Már Joe Biden is Trump-sapkát hord

Vágólapra másolva!
Az amerikai elnök szerdán a 2001. szeptember 11-i terrortámadás 23. évfordulója alkalmából közösen emlékezett meg a pennsylvaniai tűzoltókkal az áldozatokra. A közösségi oldalakon pedig elterjedt egy olyan felvétel, ahol a helyszínen a jó kedélyű Joe Biden váratlanul felvett egy Trump feliratú, piros sapkát.
Vágólapra másolva!

A rövid videóban az látható, hogy miután Biden kezébe adtak egy piros színű, amerikai zászlós csíkokkal tarkított baseballsapkát, azt örömmel fel is tette a fejére. 

Biden fején egy Trump-sapka
Joe Biden egy piros Trump-sapkával a fején
Fotó: X

Azt leszámítva, hogy az átlag ember nem tesz a fején már meglévő sapkára egy újabb fejfedőt, ezzel még talán önmagában még nem is lenne akkora probléma.  

A videó amiatt terjedt el szerte a világon, mert 

a sapkán egyértelműen kiolvasható a "Trump 2024" felirat. 

„Valaki adott Joe Bidennek egy Trump 2024-es kalapot, és ő felvette” - írta egy felhasználó az X-en. „A történelem legjobb trollja” - tette hozzá. 

A Daily Wire közölte, hogy ezt követően pedig több konteó is elkezdett terjedni a kommentszekcióban azzal kapcsolatban, hogy Biden miért hozta magát ismét kellemetlen szituációba. Egyrészt azt is írták, hogy elnök egészségi állapota olyan mélypontra juthatott, hogy már azt is elfelejthette, hogy kicsoda Trump. 

Előfordulhatott ugyebár az is, hogy egyszerűen nem vette észre, hogy milyen feliratú sityakot vesz fel.

A valóságtól talán leginkább elrugaszkodott elmélet szerint pedig az amerikai elnök ezzel a lépéssel valójában csak a csalódottságát kívánta kifejezni, vagyis üzenni kívánt a demokratáknak, amiért Kamala Harris alelnökére cserélék le a választást előtt pár hónappal. 

Felmerült tehát, hogy a piros Trump-sapka felvételével akár a republikánusok elnökjelöltje felé jelezhette a támogatását.  

Mint ahogy az az Origo megírta, Biden idén júliusban lépett vissza az elnökválasztástól miután az első televíziós elnöki vita után már a demokraták is felismerték, hogy az elnök egészségügyileg alkalmatlanná vált a pozícióra. A döntést követően Donald Trump saját közösségi oldalán, a Truth Socialon reagált, többek között ezt írta:

A csaló Joe Biden nem volt alkalmas arra, hogy induljon az elnökválasztáson, és természetesen nem alkalmas a szolgálatra - és soha nem volt az!

 

Biden kínos bakijáról készült felvételt itt lehet megtekinteni:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!