A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
6
Ezüstérem
7
Bronzérem
6

Sulyok Tamás: Fontos Németország és Magyarország egymáshoz való viszonya

Sulyok,Tamás
Sulyok Tamás köztársasági elnök
Fotó: Bach Pekáry Máté
Vágólapra másolva!
Kiemelt fontosságú Németország és Magyarország egymáshoz való viszonya szövetségesi és stratégiai szempontból is - mondta a magyar államfő hétfőn egy sajtótájékoztatón Sopronban, miután a Páneurópai Piknik 35. évfordulója alkalmából megbeszélést folytatott Frank-Walter Steinmeier német államfővel a városházán.
Vágólapra másolva!

Sulyok Tamás kiemelte, annak ellenére, hogy bizonyos kérdésekben véleménykülönbségek vannak a két ország kormányai között, az államfőknek lehetőségük van arra, hogy áthidalják azokat. 

Biztos vagyok abban, hogy a kölcsönös tiszteleten alapuló megközelítéssel és őszinte párbeszéddel (...) kapcsolatainkat nemcsak megőrizhetjük, de még szorosabbra is fűzhetjük

- mondta Sulyok Tamás, hozzátéve, hogy a Páneurópai Piknik évfordulója jó alkalom minderre, szerinte az az európai történelem sorsfordító eseménye volt, "tulajdonképpen a német egyesítés trójai falova".

Háláját és köszönetét fejezte a piknik szervezőinek, lebonyolítóinak és résztvevőinek. Úgy fogalmazott, hogy az ő példájuk okán a két ország együttműködésében elsősorban az előremutató elemekre kell összpontosítani, azokra, amelyek összekötnek minket akár érték-, akár érdekalapon.

Sulyok Tamás és Frank-Walter Steinmeier egyetértettek abban, hogy fontos politikai és gazdasági partnerként tekint egymásra a két ország, a legtöbb európai ügyben pedig egymás szövetségesei.

"Közös célunk a baráti viszony megőrzése és a jó kapcsolatok erősítése" - mondta a magyar államfő. Arra is kitért, hogy a német vállalatok a legaktívabb magyarországi befektetői csoporttá váltak, az itt működő német cégek folyamatosan bővítik tevékenységüket. 

Kimagasló a két ország közötti intézményközi konföderáció az oktatás, a kutatás és az innováció területén, a kapcsolatok erősítésében pedig fontos összekötőként tekintenek mind a Magyarországon élő német nemzetiségű polgárokra, mind a Németországban élő magyarokra. Hozzátette, 

Budapesten van az egyetlen német nyelvű egyetem német nyelvterületen kívül és ha az alapképzés is elindul az Andrássy Egyetemen, akkor Európában egyedülálló módon a bölcsődétől a doktori fokozat megszerzéséig lehet majd Magyarországon német nyelven tanulni.

Sulyok Tamás arról is beszélt, hogy a magyaroknak fontos és sarkalatos kérdés a nemzeti identitásuk, a kultúrájuk, hagyományaik, a nyelvük és szuverenitásuk.    

Sulyok,Tamás
Sulyok Tamás köztársasági elnök
Fotó: Bach Pekáry Máté

A magyarok a független nemzetállamok európai szövetségében hisznek

 - mondta, hozzátéve, hogy az Európáról alkotott különböző vélemények nem elválasztanak, hanem mindig összekötnek bennünket. Frank-Walter Steinmeier szintén örömét fejezte ki, hogy a Páneurópai Piknik évfordulójára Sopronban emlékezhetnek meg.    

A Páneurópai Piknik nemcsak a német egységhez vezető út volt, hanem Európa megosztottságának a vége is, hiszen az esemény, amelyen 600 NDK-állampolgár jutott Ausztriába, nagymértékben járult hozzá a határok nélküli Európához

 - mondta. Kiemelte, hogy Sopron különleges módon képviseli a két nép közötti barátságot. Sopron az európai szolidaritás, a szabadság és az egység szimbóluma. A német államfő hangsúlyozta, hogy az Európai Unió Tanácsának soros elnökeként Magyarországnak nagy felelőssége van, különösen az orosz-ukrán háború tekintetében.

Szeretné, hogy a piknik évfordulóján megerősödjenek közös európai értékeink. Meggyőződésének adott hangot, hogy a két országnak szüksége van egymásra, az Európai Unióra. Arról is beszélt, hogy a jelenlegi geopolitikai kihívások során fontos, hogy az EU egysége és cselekvőképessége megmaradjon. 

Magyarország nagy felelősséget és szerepet visel abban, hogy erősítse az EU egységét, mert Európa erejének kulcsa az egységben van

 - fűzte hozzá. Frank-Walter Steinmeier elmondta, hogy a kétoldalú kapcsolatok erősítése érdekében Sulyok Tamással az eszmecserét októberben Krakkóban folytatják, emellett a magyar köztársasági elnököt meghívta Berlinbe is.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!