A Nemzeti Színház cáfolja az újabb téves állításokat a sérült színészeknek fizetett pénzekről

Vágólapra másolva!
A Nemzeti Színház rendelkezik a színházi dolgozókat védő biztosítással, a biztosító már hónapokkal ezelőtt megtette azon ajánlatát, mely szerint milliós nagyságrendet meghaladó kárelőleget utal Szász Júlia részére, azonban az ajánlatra a mai napig nem érkezett válasz - áll a Nemzeti Színház közleményében, melyben cáfolják a téves állításokat, miszerint a balesetet szenvedett színészek még nem részesültek ellátásban. A közleményből kiderült, hogy többmilliós nagyságrendben kapott pénzt Szász Júlia.
Vágólapra másolva!

Az eddigi, fogalmazzunk finoman, téves állításokkal ellentétben, melyek arról szóltak, hogy a balesetet szenvedett színészek még nem részesültek ellátásban - Udvaros Dorottya arról beszélt egy Youtube-műsorban, hogy a megsérült színészek nem kaptak pénzt -, az alábbi közleményt adta ki a Nemzeti Színház: 

"Szász Júlia a 2023 novemberében bekövetkezett balesete óta táppénzes állományban van, ennek megfelelően fizetést nem kaphat, ugyanakkor folyamatos pénzügyi ellátásban részesül.

A Nemzeti Színház felé benyújtott EKHO-nyilatkozata alapján Szász Júlia az EKHO szerinti adózást választotta, mely adózási forma bizonyos esetekben hátrányos következményekkel járhat. Az EKHO alatt nincsenek adókedvezmények, járulékkedvezmények, (hivatalos kifejezéssel) nem tölthető az adóval az egészségpénztári számla és jellemzően a minimálbér az ellátási alap, így alacsony lesz a táppénz és a nyugdíj is. 

Szász Júliával és ügyvédjével 2024. március 14-én történt meg a személyes egyeztetés, amelyen az általa benyújtott kárigény jogosságát elismertük, a tárgyaláson általánosságban tett, az igénybejelentésre vonatkozó részletes észrevételeinket a megbeszélésünk értelmében 2024. március 18-án megküldtük a jogi képviselő részére. Az igény alátámasztása érdekében számlákat, szerződéseket kérünk be, valamint ezt követően Vidnyánszky Attila vezérigazgató döntésének megfelelően a Nemzeti Színház megtette a sérelemdíj megfizetésére vonatkozó ajánlatot, azonban eddig Szász Júlia részéről hivatalos válasz nem érkezett.

A baleset bekövetkezése óta a színház, a Kulturális és Innovációs Minisztérium, a biztosító, illetve a szakszervezet is több alkalommal utalt esetenként több százezres nagyságrendű összegeket.

  • A Nemzeti Színház két alkalommal teljes havi fizetésnek megfelelő összeget teljesített, egy alkalommal ugyanilyen nagyságrendű kifizetést utalt a Kulturális és Innovációs Minisztérium – e három összeg közel kétmilliós Ft-os nagyságrendet tesz ki. 
  • A kiutalt üzemi baleseti táppénz összeg meghaladja a másfél millió Ft-ot.
  • A fenti összegeken kívül a színházi szakszervezet három alkalommal utalt Szász Júlia számára több százezres nagyságrendben.
  • A Nemzeti Színház által finanszírozott biztosítás terhére a biztosító az alábbi jogcímeken utalt (és fog majd utalni) a színházi baleset-biztosítás terhére, e jogcímeken kifizetett összegek szintén több százezres nagyságrendet jelentenek.

A Nemzeti Színház rendelkezik a színházi dolgozókat védő biztosítással, a biztosító már hónapokkal ezelőtt megtette azon ajánlatát, mely szerint milliós nagyságrendet meghaladó kárelőleget utal Szász Júlia részére, azonban az ajánlatra a mai napig nem érkezett válasz. (A másik megsérült színész, Horváth Lajos Ottó számára a szintén milliós nagyságrendű kárelőleg már átutalásra került.)

Szintén a Nemzeti Színház által megkötött és fizetett biztosítás alapján a biztosító további kifizetéseket tudna teljesíteni, ha Szász Júlia együttműködésre irányuló hajlandóságot mutatna, ugyanis a biztosító kizárólag a hozzá beérkező számlák, bizonylatok és egyéb alátámasztó dokumentumok alapján tud kifizetést teljesíteni.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!