A nyitónapon (Champion Day) a másodosztályú Milton Keynes Dons játékosa, Samir Carruthers, illetve a negyedosztályú Northampton futballistája, James Collins okozott botrányt azzal, hogy részegen egy erkélyen poharakba vizelt.
A fényképeken ráadásul látszik, hogy Collins a végterméket ki is löttyintette a pohárból.
Az MK Dons 22 éves középpályása, Carruthers már bocsánatot kért a viselkedéséért, azt mondta, szégyelli magát, hiszen szégyent hozott a családjára és klubjára is.
"Buta hibát követtem el, a tettemért vállalom a felelősséget” – nyilatkozta. A klub belső vizsgálatot indított, de közleményében hangsúlyozta, hogy a klub játékosai legalább nem hajítottak le sem üveget, sem poharat, se azok tartalmát az erkélyről.
A Northampton ugyancsak vizsgálódik a történtek miatt, a League Two listavezetője számára azért is kínos a történet, mert egyik leggólerősebb játékosáról van szó. Collins januárban érkezett kölcsönbe a Shrewsbury Towntól, eddig 12 bajnokin hatszor volt eredményes.