell támogatásáért

Az USA Nagydíjon aratott 32. győzelmével Lewis Hamilton megelőzte Nigel Mansellt az örök ranglistán, így jelenleg minden idők legsikeresebb brit pilótája. A Mercedes versenyzője köszönetet mondott a máig közkedvelt Mansell támogatásáért, aki akkor is kiállt mellette, amikor más korábbi pilóták nyilvánosan kritizálni kezdték.

„Nigel nagyon támogató volt az egész évben" – ismerte el. „Fontos, hogy az ember érezze, hogy mögötte állnak. Sok negatív megnyilvánulást hallok legendás egykori versenyzőktől, és mindig azt gondolom, hogy 'vajon miért nem akartok inkább segíteni engem? Ugyanonnan származunk.' Ezért aztán remek, hogy Nigel támogatását élvezem, hiszen ő nagyon sokat elért, tudja, miről beszél, és járt már abban a cipőben, amiben én."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!