Vágólapra másolva!
Csütörtökön sajtótájékoztatón számoltak be a Sziget fesztivál szervezői a nagy nyári megmozdulás aktuális ügyeiről. A beígért fellépők között ismét többségben vannak a már számtalanszor Magyarországon járt, biztos sikert ígérő sztárok.
Vágólapra másolva!

Cure, Pulp, Muse, HIM, Stereo MC's, Nightwish, Kosheen, Toten Hosen - ezek lesznek a 2002 július 31 és augusztus 7 között megrendezésre kerülő jubileumi, tizedik Sziget Fesztivál sztárfellépői. A program 90 százelékban már összeállt, de az előző évek gyakorlatából kiindulva valószínűleg az utolsó pillanatig állandóan változni fog.

Akárcsak tavaly, idén is külön helyszínt kap a világzene, az itt megforduló mezőny igen erősnek tűnik. A Klezmatics, Mory Kante, Natacha Atlas, Boban Markovic Orkestar, Baaba Maal, Radio Tarifa, és a Fanfare Ciocarlia már mind járt Budapesten, és többnyire sikert is aratott.

Két szubkultúra kap kiemelt figyelmet a szervezőktől. A metálzene rajongóinak a Gamma Ray, Edguy, Amorphis, Doro & Blaze, Savatage és a Kreator van beígérve, míg az évek óta külön helyszínként működő elektronikus tánczenei szekcióban egyelőre még csak az ígéretek biztosak, miszerint is ismét sok nagynevű DJ és kitűnő hangtechnika vár minket.

Új helyszínnekkel is gazdagodott a fesztivál, így sátrat kapott a RádióC és a PeCsa is. Ez utóbbi autentikusnak ígért csádát is üzemeltetni fog. Az extavagancia és a pszichedélium jegyében született meg a Luminárium ötlete, mi valójában egy hatalmas felfújható csarnok furcsa, de kellemes fényekkel és szűkülő-táguló járatokkal.

A májustól kapható hetijegy elővételben június 15-ig 12000, utána pedig 15000 forintba kerül majd. A helyszínen 18000 forintért lesz kapható, a csak itt kapható napijeggyek pedig 3000 foriintért.

Rendeljen jegyet a Szigetre!

Korábban:
Sziget 2001
Sziget: egyelőre csak másodvonalas sztárok

Fórum:
Te jössz a Szigetre?

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!