A McLaren 2019 őszén jelentette be, hogy idén versenyeznek utoljára Renault-motorral, és jövőre a Mercedes erőforrásával fognak indulni. A váltás időpontja ideálisnak tűnt, hiszen a tervek szerint 2021-től forradalmi szabálymódosítások léptek volna életbe.
A koronavírus-járvány miatt azonban csak a vártnál később rajtolhat a Forma-1 idei szezonja, a Monacói Nagydíjat véglegesen törölték az idei naptárból, így a csapatok kénytelenek hatalmas bevételkieséssel számolni.
Ennek következtében úgy határoztak, hogy egy évvel elhalasztják az új regulák bevezetését, és arról is megegyeztek, hogy 2021-ben is az idei szabályok szerint épült autókkal fognak versenyezni.
Emellett elképzelhető, hogy további költségcsökkentés céljából más alkatrészek fejlesztését is befagyasztják.
Felmerült a kérdés, hogy mi lesz a McLaren és a Mercedes együttműködésével, mivel a két fél nyilvánvalóan teljesen más forgatókönyvvel számolt. A wokingiak azonban a Racefans és a BBC megkeresésére is megerősítették, hogy a tervek ezen a téren nem módosulnak, és a McLaren 2014 után ismét a Mercedes ügyfélmotorját fogják használni.
A McLarennek abból a szempontból szerencséje van, hogy a mostani regulák szerint a motorok rögzítési pontjainak az összes gyártónál egységesnek kell lennie, így az autót nem kell alapjaiban átépíteniük. Az erőforrások azonban eltérő felépítésűek,
emiatt a csapatnak módosítania kell a kocsi belső kialakításán, illetve aerodinamikai téren is alkalmazkodnia kell az új erőforráshoz.
Utóbbival vélhetően nem lesz gond, hiszen jelenleg úgy tűnik, hogy ez a terület szabadon fejleszthető marad.
A korlátozások ellenére a McLaren valószínűleg meg fogja tudni oldani, hogy alkalmazkodjon az új erőforráshoz. A BBC értesülései szerint ugyanis a csütörtöki megbeszélésen felmerült ez a téma, és az FIA, valamint a többi csapat jóváhagyta, hogy a váltás az eredeti terveknek megfelelően menjen végbe. Jelen állás szerint más istállónak nem kell ilyen jellegű problémákkal szembenéznie, mivel eddig a McLaren volt az egyetlen, amely bejelentette a váltást.