Vidnyánszky Attila: Nagyon határozott értékrend szerint működik a Nemzeti Színház, ettől nem tágítunk - videó

Vágólapra másolva!
Az Esthajnal című előadás egyik dalával és fergeteges táncos jelenetével kezdődött a Nemzeti Színház évadnyitó sajtótájékoztatója, ahol kiderült, hét bemutatóval várják a nézőket az új évadban, köztük Molnár Ferenc Liliom című drámájával - amelyet az SZFE negyedéves rendező szakos hallgatója állít majd színpadra. A Nemzeti Színház társulatának új tagja, Vecsei H. Miklós egy Radnóti Miklóst idéző koncertszínházzal mutatkozik be. Úgy fogalmazott: ajándék, hogy a Nemzeti Színház társulatának lett a tagja, mert magyar színésznek ennél több, hogy a Nemzeti Színház tagja legyen, nem kell. Olyan világhírű rendezők érkeznek továbbá a teátrumba, mint Jan Fabre belga művész, akit hazájában és külföldön egyaránt az egyik legújítóbb, legsokoldalúbb művészének tartanak. Ismét a Nemzeti Színházban rendez Silviu Purcarete, világhírű román művész, aki egy vígjátékot állít színpadra. Diana Dobreva bolgár rendező pedig Oscar Wilde Salome című darabját viszi színre. Vidnyánszky Attila az Esthajnal című előadáson kívül megrendezi Karl Marx munkáját, A tőkét.
Vágólapra másolva!

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója rendhagyó gondolatokkal kezdte a teátrum évadnyitó sajtótájékoztatóját. Arról beszélt, hogy 

a Nemzeti Színház az egész nemzete színháza.

"Azon túl, hogy itt az épületben játszunk, ugyanúgy feladatunk az egész ország és a külhoni területek szolgálata. Az elmúlt évadban majd hetven tájelőadásunk volt. Legalább ugyanennyi előadást fogadtunk be. A Nemzeti Színház nemcsak a város, hanem az egész nemzet színháza."

 - mondta. 

Ezt követően az évad új bemutatóiról beszéltek a résztvevők.

Az Esthajnal című előadás ősbemutatója október 12-től látható majd.

 A cigányballada a szabadság és a szerelem drámája látványos díszlettel, jelmezekkel, lendületes táncokkal és drámai erejű színészi játékkal. Szarka Tamás Kossuth-díjas énekes, zeneszerző új színpadi művének zenei világa az autentikus cigány népzenében gyökerezik. Az előadás koreográfusa Zsuráfszky Zoltán, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője, a produkciót Vidnyánszky Attila rendezte.

Radnóti Miklós halálának 80. évfordulójára emlékeznek az 

Ázott hajában hét halott bogár ragyog 

című koncertszínházi előadással, amelynek rendezője Vecsei H. Miklós Junior Prima-díjas színész, aki a Nemzeti Színház társulatának új tagja. 

„Nagyon érdekel Vidnyánszky Attila, sokat tanulok tőle.”

 - mondta Vecsei H. Miklós a tájékoztatón. 

A Vér vagyok című előadást viszi színre Jan Fabre, a színházi világ elismert alkotója.

Oscar Wilde Salome című egyfelvonásos tragédiáját Diana Dobreva bolgár rendező viszi színre, aki a Mitemen az Odüsszeusz című előadás rendezőjeként mutatkozott be a magyar közönségnek.

Az Olasz szalmakalap című francia féltékenységi bohózatot a világ egyik legjelentősebb színházi alkotója, Silviu Purcarete állítja színpadra.

Molnár Ferenc Liliom című darabját Fejes Szabolcs, a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves rendező szakos hallgatója viszi színre a Gobbi Hilda Színpadon.

Vidnyánszky Attila rendezi Karl Marx munkáját, A tőkét.

Az eseményen forgatott az Origo stábja - nézze meg a videót. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!