McLaren-Honda's Formula One driver Fernando Alonso of Spain attends the second practice session ahead of the Australian Formula One Grand Prix at Albert Park in Melbourne, Australia, March 18, 2016. The Australian Formula One Grand Prix will take place in Melbourne on March 20.
Vágólapra másolva!
Alonso és Button is meglepődve nyugtázta, hogy a McLaren-Hondával jobb eredményt értek el a vártnál, de a kétszeres világbajnok szerint a legjobb nyolc közé még nem férnek be.
Megszilárdította helyét a középmezőnyben a McLaren-Honda, miután az Ausztrál Nagydíj időmérő edzésén Fernando Alonso és Jenson Button a 12-13. helyen végzett. Ez néhány évvel ezelőtt még érthetetlen lett volna, a tavalyi kálvária után viszont lényeges előrelépésként könyvelhető el, ráadásul az istálló világbajnok versenyzői is elégedetten nyilatkoztak.
Szuper boldog vagyok az autó miatt,
mert sokkal versenyképesebb volt, mint ahogy arra a tesztek alapján számítottunk, és ez remek hír” – mondta Alonso, aki a 10. helyen állt, mielőtt Carlos Sainz és Daniel Ricciardo eléje ugrott. „Végig a legjobb 10 között voltunk, 1,2 másodpercre a Mercedestől, ez óriási meglepetés” – tette hozzá.
Alonso jobban szerepelt, mint várta Forrás: NurPhoto/Bai Xue/Xinhua/Photoshot/NurPhoto/Bai Xue
Alonso a Q2-ben 1,52 másodperccel maradt el az élen végző Hamiltontól. Jenson Button is úgy vélte, hogy „a 12-13. hely egy kicsivel jobb, mint amire egyébként számítottam, amikor ideértünk. Nem rossz kiindulási pont, sokkal jobb a tavalyi helyzetnél” – nyilatkozta, ráadásul
arra számít, hogy a verseny még jobban alakulhat számukra,
mert a Honda energiavisszatáplálása „már majdnem olyan jó, mint mindenki másé, a hosszabb pályákon ez nagy lökést ad nekünk. Itt talán nem annyira, de Bahreinben mindenképpen.”
Igaz, a végsebességek terén a McLaren még mindig a lista aljára, a 19-20. helyre került: a célegyenesben 320,4 km/ó-s legnagyobb tempót értek el, ami 10 km/ó-val lassabb a leggyorsabb Mercedes-motoros autóknál.
Az időmérőn elért végsebességek Forrás: FIA
Button szerint a Williams megszorítására még nincs esélyük, az előlük rajtoló Force Indiákat viszont megpróbálná elkapni. Az időmérő után Alonso is úgy gondolta, hogy új gumikon jobban szerepeltek közvetlen ellenfeleiknél.
Button a futamon még többet vár a McLarentől Forrás: AFP/Peter Parks
„Azt nem reméltük, hogy bejuthatunk a Q3-ba, az egy nagyon exkluzív csoport” – ismerte el Alonso. „Csupán nyolc autó érhet oda, nekünk még elég sokat kell javulnunk, hogy beférjünk közéjük. Amikor viszont új gumijaink voltak, a 10. helyen álltunk Ricciardo és néhány olyan pilóta előtt, akiknek a legyőzéséről nem is ábrándoztunk.
Nagyon boldog vagyok, ha lett volna még egy szett gumink, a Q3 közelébe is odafértünk volna.”
Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!
A 11 országban rendezett, 2020-ról 2021-re halasztott Európa-bajnokságon az elődöntős válogatottak közül Spanyolország Sevillából indulva Koppenhága és Szentpétervár érintésével jutott el Londonba, míg Dánia Koppenhágában kezdett, majd Amszterdamban és az azerbajdzsáni Bakiban harcolta ki, hogy a legjobb négy között szerepelhessen az angol fővárosban.