Alpine's Spanish driver Fernando Alonso steers during the second practice session of the Miami Formula One Grand Prix at the Miami International Autodrome in Miami Gardens, Florida, on May 6, 2022. (Photo by CHANDAN KHANNA / AFP)
Vágólapra másolva!
Miután kiütötte a versenyből Pierre Gaslyt, Alonso elismerte a hibáját és elnézést kért vetélytársától. Jogosnak tartja az időbüntetést.
A Miami Nagydíjon több ütközést tarkította a középmezőny küzdelmét. Élen járt a csattanásokban Fernando Alonso, aki a rajtnál meglökte Lewis Hamiltont, majd verseny közben Pierre Gaslyval ütközött. Utóbbi manőveréért 5 másodperces időbüntetést kapott, majd utólag még egyszer rásóztak ugyanennyit, amiért a pálya levágásával tartós előnyhöz jutott.
A kétszeres bajnok spanyol nem volt rest beismerni, hogy hibázott a büntetést érő ütközésnél. „Nagy agresszív voltam a rajtnál. Négy-öt helyet javítottam, de közben összeértem Lewis autójával – mondta. – A bokszkiállás döcögősen alakult, négy-öt másodpercet buktam, ezért fel kellett zárkóznom Gaslyra. Ez sikerült, és egy nagyon optimista manőverbe vágtam bele, azonban összeértünk."
Alonso a Miami Nagydíjon Forrás: AFP/Chandan Khanna
Büntetést kaptam érte, amit megérdemeltem.
„Én hibáztam, későn fékeztem. Készen álltam rá, hogy visszaadjam a pozíciót, de addigra bement a bokszba, úgyhogy 5 másodperccel bűnhődtem érte."
Hozzátette, utólag elnézést is kért a kárvallott riválistól. „Tudom, milyen érzés ilyet elszenvedni. Nem az ő hibája volt. Nehéz lenyelni, amikor nem érünk célba azért, mert más meglök hátulról" – tette hozzá.
Ritkán hallani ilyen korrekt nyilatkozatot, a vétkes felek általában versenybalesetként minősítik a hasonló incidenseket vagy egyéb tényezőkkel szabadkoznak. Alonso a második időbüntetést miatt végül pontot sem szerzett. Főnöke, Laurent Rossi viszont keserű pirulának érezte a szankciót, nehezen nyeli le.
„Nehéz elfogadni, mert Fernando lassított a körében, hogy az időnyereséget visszaadja" – nyilatkozta.
Nem tudtunk bizonyítékot szolgáltatni erre a büntetést kiosztása előtt, pedig ha lehetőségünk lett volna rá, úgy véljük, Fernando megtarthatta volna a 9. helyet.
Rossinak a konstruktőri bajnokságban elvesztett pontok fájnak.
A 2020-ról 2021-re halasztott jubileumi Európa-bajnokságot eredetileg 13 országban rendezték volna, de 2017-ben Brüsszel, nem sokkal az esemény előtt pedig Dublin került ki a rendezők közül. Végül 11 országban tartottak találkozókat, de teltház csak egyetlen helyszínen lehetett, a budapesti Puskás Arénában.