Több mint húsz Bukarestből induló járatot töröltek a pilóták tiltakozása miatt

Több mint 20 járatát törölte a román állami légitársaság a pilóták spontán tiltakozó akciója miatt.
Fotó: Facebook/Tarom
Vágólapra másolva!
Több mint húsz Bukarestből induló, illetve oda érkező járatát törölte hétfőn a román Tarom állami légitársaság, miután minden érintett járatnál a személyzet legalább egy tagja beteget jelentett.
Vágólapra másolva!

A légitársaság közleménye szerint nem szállt fel hétfőn a Tarom kairói, bejrúti, ammáni, jászvásári (Iasi), nagyváradi, isztambuli, budapesti, frankfurti, amszterdami, illetve párizsi járata, ezért törölték az illető városokból Bukarestbe visszatérő Tarom-járatokat is.

A pilóták spontán munkabeszüntetése miatt felháborodott, tanácstalan utasok százai töltötték az éjszakát a bukaresti nemzetközi repülőtér várótermeiben.

A Tarom azt ígérte, hogy a lehető legrövidebb időn belül felveszi a károsultakkal a kapcsolatot, hogy átütemezést, alternatív utazási lehetőséget, vagy a jegyár visszatérítését ajánlja fel nekik.

Cezar Osiceanu, a G4Media.ro hírportálnak nyilatkozó pilóták egyike azt állította, hogy a Tarom pilótáinak és másodpilótáinak bére gyakorlatilag 2007 óta nem emelkedett, havi 4500 eurót keresnek, míg a magán-légitársaságok többsége legalább 10 ezer eurós bért fizet pilótáinak. 

A portál szerint Romániának a kedden kezdődő NATO-csúcsra induló küldöttsége sem tudott útnak indulni, ugyanis a védelmi- és a külügyminiszter, valamint a hadsereg vezérkari főnöke által vezetett román delegáció párizsi átszállással akart Washingtonba utazni.

A bujtatott pilótasztrájkot az a törvényi előírás tette lehetővé, amely szerint minden pilótának joga van ahhoz, hogy egészségügyi okokra hivatkozva két szabadnapot vegyen ki. 

Médiaforrások szerint a Tarom csaknem 30 pilótája egyszerre jelentett beteget.

Az Agerpres hírügynökség szerint az 1954-ben alapított, a bukaresti közlekedési minisztériumhoz tartozó román állami légitársaságnak 18 repülőgépből álló flottája van, és 70 úticél felé üzemeltet rendszeres járatokat.

Az Európai Bizottság két hónapja hagyott jóvá egy 95 millió eurós állami támogatást a 2007 óta veszteséges Tarom átszervezésére, amely tavalyi 2,3 millió utasával a harmadik legnagyobb forgalmú légitársaság volt Romániában a Wizzair (13 millió utas) és a Ryanair (3,1 millió utas) mögött.

Az utóbbi időben szinte naponta érkeznek hírek több órát késő, vagy akár törölt járatokról, utasok tömege reked a nyári főszezonban reptereken, rosszabb esetben a repülőgépbe bezárva vesztegelnek a kifutópályán. Érdemes tisztában lenni azzal, hogy milyen kártérítés, illetve extra ellátás illeti meg az utasokat.

Budapest Főváros Kormányhivatala hivatalból hatósági ellenőrzést indított a Ryanair, a Wizzair, a SunExpress és a Eurowings légitársaságokkal szemben az utóbbi hónapban tapasztalt jelentős járatkésesek kapcsán.

A hónap végén arról is írtunk, hogy a Ryanair Rómába tartó járata több mint 4 órás várakozás után sem szállt fel. Közben az utasok nem tudták, hogy mire számítsanak, és még ételt és italt sem kaptak. Június 22-én közel egy nap késéssel szállt fel egy török járat is Ferihegyről és a napokban is folyamatosak a járatkésések. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!