Red Bull: Hamilton 37 évesen már számíthat a teljesítménye visszaesésére
![Lewis Hamilton](https://cdn.origo.hu/2024/02/2jL-2hCF44c3TTXxAeqHlYq0cqizFwMN2ffjXEuh-NI/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlhMTA1MDg5NGVmOTQ1ZGZiMTg1MTNiYmYxYzBmYzhl.webp)
A Red Bull tanácsadója úgy véli, hogy Hamilton kiemelkedően jól teljesített a 2021-es szezon második felében, ahol több futamgyőzelmet is besöpört, így felzárkózva Max Verstappenre a világbajnoki pontversenyben:
Nagyszerű teljesítményt nyújtott az idény második felében
- fogalmazott tömören.
Lewis Hamilton nemrég töltette be a 37. életévét, az osztrák mégis úgy véli, hogy már a közeljövőben hatással lesz a kora a képességeire a volán mögött.
Nem tudom elképzelni, hogy még sokáig lehetne ilyen magas szinten teljesíteni. Elérte a csúcspontját a karrierjében, innentől ahogy telnek az évek úgy lesz az hatással a versenyzésére is
- tette hozzá az osztrák.
Ugyanakkor a mindössze 24 éves Max Verstappenről épp az ellenkezőjét gondolja:
Max már világbajnok, innentől csak erősebbé fog válni
Lewis Hamilton viszont a visszatérése után a közösségi médiába folyamatosan azt hangoztatja, hogy mennyire kirobbanó formában van. Sőt úgy fogalmazott, hogy sosem érezte még magát fókuszáltabbnak és felszülten az új szezonra.
Arra is utalt, miszerint szerződés köti a csapatához (ami 2023 végéig érvényes), így voltaképp egyértelmű, hogy maradni fog a Forma-1-ben:
A legnyomósabb érv, hogy szeretem amit csinálok. Szeretem azt, hogy egy csapat része lehet, aminek minden egyes tagja ugyanazért a célért küzd. Úgy érzem most vagyok a valaha volt legjobb formámban, szóval miért mennék el az F1-ből
- nyilatkozta Hamilton a barcelonai tesztet követően.